Más is utálja az anyját, vagy csak nálam van így?
apum nincs, anyám meg megkeseríti az életemet. folyton mindenhol leéget, ha skypolok, ha tanulok nem lehet mert hangoskodik, nincs tekintettel semmire sem.
kimozdulni se akarok vele sehova, mert teljesen ég a fejem tőle. jövőben meg nem is szeretném tartani vele a kapcsolatot.
más is van így?
Az anyukánkat nem szoktuk utálni, legfeljebb nehezen tűrjük, ha beleszól abba, amit csinálunk. Vannak anyukák, akik a gyerekükről mindenütt úgy beszélnek, hogy "az én drága szép gyerekem", vannak, akik bírálják őket, mert "csak nem fogom a saját gyerekemet dicsérni! Hogy nézne az ki!" Alapjában véve kevés szülő tud tárgyilagosan megnyilatkozni a gyerekéről.
Feltehetőleg nem fogsz mindig vele együtt élni, lesz saját családod, saját életed. Bírd ki azt az időt, amíg kénytelen vagy alkalmazkodni hozzá. És ne felejtsd el: ő sem lesz örökké, és majd eljön az az idő, amikor másként fogod látni a dolgokat. Az sem kizárt, ha saját gyerekeid lesznek, te is ugyanolyan leszel velük.
18 éves vagyok, évről évre nehezebb.
már pchiszhologussal is beszéltem, és azt mondta, mindenképpen menjek koliba, ne is járjak haza egy ideig ha lehetséges.
általában, ha szépen megmondom neki hogy "beszélgetek mással", akkor zokonveszi, odajön és minden rosszat beleugat a mikrofonba rólam.
egyszer volt korházban, azt hitték szivinfarktusa van (közben nem), akkor is nehezen akartam bemenni hozzá, meg igazából nem is nagyon éreztem semmit.
Olyan teljesen közömbös számomra. És évről évre csak jobban undorodok tőle.
Sose hoznák haza senkit, mert folyton idegeskednék miatta, ezért sincsenek már barátaim se, illetve barátnőm se, mert őt is amiatt hagytam inkább, hogy "normális" élete lehessen oylan embernél, akihez átmehet mondjuk együttaludni meg ilyenek.
Ilyen problémai szerintem mindenkinek vannak, de ez még nem az utálatot jelenti, ha nem adna enni, verne, mindennap be lenne rúgva és részeg pasikat hozna fel, akkor már tényleg probléma lenne.
De az, hogy nem hagy skypolni? Engem is idegesített, hogy pont akkor akarta elmesélni a napját amikor dogára tanultam és leégetett párszor, de talán nem és volt tudatában, miért volt nekem égő.
Kimozdulni nem kell vele, a jövőben meg mondjuk elmész más városba tanulni koliba és akkor néha hétvégére meglátogatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!