Egy szülő mindig szépnek látja a saját gyerekét?

Valamennyire biztos szépnek látják, de azért én láttam már olyan elfogult szülőt, aki a sárga fogú, kis mellű, narancsbőrös fenekű, baromi csúnya arcú lányát benevezte a szépségkirálynőbe. Na ahhoz már elfogultnak kellett lenni. Szerintem körberöhögte a zsűri, már a válogatóba se hívták be. Amúgy számomra minden kisbaba csúnya, az enyém is az volt. Ráncos, dagi, hurkás, semmi szép nem volt rajta, de ezt gyerekvállalás előtt is tudtam, hogy nem egy gyémántokkal kirakott plüssmackót szülök majd. Aztán ahogy nőtt aranyosabb lett, később meg már kifejezetten szép. Kamaszkorában viszont nem tartottam szépnek, nagy volt a feje a testéhez képest, zsíros volt a bőre, pattanásos volt, amiket mindig szétvakart, de mindig cipeltem kozmetikushoz, és próbáltam segíteni rajta. Miután kinőtt ebből a rút kiskacsa időszakból ismét gyönyörű hattyúvá vált. Mindig is imádtam a gyerekemet, de annyira sose tudtam volna elfogult lenni, hogy a legrosszabb napjain is a leggyönyörűbbnek lássam.

Egyáltalán nem. Nem volan itt ennyi problémás ember, ha a szülője csak egy kicsit is törődött volna vele - nemhogy valóban szépnek lássa a csúnyát is.

Nem, nem látja minden szülő annak. Az unokatesóm mondta is, mikor megszületett a kislánya, hogy egyáltalán nem volt szép, meg, hogy azt hitte, hogy fiú...

Mi magunk között úgy mondtuk, hogy gyereknek nem szép, de kislánynak kimondottan csúnya... Aztán mire 4 éves lett bárhol jártunk vele vadidegenek álltak le bókolni neki.

Természetes, hogy szebbnek látjuk, ami a miénk. Még ha nem is az, akkor is büszkék vagyunk rá.

Nem, nem látja mindig szépnek, csak aki elfogult. Nekem van egy lányom, átlagos kinézetû. Néha elõnyére van egy frizura, vagy egy ruha olyankor meg is dícsérem, de nem igaz hogy nem látok nála szebbet olykor. Van amikor elõnytelenül öltözik, olyankor meg is mondom neki - de természetesen nem hallgat rám. Persze igaziból el sem várom, minden személy külön egyéniség, igyekszem is hagyni hogy a sajátja kibontakozzon...