Csak én látom úgy, hogy a modern családi életstílus a romokban hever? Ti hogy gondoljátok?

Ha a két kategóriát nézzük inkább az 1-esbe tartozok de nem teljesen. Gyerekkoromban kinyalták seggem tényleg mindent megcsináltak helyettem mindent elintéztek de cserébe nem korlátoztak a legtöbb dologban (nem kényszerítették hogy dolgozzak , nem erőltettek rám az iskolával kapcsolatos elképzeléseiket , elengedtek mindenhova sőt noszogattak is).

Ez jó is volt amíg gyerek voltam de amikor már most a saját lábamra kéne állni intézni az ügyeim stb... tanácstalanul állok és várnám a segítséget. A szüleim meg már úgy gondolják felnőttem önállósodjak nem gondolnak bele hogy is neveltek az elmúlt 20 évben.

20/F

Kedves kérdező, igen, szerintem fél az ember ilyet kérdezni élőben. Ugyanis, ha valamiről, a saját nevelési elvei helyességéről, illetve arról, hogy mindezt h ülteti át a gyakorlatba, mindenki meg van győződve. Magyarul, ki szereti, ha belepofáznak a nevelésébe. Erre mindenki érzékeny. (ahogy a szexre, politikára, vallásra, magyarul mindenre, amibe a másik ember esetleg bele akar szólni.) Márpedig ezt nemigen lehet úgy megkérdezni, hogy az ne támadás v kritika legyen. Én 12 éve ugyanabban a házasságban élek, egy tízéves gyerekkel, természetesen azok közé tartozom, aki jól neveli a gyerekét stb. Na, komolyan: azt gondolom, sokat beszélgetek a gyerekemmel, ebben nincs hiba. Sokszor túlságosan is befolyásolom szerintem, egyszerűen csak azért, mert az alaptermészete egy jó, szabálykövető gyerek, és még abban a korban van, amikor meg akar nekem felelni. Tehát bármiről elmondom a véleményemet, pölö h valakinek a viselkedését helytelenítem, akkor általában ő azzal egyetért. Egyelőre tehát nem megy ellenem, nincsenek viták, vagy olyan dolgok, amikben tiltanom v veszekedni kellene. Pl. az osztálytársainál azt látom, hogy mindenki rettentően önző, és kettős mércét alkamaznak, ha engem bánt vki, csúfol v kihagynak a játékból, az nekem fáj, és akkor "olyan izé vagy...", de ő ezt gond nélkül megengedi magának, tekintettel mások érzelmeire. Azt se tudják, hogy hiába csak 10évesek, az adott szónak súlya kellene hogy legyen. Ezek az ismerős gyerekek pillanatnyi gondolkozás nélkül másítják meg a szavukat.

Nyilván az a legegészségesebb, ha a szülő szavai és tettei összhangban vannak. Engem mindig úgy neveltek, hogy ne vitázzak senkivel, ne erőszakoskodjak, ne legyek más, mint a többi, egyáltalán éljek békében. Ne harcoljak, ne veszekedjek. Holmi érdekérvényesítésről otthon nem esett szó, a szüleim így látták jónak. Jó szar is vagyok benne. Szeretnék más lenni, a gyerekemnek így is tanítom. Szavakkal. Miközben meg ugye a tetteim... Egyelőre galamblelkű és sokszor hagyja magát kihasználni, szóval nem egyszerű. De nem tudom, a többi gyereknek a szülője szavakkal és tettekkel mit tanított eddig a gyerekének, ha az én gyerekemnek a saját szülinapi buliján az ajándék valamijéből, amit jószívűen fölkínált a meghívottaknak, mondjuk 6 darab volt, na, kinek nem jutott, na kinek...? Szóval nehéz ez. 36 n

Utolsónak: Hidd el Te csinálod jól, nem kell könyöklősre, hanem másokat tisztelőre és önállóra nevelni. Szerintem ez a két legfontosabb készség a felnőtt életre. A kis tülekedőknek legkésőbb nagykamaszként az orrukra koppint az élet, és ők meg a szüleik lesznek a legjobban meglepve.

Mi nem bántuk meg, bár voltak hasonló élményeink a gyerekeinkkel. (20,19,15)

Sok sikert!