Probléma lehet, ha a nővérem kitessékelte apukánk barátait?
Nos, ez úgy volt, hogy átjöttek apukám barátai ma reggel, de apa nem volt itthon, nővérem mondta (17 éves), hogy foglaljanak helyet. Megkínálta őket kávéval, majd megcsinálta a konyhát, felsöprögetett, feltörölt, felrakta a székeket az asztalra, stb... Nos, mivel száradt a kő, és nem akarta lerakni a székeket, és ő még nem reggelizett, fogta magát, és beült a nappaliba reggelizni. (ekkor apa még sehol), majd megszólal az egyik, hogy te meg mit csinálsz, nem látod, hogy férfiak társaságában vagy, és te meg itt eszel. Majd a nővérem azt mondta nekik: Az én házam, az én nappalim, azt csinálok itt amit akarok, örüljetek, hogy a büdös ganés ruhátokba megengedtelek titeket leülni, (tényleg olyan a szaguk, lovakkal foglalkoznak, apukám is, és mondjuk úgy, hogy anyukánktól örököltük, a szagra érzékeny orrunkat) majd kérdőre vonta, hogy mit képzelnek ők, és mondta nekik, hogy most menjetek el, mert még most szépen mondom. (eközben én aludtam, és mivel fél pucéran nem akartam kimenni hozzájuk, bent maradtam, és csak hallgattam a beszélgetést.
Egyébként apukám "barátai" igazából tényleg rossz hatással vannak rá, mivel ha apám az ő társaságukban van, ő is ugyan úgy, ugyan olyan mocskos szájjal kezd beszélni, ami miatt ki is oktatjuk, hogy legalább ne a gyerekeid előtt beszélj így.
Majd azt kiabálták a nővéremhez, hogy majd ha apád megtudja, majd ekkor én is kimentem, gyorsan felkaptam a köntösöm, és azt mondtam nekik, hogy ő a lánya, ti meg csak senki házi parasztok vagytok, és most húzzatok el.
Szóval, mit fog szólni apukánk, hogy nem látjuk szívesen a házban (anya sem, ő sem csípi őket) az újdonsült barátait?
mindig jókat röhögök a részletes kérdéseiden. főleg a kulcsszavak jók :D:D
anyukád otthon volt?
Azt nem tudni, édesapád hogyan fogja a történetet fogadni.
Mindegy, a tanulság: ha a szülők nincsenek otthon, senkit sem kell beengedni azzal, hogy a lakáson belül várja meg nálatok a szülőket. Várjanak a kapun kívül, vagy jöjjenek vissza később, vagy még jobb, ha telefonon rákérdeznek, otthon van-e már. De ennyi erővel akár apukátokat is hívhatják telefonon, és beszéljék meg vele, hogy hol, és mikor tudnak személyesben találkozni.
Semmi értelme, hogy valakit órákig ültetsz otthon (feltakarítol, meg reggelizel stb. stb.) aki arra vár, hogy a szülő mikor ér haza!
Különben is: ma már ne bízz meg senkiben ennyire, hogy csak üljön le, és várjon!! Ki tudja, milyen szándékkal ment oda, még akkor is, ha ezer éve ismered! Maradjon csak kívül az illető!
Nos, én nem csodálkoznék ha apátok tombolni fog. Egyenlőre az ő gáza és nem a tiétek.
Arról nem is beszélve hogy 17 éves gyerek milyen hangnemben beszél felnőtt emberekkel. Attól hogy büdösek, még kijár a tisztelet, főleg ha a munkájuk miatt büdösek.
A pasasnak meg igaza volt abban, hogy hatalmas bunkóság mások előtt enni úgy, hogyha nincs szándékodban másokat is megkínálni. A nővéred ha nem ilyen szemtelen, és tanult volna egy kis jó modort vagy megvárja míg elmennek és utána eszik, vagy mielőtt beülne enni, megkérdezi a férfiakat, hogy " elnézést, de ma még nem reggeliztem. Nem zavarja önöket ha itt eszem?? Esetleg önök nem éhesek??" (a válasz ilyen esetben mindig az hogy "köszi, mi nem vagyunk éhesek, és nyugodtan egyen csak"
Elég bunkók voltatok mindketten...
Én is lovakkal foglalkozom, így tudom milyen szagokkal jár. Ha az én lányom ezt csinálta volna a kollégáimmal / barátaimmal én iszonyú dühös lennék rá. Bár sosem vertem meg, de most lehet elborult volna az agyam hogy 2 hatalmas pofonnal viszonozzam a lányom bunkósságát.. De mivel nem vagyok egy verekedős ember így annyival megoldanám, hogy attól a naptól kezdve lányom egyetlen egy haverja vagy barátja nem jöhetne a lakásomban.. Ami egyenlőre még az enyém.
Ezt nem árt ha ti is észben tartjátok. A ház nem a tiétek hanem az apátoké. Akár titeket is kivághat onnan ha akar.
39/F
Jelen helyzetben mindegy, hogy igaza volt a nővérednek vagy sem, bunkó volt és ez mindent felülírt.
Ilyen otromba, bunkó viselkedés akkor sem engedhető meg egy 17 évesnek más felnőttekkel szemben, ha azok okot adtak rá vagy beszóltak neki. Mindegy kik és hogyan néznek ki, mit csinálnak, ez nem emberi viselkedés, sem tőle sem tőled.
