Még helyrehozható ez a kapcsolat anyukámmal? 13/L

Ott van mamád, meg apukád, velük alakíts ki bizalmas kapcsolatot, nem kell vele akkor beszélni mikor hallja anyukád.

Szerintem anyukád nagyon konzervatív ember lehet, aki ráadásul nem szereti kimutatni az érzéseit.Nem hinném, hogy meg lehetne változtatni.Gondolom, szerelem témákról azért nem beszél veled, mert úgy gondolja, ráér majd, ha 30 éves leszel.Az ilyen anyukák szoktak rettenetesen meglepődni, mikor a lányuk 16 évesen terhes lesz.Ezt persze ne vedd magadra, csak mondom...

Sosem voltam igazán bizalmas kapcsolatban anyukámmal, apukám pedig sosem vett komolyan semmit sem. persze amíg kicsi voltam, jó volt, lehetett viccelődni, hülyeségeket csinálni, aztán közösen kuncogni hogy milyen ideges lesz majd anyám. aztán eljött a tinédzserkorom, aggódtam a bennem lévő változások miatt, rosszul éreztem magam, és hirtelen nem volt kivel megbeszélnem. anyámmal nem mertem egyszerűen, apámmal pedig nem lehetett, mert ezt is csak elpoénkodta.

mindegy, az egész odáig jutott, hogy amint 16 éves lettem, elköltöztem otthonról, pszichológushoz jártam, és komoly depresszióm volt.

18 éves vagyok, és apám fél éve meghalt egy balesetben.

És most itt vagyok én és anyám, és mindketten egyedül maradtunk, és igazából csak most kezdjük megérteni, hogy milyen boldogok lehettünk volna akkoriban, és hogy mi mindent hagytunk ki. Lényegében semmit sem tudtunk eddig egymásról, most fogom fel, hogy amikor bezárkózott a szobájába, és akkor sem engedett be mikor egy órája zokogtam az ajtaja előtt, arra is meg volt az oka, hogy azért nem ölelt át soha, mert őt sem nevelték ilyen "közvetlen szeretetben", nem is tudta hogy nyúljon szeretetteljesen valakihez, egyszerűen nem tanulta meg sehonnan, és amíg én ezek miatt mindvégig azt hittem rossz gyerek vagyok, őt mindvégig az emésztette hogy rossz anya.

csak azt akarom mondani, hogy mindenkinek megvan az oka arra hogy miért lett olyan, amilyen, és a legegyszerűbb dolog ha odaállsz elé, és megmondod neki hogy hiányzik hogy beszélgessen veled, hiányzik hogy foglalkozzon veled, és egyszerűen hiányzik ő. lehet hogy furcsán fog nézni, vagy ideges lesz nem tudom, mikor én próbáltam először ezt megbeszélni anyámmal, a westendben ebédeltünk, és úgy végződött hogy az egész bevásárlóközpont közepén ordítva vitatkozunk, majd elviharzott, én pedig egy órát sírtam a mosdóban. aztán mindketten hazamentünk, és emésztettük a dolgot pár napig. aztán találkoztunk, és megbeszéltük újra. aztán újra. egy ilyen kapcsolatot nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni, de valahol valakinek lépnie kell, hogy legyen valami.

na jó nem akarok regényt írni a lényeg hogy beszélj vele, vagy a nagymamáddal, főleg ha ő anyukád mamája, tőle biztos meg tudod kérdezni hogy szerinte miért ilyen, és mit tehetnél.

de azt az egyet ne felejtsd el, hogy az apukád és az anyukád mindig az apukád és az anyukád lesznek, és te mindig az ő kislányuk leszel. és hidd el, egy anyukának az tud a legjobban fájni, ha nem bízik benne a saját gyereke. és ha leülsz vele, és elmondod mi a bajod, ha nem is hipp hopp elsőre, de végiggondolja, és megérti majd.

mert az anyukád, és az csak egy van.