Nem rég tudtam meg, hogy van egy 11 éves lányom de utál engem. Mit kéne tennem?

Türelem. Képzeld el, neki is nehéz lehet, hirtelen kapott egy apát a semmiből. Meg kell szoknia,neked pedig rászolgálni, hogy elhiggye, tényleg nem azért nem voltál jelen, mert nem akartál. Hagyd rá, hadd tomboljon, ha semmi nem jó neki, ha küzdesz ellene, annál rosszabb. "Nem tetszik, jó. Ha gondolod, vonulj el, mi azért csináljuk." Előbb-utóbb kidugja az orrát, ha látja, hogy nem is rossz dologból maradna ki. Csak azt éreztesd vele, bármikor csatlakozhat. De ha feltétlenül rosszul akarja érezni magát, ahhoz is joga van.

Szerintem neki most ez egy elég rémisztő helyzet! Elmagyaráztátok, rendben, lehet, százszor el kell újra mondani, majd leülepedik a dolog.

Biztos én is így viselkedtem volna apámmal, ha annak idején felbukkant volna. A különbség csak annyi, hogy tudott rólam, és önszántából nem volt rám kíváncsi. Nem tudja, mit veszített :D

Nyugodj meg idővel jobb lesz csak ő is össze van zavarodva ahogy te is. Ne add fel, ha látja,hogy kitartó vagy előbb-utóbb megbékél. Legyetek sokat együtt és majd rájön, hogy nem vagy olyan borzalmas. Menjetek hármasban (vagy négyesben) moziba, strandra, állatkertbe vagy valamilyen közös programokat szervezzetek :)

Sok sikert!

Az anyja egyszer sem mondta neki,hogy neked elfelejtett szólni a létezéséről? Neki kellene elmagyaráznia a lányotoknak,hogy mi a helyzet.

Szerintem nem utál,csak haragszik.Meg kell még szoknia,hogy van apja.Próbáljatok közös programokat szervezni négyesben,kérdezzétek őt is,hogy mit csinálna szívesen.

Nem lesz egyszerű vele,de kitartás! :)

Kamaszodik, kezd nagy lány lenni. Sok változás éri őt ebben az időszakban, ez egy picit hátrány ebből a szempontból. Nagyon új még neki a dolog. El sem tudja képzelni az ember, hogy egy gyerek számára mennyit jelent az, ha biztonságban érzi magát, van egy stabil, biztos pontja az életében, ami általában a szüleiben összpontosul.

Ennek a leányzónak az anyukája jelentette ezt a pontot, teljes mértékben megbízott benne és elhitte minden szavát. Esetleg, ha volt nevelő apukája, akkor ő is biztos nagy szerepet töltött be az életében, hisz a vér szerinti édesapját nem ismerte, ez által nem tudatosult benne az, hogy ő egyfajta "pótlék" lenne.

Az anyukája talán nem mesélt Kérdező, rólad, hisz úgy gondolta, egyedül is képes felnevelni a kislányát, nincs a segítségedre szükség, pláne akkor, ha te nem is tudsz a létezéséről... Egyszerűen fogalmazva: hülyén jött volna ki, ha felhív téged, hogy "Helóka, van egy lányod... egyébként..."

Túlságosan letámadtátok a lányt. Neki meg kell azt emésztenie, hogy mindaz, amit eddig hitt, nem a teljes igazság és a valós tényekkel szembeállíthatatlan. Meg kell szokni a gondolatot, hogy neki igenis van egy édesapja, van egy mostohatestvére és mindazt, ami most körülötte zajlik. A kamaszkori változásokhoz nem jó, ha társul egy családi hátterű probléma, ez lelki sérülést is okozhat a leányzónak.

Próbáljátok kicsit megérteni az ő álláspontját is és hagyjátok, hadd tombolja ki magát. Ne legyetek ennyire rámenősek, inkább most az legyen a cél, hogy csak simán eltűrje a jelenlétedet. Látogass el néha hozzá, nem sűrűn, csak úgy hetente- két hetente egyszer-kétszer... Csak hogy meg tudja emészteni, hogy te vagy és el kell fogadnia a létezésedet. Elsőnek még nem kell rögtön a szeretetére hajtani. Lehet, hogy már kezd nővé válni, ez a kor erről szól, de ugyanakkor ez egy nehéz időszak. A gyerekek még nem tudják magukat hova sorolni, hisz még nem felnőttek, de már nem is olyan kicsit. Ezért fontos a gyermek-szülő közötti kompromisszum, hogy észrevegyétek, miben kezelhetitek őt felnőttként, illetve mi az, amihez még nem elég komoly. Ilyen téren ő még gyerek. Egy törékeny, aprócska gyerek, akit tanítás közben óvni kell a csalódásoktól.

Szóval elsőnek csak tűrjön el, aztán ha már megszokta a gondolatot, hogy létezel, kezdhetsz közelebb kerülni hozzá, de csak lassan. Mint egy megszelídítésre váró vad.. Kérdezgesd hogy hogy érzi magát? Milyen a suli? Aztán ha már ezekre is tud normálisan válaszolni, kérdezheted a barátairól, majd végül hogy milyen tervei, programjai vannak és elviheted erre-arra. De ez egy hosszú, türelmet igénylő folyamat.

Beletelhet évekbe. Csak légy vele nagyon türelmes és megértő, ez csak így működik. Ez most egy nehéz időszak, vegyétek figyelembe az édesanyjával!

És persze nem árt, ha lány leül párszor (sokszor) beszélgetni az édesanyjával. Könnyebb úgy neki.

Viszont ha valamit nagyon nem akar, ne erőltessétek, mert akkor annál kevésbé fog nyílni a dolgok irányába.

Én nagyon sok szerencsét kívánok, remélem rendbe jönnek a dolgok! :)

Saját gondoltam az, hogy adj egy kis időt neki és kezeld nagyon türelmesen.

Kezd kamaszodni és e miatt is sok minden érheti.És most gondolj bele eddig 'apa nélkül élt' és most hirtelen kapott egyet. Szerintem nem nagyon tudja ezt kezelni azért viselkedik úgy ahogy.

Úgy gondolom, hogy érdemes lenne egy egy programot beszúrni vele amikor ketten vagytok. /bár ha nem akarja nem kell erőltetni/ Mikor felhozod esetleg lehet mondani neki, hogy megakarod ismerni... Meg, hogy lehet, hogy eddig nem voltál jelen az életébe de benne akarsz lenni. /de akkor tényleg legyél benne mert ha pár hónap múlva meg eltűnsz akkor még jobban ez lesz később/

18l