Te agyonféltett, széltől is óvott gyerek voltál, vagy inkább hagyták a szüleid, hogy nyugodtan törd csak össze magad, úgy tanulsz?

1. "voltam", de mivel nagyon makacs vagyok és vad természettel áldott meg a sors,így képes voltam túljárni a szüleim eszén, hogy azt csináljam amihez nekem kedvem van és nem azt , amit ők akarnak. Így felforgattam a városunkat a haverokkal, sokszor jöttem haza lenyúzott bőrrel a térdemen vagy épp kavicsokkal kidekorálva, vagy békanyálasan (békákra vadásztunk a tóban és én bementem közéjük ), de a mindennapos gatyaszaggatás napirenden volt :D jaj és nyáron mindig értem kellett jönni a játszótérre, mert állandóan megszegtem a takarodó-időt :D .

21/L

Úgy nézem, a többség burokban nevelkedett itt azért!

Én a második kategória voltam, mivel a tanulással sohasem volt nálam baj, mehettem ahová akartam, csinálhattam az utcán, amit akartam. Fociztam, bicajoztam, gördeszkáztam, fára másztam, garázsok tetején rohangáltam, strandoltam, nem kellett otthon kuksolnom. Nyáron nagyszülőknél voltam hetekig falun, patakban fürödtem, mezítláb szaladgáltam reggeltől estig. Tök jó volt!

És igen, időnként csontomat is törtem, de anyuék úgy voltak vele, hogy addig legalább jobban nyugton vagyok, amíg gipszhez vagyok kötve :)Egyébként meg a balesetekből is csak tanulok, nem dől össze a világ ettől még. Allergiám sohasem volt.

Fegyelmezni különösebben mégsem kellett sohasem. Egyszer fordult elő, hogy egy életveszélyes hülyeségen kaptak, akkor nagyon kikaptam, méghozzá ostorral, de ez az egy alkalom elég is volt hozzá, hogy megtanuljam, hol a határ, amit nem szabad átlépnem.

Nekem nagyon jó gyerekkorom volt. Csak sajnálni tudom a sok mai burokban nevelt életrevalótlan, reggeltől estig a számítógép előtt kuksoló, mindenféle allergiától szenvedő gyereket.

A kettő között valahol. (első gyerek vagyok)

De inkább több volt a szabadság, persze normális keretek között. Nyaranta állandóan bicajjal közlekedtem mindenhova, viszonylag kiskoromtól (10-12 évesen) egyedül tekerhettem a főúton (kisvárosban nőttem fel). Mindig kint játszottam a többi gyerekkel.

Nem lett semmi komolyabb bajom.

A második. Kifejezetten rossz gyerek voltam, lány létemre mindig azt mondták, hogy 5 fiút kiteszek. Példa erre, amikor fagyott jeget cipeltem Karácsonykor, ráesett a lábamra, és eltört. Nem is akárhogyan, térdtől-bokáig. Elváltak a szüleim, apámmal voltam, anyának nem szóltam. Nem akartam orvoshoz menni. Aztán tavasszal leestem a suliban a mászókáról, és a tanár tanácsára elmentünk dokihoz, ott derült ki, hogy "lejártam" a törést:)) Az egyik csigolyámból is letört egy pici darab, erről a mai napig nem tud-szintén apámmal voltam. Egyébként egész életemben sportoltam, ujjtörések, kéztörések, orrtörések. Kipróbáltam a vívást, a kézilabdát, röplabdát, BMX-et, gördeszkát, a cselgáncsot... Úsztam és kosaraztam évekig, most egy pár éve már biliárdozom.

Ha lenne gyerekem, akkor én is a másodikat választanám. A barátnőmet óvták mindentől, most 23 éves, én tanítom biciklizni, víziszonya van, soha nem sportolt semmit, egy kisebb sétától már kiköpi a tüdejét. Most ennek mi értelme van?

Huhh.. hát én egy öszvér vagyok: a fizikai dolgoktól többnyire féltettek: sérülés, magasból leesés, megfázás, nem eszik eleget ez a gyerek...

De lelkiekben meg igencsak megterheltek: 4 évesen egyedül hagytak otthon betegen (nem volt aki vigyázzon rám) még alig tudtam számolni, mehettem a boltba egyedül, és ügyelhettem a visszajáróra. 10 évesen 80 km-ről átszállással haza utazhattam a nagyiéktól vonattal stb...

Én igyekszem a kettő közötti úton tartani a gyerekeimet, bár nem tartom egyik rész miatt sem áldozatnak magam, csak szerintem kicsit másképpen jobb lett volna.

Amíg nem kezdtem el kamaszodni addig a második utána meg, hogy elkezdtem lázadozni meg jobban akartam menni barátokkal család nélkül este bulizni akkor az első. Tehát 15-17 éves koromba félévente 1x elakartam menni valahova nem engedtek el.

18 elmúltam áprilisba voltam egy buliba alig engedtek el. Most volt 2 hete megint /8 KM jelzem közelebb volt mint a másik/ és még annyira se akartak. De aztán kénytelenek voltak.

Amúgy az a baj az én esetemben, hogy általában az első töri a utat vele jobban meggyűlik a bajuk kamaszként a szülőknek. Utána már a kisebb esetén annyira nincs ez. Tesóm sose volt az a lázadó. Ő inkább itthon ült a tv előtt. Én meg mennék ide oda így nem könnyű.