23 éves vagyok, és a szüleim még mindig túlféltenek, voltál hasonló helyzetben? Megoldottátok?

:D:D vinnyogás... a túlféltés nálunk úgy néz ki, hogy egy buli közepén is felhív az apuci, hogy jól van-e a kislánya, anyuci meg kiver a házból (szó szerint értsd), ha valami nem tetszik neki "mert ő jót akar nekem". 18 évesen elköltöztem otthonról, de az élet úgy hozta, hogy ide vagyok kötve.

Nincs lehetőségem elmenni ebből a házból még minimum 1-2 évig, de inkább 5 a reális.

(Nem részletezném, hogy miért, annyira nem akarok sok infót megadni magamról így a neten, de hidd el, jó okom van rá, hogy nem tudok elmenni.)

Van munkám, egyetemista vagyok, de konkrétan nem merem/akarom elmondani, hogy van barátom, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Komolyan.

Szóval nem az érdekel, hogy ki az, aki tinikorában nem vihetett haza csajt és végre lakást bérel, hanem az, akinél tényleg valami defekt van a szülőknél.

(Mellesleg elég sokat letettem ahhoz az asztalra, hogy normális esetben feltételezzék rólam, hogy képes vagyok párt választani és nem elcs.szni az életemet.)

De mi az anyám kínját tehetnék???

Mondjuk úgy, hogy én jelenleg csak kertes házból kertes házba tudok költözni. Katasztrófa, tudom.

Nem én akartam így.

Bocsi, de egyetemistaként nem tudok annyi pénzt keresni, hogy ezt meg tudjam oldani.

Engem a szülői oldal érdekelne igazából. ezek szerint mindenki úgy oldotta ezt meg, hogy elköltözött és kalap??

Még privátban sem írom le, mert annyira "speciális" ez a helyzet...

A tervem már kész van, 1 év múlva ha minden jól megy, már el tudok költözni.

De ettől még a szüleimmel való kapcsolatom nem fog megoldódni. Sőt, ez egy időzített bomba lesz.

Nem részletezném, ismerem már sajnos őket annyira, hogy ezt tudjam.

Az életem így alakult, kaptam (na meg adtam magamnak) pár gáncsot, ami igen, évekkel visszavetett... én sem így képzeltem magam 23 évesként, elhihetitek.

De mocskosul keményen dolgozok azért, hogy elérjem a céljaimat. Ez pedig áldozatokkal jár.

De csak kíváncsiságból kérdezem, Ti mit dolgoztok most?

Hol tartotok, hogyan éltek?

17 évesen elköltözni az azért merész.

Megköszönöm, ha válaszoltok!:)

Nagyon köszönöm!:)

Csak a barátomnak nem tudom, hogy mondjam ezt el...

előtte nem akarok titkolózni, de ez annyira kínos nekem, hogy képtelen vagyok elmondani...

Ő ismert engem már akkor is, amikor én is szimplán kettős életet éltem, csak még 0 önállósággal, 100% önértékelési és önbizalom problémákkal, stb... gyerek voltam még.

Most erős vagyok, van célom, ami hajt, objektívan látom magam, lefogytam, rengeteget sportolok, jól érzem magam a bőrömben.

Ő is látja, hogy megváltoztam, és így ez a kapcsolat már egészen másról szól...

és akkor ezt romboljam szét azzal, hogy közlöm vele, hogy közlöm vele, hogy milyen defektesek a szüleim, és MÉG MINDIG mennyire ki vagyok szolgáltatva az eszetlenségüknek?:(

Ez egy lehetetlen helyzet, sarokba vagyok szorítva.

Mert nem akarok hazudni a barátomnak (na meg azért a szüleimnek sem egyszerű mindig előállni valami sztorival), de elmondani sem szeretném ezt...

Ti hogy fogadnátok a barátom helyében ezt?

Mi a jobb? Ha kiderül, hogy ilyenről hazudtam (pl. ha apám hív, és nem veszem fel, ő meg kérdezi, hogy ki volt, akkor én kamuzok valami marhaságot), vagy ha elmondom, hogy igen szívem, itt a 23 éves barátnőd akivel családot tervezel, de légyszike amíg el nem költözöm, tartsuk még titokban, hogy együtt vagyunk, nehogy a szüleim megzsaroljanak és megint ellehetetlenítsenek...?