Csak én látom úgy, hogy a modern családi életstílus a romokban hever? Ti hogy gondoljátok?

Utolsó vagyok.

18/L

Szülő vagyok, egyben tanár és 32 évesen még mindig gyerek is.

Nagyon, de nagyon leegyszerűsíted a kérdést. Mindössze két mintát mutatsz és csak egyetlen aspektusra, a szabályozásra helyezed a hangsúlyt. Így ennek nincs sok értelme.

Pedig a kérdésed jó. Azt gondoltam rá kattintva, hogy sokkal tágabban gondolod.

Első tanácsom: Ne a kamaszokkal indítsd a folyamat megértését. Mivel a kamasz, amúgy is egy "külön állatfaj", önmagában szélsőséges, ezért nem lehet vele egy egész társadalmat, a családmodellt vele leképezni.

Szerintem érdemes lenne elgondolkodnod, a mai szülők, nagyszülők neveltetésén. Majd megfigyelned, hogyan-mi alapján választanak/választottak párt/hivatást maguknak a szülők/nagyszülők.

Csak ha ezen a téren széles tapasztalatokra tettél szert utána, kezd el megnézni, hogy a mai kamaszok mibe születtek bele, mi vette őket körül kisgyermekként.

Ezek után értelmezd azokat, amiket neked egy mai kamasz elmesél.

...mint egy halom hasított fa

hever egymáson a világ,

szorítva, nyomva, összefogva

egyik dolog a másikát.

Így mindenik determinált."

József Attila

7:

A modernséghez valóban nincsen semmi közük, azonban egyesek modernnek nevezik azt, amikor nem nevelik a gyereket, fejlődjön a saját személyisége, vagy éppen ellenkezőleg, azt gondolják, hogy a liberalizmusnak mennek neki, amikor nem engedik sehová a gyereket.

Amúgy azt hiszem a 60-as években az USA-ban megjelent egy képregény (vagy rajzfilm?), amely arról szólt, hogy a pedofil cukros bácsik elrabolják a játszótérről a gyerekeket. Nagyjából ekkortól számítható a mai szülők beteges gyerekféltése, ami sokszor már fiatal felnőttkorukig elkíséri őket. Ugyanis azt a képregényt annyira megette a társadalom, hogy onnantól kezdve egyre kevesebben engedték a gyereküket a játszótérre, később ezt nyilván megerősítette, ha abban a 200 milliós országban előfordult valahol 1-1 tényleges eset, mert akkor arról tudni lehetett a médián keresztül.

Én meg erre azt mondom, és ezt mondom 8-asnak is, akit Bándy Kata meggyilkolása óta féltenek ennyire, hogy ezeknek az eseményeknek együtt van egy ember életére nézve 0,1% esélye, ugyanakkor ha ezzel szemben egy szülő túlóvja a gyerekét, akkor van mondjuk 50%, hogy gátlásos, frusztrált felnőtt lesz, és ez további problémát fog okozni. A túlóvásért pedig eléggé nagyban a média okolható, pontosabban nem a média, hanem a mi hozzáállásunk hozzá.

Igen, meggyilkoltak Pécsen egy fiatal nőt, azonban Pécsen 160 ezer ember lakik, és évente van legfeljebb 5-6 gyilkosság, ez teljesen átlagos, országosan meg 150 körül lehet. A középkorban is jutott 160 ezer emberre 5-6 gyilkosság évente, csak akkor abból a 160 ezerből legfeljebb 4-5 ezer hallott 1-1 gyilkosságról (vagy legfeljebb 10 ezer, ennyi volt a nagyobb városok akkori lakossága).

Egyébként mivel én fiúnak születtem, nálam a túlóvás nem azt jelentette, hogy nem engedtek el valahová, hanem abban nyilvánult és nyilvánul meg, hogy anyám mindig mindenbe megpróbált beleszólni, ami az én döntésem lenne.

A túlóvás és a túlszabályozáshoz annyit, hogy ma a szülőket büntetőjogi felelősség terheli a gyermek tetteiért és esetleges sérüléséért. Továbbá szintén büntetőjogi kategória lett a gyermek fegyelmezése (egészen odáig, hogy már a ráordítást is erőszaknak értelmezhetik a családjogászok).

Mégis milyen eszköz marad a szülő kezében? Te pedig most jössz és a tiltást és az engedést is elveszed...

21 éves lány vagyok. Én nem tartozom egyik kategóriába se, mégis egy kicsit talán mindkettőbe...

