Van itt olyan akit vert az apja?

Nagyon terrorban tartott gyerekkoromban édesapám. Alkoholista és agresszív volt. A fojtogatás és a tárgyak dobálása volt a specialitása. Tiszta szívből gyűlöltem, és a halálát kívántam. Soha semmilyen számomra fontos eseményen nem vett rész, a számomra fontos dolgok nem érdekelték.

Később elvonóra ment, és javult a kapcsolatunk. Évek múlva visszaszokott, majd egy emberi roncs lett. Az orvosok azt mondták napjai vannak hátra. Leállt a májműködése, és az ital miatt leállt a "vezérlés" lábra állni többé nem tudott. Kitartó munkával édesanyámmal helyrehoztuk és felépült. Inni nem ivott többé, de szellemileg egy kisgyermek szintjén állt. Eltelt több mint egy évtized............a kapcsolatunk tökéletessé vált, született egy kisunokája, akit mindennél jobban imád. Mindazt a szeretetet, amit én nem kaptam meg, azt Neki adja. De az élet kegyetlen. Decemberben kiderült, hogy édesapám rákos. Jelenleg a végső stádiumban van, haldoklik. A szívem szakad meg, ha azokra a rossz pillanatokra amit egymásnak okoztunk. Mindketten hibáztunk, mindketten beláttuk. Neki több törődést kellett volna irányomba mutatnia, nekem pedig több tiszteletet.

Nem csak szánalomból, hanem szívem legmélyebb szeretetével szeretem édesapámat, és gondoskodom róla, amíg tehetem. Jelenleg csak tőlem fogadja el segítséget...sem az édesanyjától, sem az édesanyámtól......mindent csak nekem enged. Én borotválhatom, én etethetem meg a hasi szondán, én öltöztethetem, stb....

Nagyon kevés időnk van hátra, és ezt a lehető legszebben akarom vele eltölteni. Nem akarok emlékezni a sérelmekre a fájdalmakra......az nem ő volt........az az alkohol volt. Ez a szerethető, - bár sajnos emberi roncs - kedves ember az én édesapám...........eltűrnék egy verést még, ha ezzel életben tarthatnám :(

Bocsi hogy offolok de a 3as történetén a szívem szakad meg! Hihetetlen hogy létezik ilyen. Rengeteg kitartást kívánok nektek!

A kérdésre válaszolva: a szüleim 4 éves koromban váltak el. Vannak emlékeim apámról. Amit ő viccesnek tartott, én megszenvedtem. Most 5 éves a húgom, amikor éppenhogy járni tudott, felállította a pultra ő pedig arrébb ment. A húgom elkezdett sírni, toporzékolni. Félt. A többiek meg nevettek hogy ez milyen vicces. Én pedig elvonultam a szobába, a sírás szélén álltam. Annyira rosszul lettem. A régi emlékek, az érzés egyszerűen, a semmiből előjött. Iszonyú érzés volt. Szüleim válása után pár évvel pedig kifogtam egy "csodálatos" mostoha apát. Hát róla még több emlékem van sajnos. Rettenetes gyerekkorom volt, néha a régi sérelmek miatt -ha beszélek róla- elbőgöm magam. Mára már anyuka vagyok, szerető férjjel. Rengeteget segített nekem, bíztatott és bizonyítja hogy ő mellettem van, és ezért hálás vagyok neki. Tanultam az élettől sok mindent, de nem változtatnék rajta -akár milyen rettenetes is volt- mert így lettem azzá, aki vagyok. Megerősödtem, és iszonyú hamar felnőttem, nem lettem nyávógós elkényeztetett hülye gyerek.