Ti mit éreznétek, ha apátok, lány létetekre, csak úgy poénból, minden nap ütlegelne, szorongatna, pofozna titeket? Neki nem tűnik fel, azt hiszi, ez milyen vicces, meg szerinte csak hülyéskedik, de valójában eléggé szokott fájni, főleg lelkileg.

"Jó, de a saját apámat csak nem jelenthetem fel, az már mégis milyen lenne."

Milyen dolog az, hogy a saját lányát "viccből" ütlegeli?

Döntsd el, hogy tenni akarsz apád erőszakja ellen, vagy sem. Ez egyáltalán nem vicc, hanem durva családon belüli erőszak. Testi és lelki terror. És igen, fel lehet jelenteni a saját apát még az anyát is, ha bánt.

Ha pedig apád egy állat, aki így akarja leverni rajtad a nőgyűlöletét és anyád a párja, aki nem véd meg (azaz ő is ezt tenné legyszívesebben), akkor két lehetőséged van:

1. fellázadsz és eleged lesz az egészből, megszöksz, keresel egy pszichiátert és helyrekalapáltatod a "vicces" pofonok helyét magadban;

2. megszoksz és panaszkodsz tovább.

Döntsd el. A te dolgod.

Költözz el egy barátodhoz/ismerősödhöz akiben jobban megbízol, mint apádban!

Én is azt mondanám, hogy jelentsd fel, de úgy, hogy legyen látlelet, anélkül semmire sem mész (szerintem)!

Édesanyád mit szól ehhez a "poénkodáshoz"? Tűri, vagy nevet?

Amint leírtad, amikor visszaütöttél, akkor még nagyobbat adott. Ebből következik, ez nem szórakozás, erőszak áldozata vagy. Ez a viselkedés a tipikus kötözködő agresszív napközis kiközösített gyerek viselkedése, amikor az utcán találkozik egy "okoskisfiúval". Az az ember egyszerűen bunkózik szerintem.

Hagyd ott, mert hosszútávon feléli az idegeidet, és káros szokásaid lesznek.

Nekem haverkodós apám van, viszont érti ha már azt mondom, ez durva.

Szokott viccből párnát hozzám vágni, vagy megpöcköli a fülemet, vagy bokámat "megrúgja", de elkap, aztán megkérdezi, te mért nem tudsz a saját lábadon megállni?

Viszont a határt tisztelettel betartja, mert tudja, hogy már nem is lány, hanem NŐ vagyok.

És egy nővel nem durvulunk.

Ez az egyik.

A másik, édesapád az érzelmi intelligenciában picit lemaradt, leginkább azzal nincs tisztában, hogy az, hogy neki valami nem fáj, az nem jelenti azt, hogy másnak se.

Különböző a tűrési határunk, tehát ha valaki azt mondja, ezt ne mert fáj, akkor nem elkezdünk okoskodni, és magunkból kiindulva "jaj, ne nyafogj már, nekem se fáj" visszavágni.

És itt jön a bizalom, a tisztelet, és az intelligencia.

Elhiszem a másiknak amit mond, ezáltal abbahagyom.

Tudom, durva dolgot fogok mondani, de próbáld ki azt a módszert, hogy nem reagálsz rá, vagyis a poénjaira.

Hátha megunja.

Nekem nem rég van egy hasonló kaliberű fiatalabb munkatársam, aki poénnak hisz dolgokat, és elfelejti, hogy kicsit nagyobb a másiknál, és én nem fiú vagyok, akivel az ovis durva játékait űzheti.

Meg kell húznod a határaidat.

Sikíts egy iszonyú nagyot, mikor keményebben üt meg a kelleténél és rendezz jelenetet, fakadj ki, hogy már annyiszor kérted, hogy ne ütögessen, mennyire rosszul esik és fáj is, stb. Az se baj, ha sírsz.

Ha a jó szóból meg a visszaütésből nem ért, hátha a "női" hiszti tudatosítja benne, hogy nem a haverja vagy.