Akkor nem lenne semmi gond, ha ezt, az elküldést normál emberi módon tettétek volna meg, nem úgy, mint egy suttyó a kocsmában. 17 évesen azért már kellene annyira értelmesnek lenni, hogy tisztelettel beszéljen egy felnőttel, neked meg még alapból. Ettől még el lehet mondani a véleményedet, helyre lehet (és kell is) őket tenni, sőt ki is lehet rúgni őket a házból. Csak nem bunkó módon. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten - apád nem azt fogja nézni, hogy a haverjai olyanba szóltak bele amihez semmi közük, hanem azt, hogy a lányai leégették őt, megsértették a barátait és bunkók voltak, mint egy ócska paraszt. Ezért nem fog igazat adni nektek, sőt lesznek súlyos következményei is a dolognak rátok nézve.
Ha normális hangon tette volna a nővéred a helyreutasítást, felnőtthöz méltóan egyszerűen leszólja őket, hogy itt ő van otthon, nem szeretné ha beleszólnának a dolgaiba és ha nem tetszik nekik akkor várjanak apátokra kint nyugodtan - na akkor apátok nektek adna igazat és a barátait tolná le. Így viszont nagyon elszúrtátok és mind a ketten. Remélem legközelebb több eszetek lesz.
Az egyetlen amivel még segíthettek a dolgon, ha megelőzitek az oltári letolást és elmondjátok apátoknak, hogy hibáztatok, már rájöttetek, hogy nem megfelelő módon mondtátok el a véleményeteket - amiben igazatok volt - és elnézést kértek érte. Tőle és nem a barátaitól, mert azok kiprovokálták a dolgot, de apátok nem érdemelte meg, hogy így beégessétek, ezért ő ne haragudjon rátok, legközelebb több eszetek lesz majd.
#1: A részletek is számítanak. :) És anyukám apukámmal volt, mivel egy céget vezetnek.
És mindig felhívjuk a szüleinket, még ha kertész jön, és megvan velük beszélve akkor is, de a tűző napon meg nem engedhettük őket várakozni.
És igen, tudjuk, hogy bunkók voltunk, és apukámnak van még egy pár barátja, inkább mondjuk azt, hogy azok kellék barátok, mivel apukámnak díjugrató lovai vannak,és a srácok meg Magyarország egyik legjobbjai ebben a sportban. De hidd el, hogy nagyon irritáló, mikor a te házadban parancsolgatnak, és mi elfogadjuk, hogy apukánk a családfő, de az ilyen viselkedést nem fogjuk tolerálni. Mikor meghallom, hogy mikor megyünk apuval lovas napokra, és direkt nem mondja, hogy ők is ott lesznek... (-.-) Volt olyan, hogy leb*ziztak, mert nagyon gyorsan nő a hajam, és a fodrász épp nyaralt, és mivel hosszú volt a hajam (már a szemembe ért) nem tudtam felállítani, és ők kijelentették: Úgy nézel ki mint egy b*zi...
Akkor, hogy kéne az ilyen bunkókkal bánnunk? Szépen kezdjek el nekik részletesen beszámolni arról, hogy milyenek? Szerintem ez egyszerűbb volt. :D
- ha nincs otthon szülő ezt közlöm valamint azt is, hogy szólni fogok arról, hogy itt jártak- erre már alapból kapcsolni szoktak az emberek, elköszönnek és majd keresik megint az illetőt
- nem állok neki enni úgy, hogy vendég van a házban és nem kínálom meg, vagy megkínálom- bár erre szinte mindenki nemet mondana
- ha állatokkal, mezőgazdasági munkával foglalkozik valaki annak bizony szaga van, amit nem illik jelezni
- gyerekként illik megadni a minimális tiszteletet egy apád korabeli embernek- ahogy a veled egykorúnak is
- a testvéred saját magát minősítette, ahogyan te is a beszédeddel
- ebből "probléma" lehet ha apukátok megtudja
Oké, kezdjük ott:
Megkínálta őket kávéval, adott nekik, ilyen kekszet, megkérdezte, hogy reggeliztek-e már. És nem is az asztalukhoz ült, hanem a kanapéra, a TV-t sem kapcsolta be, és mikor nekik ült háttal, mivel van ilyen kávézó asztalunk, és ott kezdett el eszegetni. És erről nem tehetünk, anyukánk is sajnos olyan, hogy már sokszor mondta nekik, hogy az ő házában ne beszéljenek így, és mi ahhoz képest, hogy ahogy mi elmondtuk nekik, tök normális volt. Most én jövök egy mondással: Az alma nem esik messze a fájától. Vissza éltek a vendégszeretetével, megkínálta őket az Olaszországból hozatott pármai sonkával, hozott az egyiknek még kroászont (nem tudom, hogy írják) is. Talán, le fogja apa szidni őt, de nagyon amúgy sem szokta engedni, hogy a barátai (főleg a fiúk) a házban legyenek.
Tényleg bunkók voltunk, de ők is felnőtt emberek, nem nekik kéne ilyen módon viselkedniük, egy 17 éves lánnyal. (Bármennyire is fáj: Anyukám is megszólja apát, ha befekszik gané szaggal az ágyba, a cég házba már az embereket be sem engedi, mert vagy büdösek, vagy koszosak, és a titkárnőnk meg szaladgálhatott a légfrissítővel... :-/.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!