Hogyha keveset találkoztam apukámmal, akkor miért vagyok apás?

Kiskoromban (születésem óta) nagyon sokat dolgozott és általában szombat délután jött, vasárnap ment. Szóval alig találkoztam vele. Mégis neki engedtem meg mindent. Ha anyám vagy egy fodrász le akarta vágni a hajamat torkom szakadtából üvöltöttem, hisztiztem, mozogtam és addig nem hagytam abba amíg békén nem hagytak, egyedül apámnak engedtem meg, hogy levágja pedig nem fodrász. A körmömet is ő vághatta le, anyám nem. A fültisztítás katasztrófa volt, anyámnak ugyanúgy hisztiztem mint hajvágáskor de apámnak magamtól az ölébe hajtottam a fejem és simán megcsinálta. Még most is úgy érzem, hogy jobban kötődöm hozzá pedig nagyon sokat dolgozik még mindig. Szerintetek miért volt/van ez? Egy kisgyereknek nem az anyukája az aki mindent megtehet vele?