Mivel a szüleim már születésem előtt elváltak, így egészen kicsi koromtól anyummal élve, egyszülős családban nőttem fel. Ez lehet az oka annak, hogy néha túl vagyok védve, de nem úgy, mint ahogy te azt leírod. Nem sok olyan hely van, ahova anyum ne engedett volna el (persze mindig a saját koromhoz való helyekre akartam menni, szóval ha 13 évesen bulizni akartam volna menni, tuti nem mehettem volna). Nálunk ez a bizalomnak volt köszönhető, anyu mindig tudta hol vagyok, mit csinálok, eddig 2 nagyobb hazugságom volt, kicsit meg is bántam azóta őket, de az már régen volt. Jah, és nem azért hazudtam mert egyébként nem engedett volna el, csak egyszerűen nem akartam, hogy tudja hol vagyok. Szóval elég nagy szabadságom van, másban viszont korlátozni próbál, például, hogy várjak még a szexel (mint írtam 21 éves vagyok...), mert hogy hogy megfogom bánni, meg ez kincs stb. Hozzáteszem szűz is vagyok, de nem azért mert anyum nem akarja, hogy szexeljek, csak eddig így jött össze.

Egyébként a kapcsolatom jó anyummal, néha az agyamra megy, de hát kinek nem mennek agyukra a szülők néha?

Amiket ide kiírok kérdést, többnyire azért, mert érdekel, hogy mások hogy látják, van-e rajtam kívül más, aki hasonló helyzetben van. Idegentől sztem azért jobb kérdezni, mert nincs személyeskedés. Viszont az is igaz, amit más írt itt előttem, hogy egy idegennek nem tudom leírni mindazt, amit érzek mert túl bonyolult, ezért van, hogy félig megírok egy kérdést, aztán meggondolom magam és törlöm a csudába.

14:

Nem vetettem el se a tiltást, se az engedést. Olvasd el még egyszer, mit is írtam.

A hivatásom engem is a kamaszokhoz köt, és sajátunk is van három.

Szerintem felerészt megvan a jószándék a szülőkben, de ezt e mai világot még követni is nehéz, nemhogy felnőni benne. Nem irigylem a gyerekeinket egy cseppet se. Ebből egyenesen következik a két leírt hozzáállás, vagy én szabok meg mindent, vagy ráhagyom...A kettő közt egyensúlyt találni, hogy a gyereket se kontrolláljam túl, de valamennyire érezze, hogy fontos számomra nehéz és főleg igen fáradságos dolog, ami ugye megint csak nem nyerő manapság, hiszen itt "nyertesnek " kell lenni. A szülői hivatás pedig ha elérünk a gyerekünk kamasz korába sok bátorságot és mégis alázatot követel.

A szülőknek többet kellene beszélgetniük egymással, de őszintén és nem arról, hogy milyen irtó sikeres a gyerekem, vagy én micsoda nagy áldozatot hoztam érte...

Néhány barátunknak és a régimódi de még nevelni akaró magyar cserkészetnek sokat köszönhetünk, bár így is folyton ellenőrizni kell a hozzáállásunkat.

50N: (+3 fiú egy fészekaljból, házasságban)

Nem a családi életstílus, hanem a családok hevernek romokban. Sajnos a munkáltatók nem látják, hogy egy embernek nem a munkájának kellene elsőnek lennie, hanem a családjának. Külföldön sokkal jobban figyelnek erre, 2 évig dolgoztam kint, most átmenetileg hazajöttem. Ha túlórázni kellett szabadságolás miatt, előre bejelentették, a munkahelyeknek saját óvodájuk van (többnyire ugyanabban az épületben, ahol dolgozol, vagy 1 sarokkal arrébb, ahova bármikor beviheted a gyereket, vagy bármikor elviheted, tehát nem kell rohanni fél 4-re, hogy te jó ég, mi lesz a gyerekkel, ha nem érek oda?!), nem húzzák a szájukat, ha valakinek beteg a gyereke, családtagja, hanem ilyenkor adnak extra szabadságot is, és úgy egyáltalán: emberszámba veszik a munkaerőt. Itthon meg a belét is kitapossák az alkalmazottnak, és nem jönnek rá, hogy ettől nem lesz több a nyereség, nem termelnek többet az emberek, csak utálnak reggelente felkelni és munkába menni.

Hogy egy kicsit a kérdésre is reagáljak... Sok szülő azért félti annyira a tini korú gyerekét, mert állandóan az folyik a hírekből, hogy xy-t elrabolták, meggyilkolták, halálos autóbalesetben meghalt, stb., hogy kialakul a szülőben a félelem attól, hogy ez az ő gyerekével is bármikor megtörténhet valami hasonló, ezért inkább nem engedi el sehova, elvégre otthon szem előtt van. Ennek vannak fokozatai (pl. barátnőhöz elengedik, de diszkóba nem, vagy sehova se mehet el egyedül, 8-ra haza kell érnie, stb.), de azért háziállat funkciónak ne nevezzük már.

