Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nagyon rosszul látom a dolgot?

Nagyon rosszul látom a dolgot?

Figyelt kérdés

Évekig úgy voltam vele, már egészen kicsi korom óta, hogy majd egyszer anya akarok lenni. Lesznek gyerekeim, férjem akivel egy család vagyunk és minden rendben van. Aztán mostanában egyre jobban afelé hajlok, hogy nem kell nekem gyerek. Szükségem van társra, most is van barátom. De kezdem úgy érezni, hogy nem akarok erre a világra szülni gyereket, hiszen annyi minden/mindenki van akin lehetne segíteni. Sokat szoktam így is önkénteskedni, talán akkor kattantam be. Mindig is az volt az álmom, hogy egy pici kuckóban éljek, hatalmas kerttel, ahol termeszthetek zöldséget, gyümölcsöt, sajtot készítsek stb. Mostanában viszont úgy gondolom, hogy ezzel a tevékenységgel segíthetek azokon is, akiknek nem sikerül boldogulniuk (egyedül maradtak gyerekkel vagy csak árva gyerekeken akik semmiről sem tehetnek. Tudom hogy kell egy megértő társ ezek mellé, aki dolgozik és ami a legfontosabb azt tudjuk belőle fizetni, de én szívesen tartanék állatot, termesztenék növényeket, sütném a kenyeret.


Hamarosan 18 leszek, még van a gimiből két évem (öt éves képzés)


2013. júl. 16. 20:06
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Szép dolog másokon segíteni, magam is jótét lélek vagyok. Sokat ad érzelmileg, amikor másokon segíthetsz, én ezért is fordultam az egészségügy felé, sok beteg ember kezét szorongattam meg az elmúlt évek alatt. Nem akartam gyereket, társ elég, úgy gondoltam (félelmetesen hasonlít az, amit itt elmeséltél a tinikori önmagamra :)). Aztán rájöttem valamire az évek alatt. A saját boldogságom, családom feláldozásával nem mentek meg több embert. Mert ha én a saját életem nem úgy élem, hogy boldog legyek, akkor elmúlik az a melegség, ami miatt jó ember tudok lenni. Ha nincs biztos, meleg háttér, ha nincs meg az a "boldog kuckó" mindennel együtt, akkor nem vagyok az az ember, aki képes adni magából. Ha nem vagy boldog és egész, akkor nincs mit adni. Egy emberrel több lesz, aki megmentésre szorul, velem együtt. Ennek pedig semmi értelme. Férjhez mentem, kisbabát várok, olyan boldogság hullámok öntenek el, hogy lépten-nyomon bekönnyezik a szemem és most már értem és tudom, hogy ezzel a hatalmas szeretettel a szívemben még többet fogok tudni adni azoknak, akikkel kapcsolatba kerülök. Mindenkit megmenteni nem tudok, és nem is lehet. De mérlegelni kell, hogy meddig áldozza fel az életét és saját magát az ember. Adni csak az tud, akinek van miből. A legjobbakat kívánom neked, ne változz meg soha, mert különleges szögből figyelheted így a világot és az embereket, de igyekezz igazán és őszintén boldog lenni, hogy tényleg tudj adni! :) N29
2013. júl. 16. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!