Van itt olyan aki toxikus családi környezet miatt kényszerült költözésre?

Passzív-agresszív, toxic anyám volt, gyerekkoromtól kezdve beszólogatás, érzelmi bántalmazás, degradálás, soha semmi nem volt jó, bármit csináltam, mindig megkaptam, hogy "úgysem sikerül" - és sorolhatnám napestig.

22 voltam, amikor elköltöztem végre, először csak Bp, azután külföldre. Telefont nem veszem fel, címemet nem tudja, e-míilre nem válaszolok. Nem érdekel, mi van vele, és nem engedem, hogy az életem része legyen. Ennyi.

És máig szorongok új helyzetben, zárkózott vagyok, elsírom magam olyan dolgon, ami "hülyeség", csak éppen magamra veszem... Pedig már 14 éve nem élek otthon.

A sztori az volt, hogy kb 20 évesen apám új párjához költöztünk, de apám csak hétvégén járt haza. Jó is volt az első hetekben, majd pokollá vált az életem. Beszabályoztak és folyamatosan hergeltek apám ellen. Folyton hívkálták telefonon hogy mit csinálok vagy épp mit nem csinálok, apám meg velem veszekedett telefonban. A fizetésem kb elvették, nem igazán rendelkezhettem vele.

Elegem lett ebből, volt kocsim, kivettem egy szobát a városban és egy nap munka után össze pakoltam a legfontosabb cuccaimat és elmentem. Apám nem volt otthon, a többiek meg nem tartottak vissza.

Aztán apámmal egy évig nem is beszéltem, majd után kezdett rendeződni a kapcsolatunk. Egy időben még jártam is hozzájuk, de kb 7 éve már nem. Már az országban sem lakok, apámmal beszélek, de az új családjával nem. Így álltam a saját lábamra 21 évesen minimálbéres fizetésből, ami akkor 82 ezer volt. Ennek a fele volt a szoba bérlés, de végre magam ura voltam. Rosszul esett, hogy apám nem hitt nekem és nem hagytuk ott őket amikor mondtam, hogy itt nem jó nekem. Hanem őket választotta helyettem, ez nagyon rosszul esett.

Ohhh ezek a válaszok! :( Mindenkinek küldök egy hatalmas ölelést!

Én is öt éve folyamatosan építem le a kapcsolatot a családdal, már csak írásban kommunikálunk... a legjobb dolog amit magamért megtettem!