A kettes változat meg azért van, mert a szülők nem tudják hogy kezelni a kamaszokat. El akar menni, a szülők jó fejek akarnak lenni, hát elengedik mindenhova. A szülők nem tudnak mit kezdeni a makacs tinikkel, sokkal egyszerűbb a kedvükben járni, mint veszekedni velük - 8-12 óra munka után, hulla fáradtan.

A fentieknek több oka is van, de szerintem az alapprobléma az, hogy a szülőknek se idejük, se energiájuk sincs arra, hogy neveljék és terelgessék a gyerekeiket, ugyanakkor mindent meg akarnak nekik adni, ezért dolgoznak, mint az állat, viszont a gyerek semmit sem segít otthon, mert a szülőnek nincs vele kedve veszekedni. A gyereknek természetes, hogy ki van nyalva a feneke, ugyanakkor fáj neki, hogy nem foglalkoznak vele a szülei, ezért mindenféle kötődési problémája alakul ki, pl. úgy érzi, hogy nem szeretik a szülei. Ami persze többnyire hülyeség, csak a szülő nem tudja máshogy kimutatni a szeretetét, minthogy ad pénzt és elengedi a gyereket szórakozni. De azt nem látja a gyerek, hogy anyának, apának miért nincs ideje arra, hogy vele foglalkozzon, hogy meghallgassa a kis világfájdalmát, stb., és miért csak aludni jár haza...

A mai gyerekek nőnek mint a paré, senkinek sincs ideje arra (se a szülőknek, se a pedagógusoknak), hogy foglalkozzanak velük, hát olyanok lesznek, amilyenek. Ahogy a szülőkkel se foglalkozik senki, hogy most jól érzi-e magát a bőrében, szereti-e a munkáját, elegendő-e a fizetése arra, hogy eltartsa a családját, milyen devianciát mutat a gyereke, amit milyen módon kéne lekezelni, hogy ne durvuljon el, stb. 26N

Én az 1.es kategóriába tartozom..ezek szerint..

A szüleim túlságosan féltenek a mai napig,pedig már 29 éves vagyok!Sokan akkoriban 14-17 évesek (mikor én is annyi voltam) azt halottam tőlük hogy bulizni járnak,barátaikkal mennek ide-oda,1-2-nek még pasija is volt,irigyeltem őket! Engem a 4 fal közé zártak,sehova nem engedtek el,2-3 barátnőm volt de ők is csak házhoz jöhettek,én nem mehettem el velük sehova...

Szóval szó szerint burokban tartottak!

Egyszer a nagy győzködéseim árán elengedtek egy osztálytársam házába egy kis "csajos" összejövetelre,nagyon jól éreztem magam..elszaladt az idő...késtem fél órát otthonról, (akkor még nem volt mobilom hogy szóljak hogy késni fogok) anyám úgy kiakadt hogy felpofozott!

Anyám azzal példálózott hogy volt egy barátnője akivel tiniként elmentek diszkóba,anyu el akart jönni,a lány maradni akart,végül így is lett a lány ott maradt egyedül és megerőszakolták,azt mondja hogy ezért nem enged el barátnőkkel bulizni,max pasival ha ismeri a pasit...hát ezek után nekem több se kellett..mert annyira szabadulni akartam a burokból,17 évesen összejöttem egy sráccal..tinimagazinban adta fel a hirdetést...másképp esélyem se lett volna ismerkedni,összejöttünk,bemutattam anyuéknak utána vele el tudtam mászkálni buliba,moziba,-durván hangzik de a srác végül is nekem csak erre kellett,mert igazából nem is tetszett,nem szerettem,de ő szabadított ki a burokból!A kapcsolat másfél évig tartott,de soha nem voltam sokáig egyedül,igyekeztem mindig mielőbb találni magam mellé egy pasit akivel a szabadságom biztosítva van..

A mostani párommal 9 éve vagyok,de mivel keveset keresünk így a szüleimnél lakunk,a szüleim a mai napig próbálnak kislánynak kezelni,azt mondogatják ha egyszer elköltözünk éhen halunk...lefestik a sötét jövőmet...de párom szerencsére mindig megvéd,kiáll mellettem...

A szüleimtől ennek ellenére bármit meg merek kérdezni - őszinte a kapcsolatunk - erre neveltek,de ha konkrétan erre kérdeznék rá amiről most itt beszélünk azt mondanák hogy buta vagyok és később be fogom látni hogy igazuk van...gondolom mások is vannak így azért inkább itt teszik fel a kérdéseiket...

29/L