Szülőről való leválás, elengedés? Hogyan is csináljam jól?

Szia!

Én is ennyi idős voltam amikor Németországba mentem gyakorlatra. :)

Én nagyon anyás vagyok, (elvált szülők gyereke vagyok, és apa nem igen foglalkozott velem)

Viszonylag gyorsan letelt az az idő aminek kellet. :)

Anya nem mutatta, hogy nehezen viseli, hisz evvel is támogatott...nehéz lett volna úgy menni, hogy láttom rajta, hogy szenved._

A felétől emg már gyorsan telik az idő :)

Kitartás. :)

Tényleg ne mutasd ki neki, hogy milyen nehéz lesz. Neki sem lesz könnyű, ha ragaszkodik hozzád, hidd el. Én 20 évesen mentem el életemben először egy egész nyárra. Anyunak könnyesek voltak a szemei, amikor elindultam, apu pedig úgy ölelt meg, mint aki sosem lát többé viszont. :) Amikor befordultam a reptéren a csomagellenőrzés után én olyat sírtam... :) Egyedül mentem, nagyon akartam, de azért mégis csak nehéz volt az elválás. :)

Aztán csak úgy repültek a napok, nagyon jól éreztem magam. Sokszor volt honvágyam, minden este írtam anyuéknak egy e-mailt, ők másnap válaszoltak, este megint írtam. Nekem sokat számított ez, mivel nekünk is nagyon szoros a kapcsolatunk. Nem voltak mellettem, de kicsit olyan volt mintha még is. Amióta elköltöztem otthonról is mindennapos kapcsolatban vagyunk, telefon, e-mail, bármi.

Egyébként én pont a ragaszkodásomból kiindulva nem tudnék pl. annyira messzire elköltözni, hogy ne jöhessek legalább 2 havonta haza egy kicsit hozzájuk beleszimatolni a vidéki levegőbe. :)

Gondolkodj úgy, hogy nagyon jó dolog az, hogyha hiányozni fogtok egymásnak, így legalább tudjátok, hogy valójában mennyire is fontos a kapcsolatotok. Ez a helyes, felnőtt, el kell engedni. :) Légy mellette így a távolból is, érdeklődj, támogasd, ennyi amit tehetsz, aztán majd te is hozzászoksz, hogy nincs mindig láb alatt. :)