Kezdem nem szeretni a családomat, és teljesen nélkülözhetönek érzem magam?

Régebben nagyon jó volt a viszonyom anyukámmal és a nővéremmel is.(apámmal nem tartom a kapcsolatot 4 éves korom ota, alkoholista utcán nem köszön stb.)

Pár honapja minden megváltozott. Anyukám sokat dolgozik és mindig feszült, testvérem is kb olyan 4-5 honapja teljesen megváltozott. Régebben ő volt az, akivel mindig mindent megbeszéltünk, most pedig jobb esetben napi egyszer veszünk "csak" össze.

Jelenleg egy szobában vagyunk, de kb 2 hét mulva kiköltözik másik szobába. De nagyon idegesit, hogy soha, nem csinál SEMMIT! hazajön munkábol, zabála tányérját otthagyja, átöltözik a ruháját ahol levette ott kiesik a kezéböl, nem ágyal be maga után, nem elég hogy a ruháimat hordja, kiszakitja, csak simán visszadobja a szekrényembe ha neki nem kell.

Ami legjobban kihuzzta a gyufát nálam, az az, hogy hétvégén bulit csináltunk nálunk, énis hivtam barátaimat, és ő is. szombaton reggel hajnali5kor keltem mentem dolgozni és fél5kor értem haza, aztán rendet tettem az egész házban, szendvicseket csináltam estére, segitettem anyunak sütit sütni. ő meg készülödött a buliba, nem segitett semmit!(mert h ő dolgozott, az kit érdekel hogy én is?) aztán jöttek a vendégek, ő fogadott mindenkit, ő volt a nagyon jo vendégláto, amig én bent csináltam a hajamat meg sminkemet. Aztán mindenki elött gunyolodott hogy minek ennyit készülni stb.?

Anyukámmal gey munkahelyen dolgoznak 1 honapja, és nagyon jo lett a viszonyuk. Lehet hogy irigy vagyok erre.. anyukámmal is megváltozott nagyon a viszonyunk, sajnos rossz értelemben. Sokat kiabál, nem érdekli mivan velem. Látszolag tökéletes, összetarto család vagyunk, de ez tévedés. Soha nem ér rá velem beszélgetni, nem krédezget arrol hogy mi van velem, ha pedig mesélek neki rávág egy "aha-t" és ez volt a nagy társalgás. Régebben mindig odamentem puszit adni neki, csak ugy, de kb eltolt hogy ő siet. Szerintem már szülö örülne ha a gyereke 18 évesen is igy szeretné, és ragaszkodna hozzá. Anyum mindig aztmondja hogy lusta vagyok, nem csinálok semmit, amikor ez nem igaz! Minden nap a konyhában feltakaritok, elmosogatok, ha nincsenek itthon mert dolgoznak megfözök. És nagyon bánt hogy ennyire semmibe nézi mindezt. Mikor ezt mondom neki aztmondja hogy nincs igazam stb.

Tegnap összevesztem tesommal és fejemhez vágta hogy anya szerint bolond vagyok..

Lehet igy leirás alapján nem tünik nagy dolognak, hogy ez miatt szomoru vagyok, de hosszu távon kiábrándito, és rossz. Teljesen feleslegesnek érzem magam a családban, néha azon gondolkozok hogy felsem tünne nekik ha nem lennék.

A legrosszabb hogy kezdem azt érezni(tudom, szörnyü ilyet mondani, soha nem gondoltam volna hogy ilyen megfordul a fejemben..) hogy anyumat nem annyira szeretem mint régen.Tisztelem, és sokra becsülöm hogy sokat dolgozik értünk, de ez hogy semmi szeretet nem kapok, szörnyü.:(

Mit kellene tennem? Mostanában ha tesom vagy anyu ordibál, vagy szid, elengedem a fülem mellett(régen leálltam velük veszekedni, de mostmár ugy vagyok vele hogy nem érdekel, had ordibáljanak. És ugye ez mégrosszabb, hiszen ez azt jelenti hogy beletörödtem ebbe, nem érdekelnek)

mit tegyek?:( 18L

köszönöm a válaszokat, és sajnálom hogy ilyen hosszu lett, de még igysem irtam le mindent.