Ez igy normális?

Az lenne a problémám,hogy 15 éves vagyok,és max csak a falunak a határáig mehetek el sétálni a "barátnőimel".Igazábol nem tekintem azoknak őket,csak mégis jó valakivel/valakikel megbeszélni a problémáimat.Még a legközelebbi városba se engednek el bevásárolni ruhákat,és ha vele megyek bevásárolni és viszek pénzt,még akkoris beleszol hogy ez túl kihivó,és túl drága stb... Még soha nem is volt fium,és már-már néha ugy érzem hogy szeretetre van szükségem,mert mikor megölelem pl anyámat mindig elzavar h ne ölelgesem,bátyámnál detto.Szinte főzni apámtol tanulok,amikor itthon van,(mert németbe dolgozik) mert anyám szó szerint sz*rik a fejemre...Még egyszer se állitotam be eléjük,hogy valami discoba akarok menni.Amikor átjönek a "barátnőim" mindig ott koslat valahol a közelbe,h hallja hogy mit beszélünk,és ez minket zavar,és többször is megkérdezték tőlem,hogy miért ilyen szigorú az anyám...én igazábol megse probáltam ezt megbeszélni anyámal,mert igyis-ugyis csak ordibálás lenne ,mint mindenböl.És amikor hív valahova pl h takarítsam le az asztalt,már tiszta ideg vagyok,már maga a hang alapján,hogy hallom a hangját.Szerintetek mit tegyek? 15/L