Szülők, akiket gyerekkorban vertek és lelkileg terrorizáltak, hogy alakult később a szüleitekkel kapcsolatotok, miután már ti is szülőkké váltatok?

Rossz duma ez a "megbocsátás". Mért kéne a bűnt megbocsátani? Megbocsátás=magamnak nem vagyok fontos.

"Ha valakit szeretek, megbocsátok." Hát nem kéne szeretni!

Borzasztó látni hogy mennyi ember utálja azt aki enni adott neki. Értem én hogy sok rosszat éltetek át, de amikor valaki nem hajlandó beszélni a szüleivel többé, ez normális? Jobb vagy e akkor mint a szülőd? Arra nem is gondolnak ezek hogy megbánták esetleg a szüleik már amit tettek és minden amire vágynak egy utolsó esély, ameddig még lehetőségük van ezt kérni?

Nem bűn, kérdező, ha megszakítod velük a kapcsolatot. De mindig legyél nyitott, hátha végre megértik a dolgokat, és bocsánatot kérnek. Ha eljutnak erre a szintre mégha ez nem is teszi semmissé a dolgokat amiket el kellett viselned, de talán újra kezdhetitek

11

Jézus megbocsátott minden egyes bűnt neked és nekem is. A sorozatgyilkosnak is képes megbocsátani

Én is sok hibát követtem el, azt hittem, megbocsáthatatlan, azt hittem, nincs többé jogom élni, és másoktól is ezt kaptam, mindig is!

Gyűlöltem mindenkit aki ártott nekem, gyűlöltem, gyűlöltem, gyűlöltem és gyűlöltem míg végül ez majdnem teljesen felemésztett és olyan dolgokra vett rá amiket máig szégyenlek, az öngyilkosság szélére kerültem de nem tudtam megbocsátani senkinek, másnak és magamnak se!

Aztán jött valaki, és azt mondta megbocsát. És azt mondtam, megbocsátok, megbocsátok azoknak, akik megütöttek, mert őket is megütötték, akik bántottak, mert őket is bántották. A gyűlölet csak még több gyűlöletet szül, és én úgy döntöttem hogy ez a körforgás nálam ér véget!

És bár azóta is nehéz néha megbocsátanom. De a saját hibaim ébresztettek rá, hogy nekem is szükségem van a bocsánatra, és ha én nem bocsátok meg másnak, nem érdemlem meg hogy nekem megbocsássanak, miért tennék?

Aztán jött a következő, a következő, és a következő ember aki képes volt teljes elnézéssel fordulni felém minden hibám ellenére. És békére leltem. Nem gyűlölök és nem vagyok gyűlölve. És hiszem hogy ezt a békét egyszer a szüleimnek is meg tudom mutatni, és volt már rá példa, hogy őket, a világ legmakacsabb, kepmutatobb, és onteltebb embereit ravettem hogy kérjenek bocsánatot, ha ebben nincs erő, miben van?

Ezután pedig, egyébként, mindezek után lettem csak vallásos mielőtt még valaki elkezdené hogy "blöe keresztény mágjára vele", ehhez nem kell hinni hogy felfogd

13

Nem kárpótol

De majd ha meghal anélkül hogy valaha is megbocsátottál volna neki, kinek lesz a rossz? Neked. Ez a dac csak rosszra visz, de ha nem hiszed el, majd meglátod még, feltéve hogy nem vagy olyan makacs mint a szüleid.

Vajon akkor hagyjuk a szüleinknek hogy befolyásolják az életünk ha megbocsátunk nekik vagy akkor ha egy egész életen keresztül miattuk szenvedünk?

Nos, nekem rövid az életem ahhoz hogy bárkit is gyűlöljek, és hogy ez kösse le a napjaim és ez hozza a döntéseket. Szabad vagyok és az is maradok

"ez normális?"

Miért, az normális, hogy valaki bármilyen formában bántalmazza a gyerekét, aki legtöbbször kiszolgáltatott helyzetben van vele szemben? Tizennégy éves voltam, amikor apám eltörte a csuklómat (rácsapta a kocsi ajtaját) amiért egy olyan barátnőmmel mentem moziba, akit ő megvetett (ennek egyetlen oka volt: történetesen leszbikus volt). Tizennyolc évesen költöztem el végleg, és a négy év alatt se ezért, se semmi másért nem kért bocsánatot. Ha akkor nem volt igénye erre, akkor most se legyen, tíz évvel később. Megvolt a lehetősége, hogy szeretetben és biztonságban neveljen fel, de ehelyett hosszas éveken át ő és anyám is csak ártottak nekem.

Most már ne akarjanak bocsánatot kérni. Most már nem érdekel. Tíz éve, hogy elköltöztem, tíz éve, hogy egy szót se váltottam velük. Maguknak köszönhetik, hogy elűztek.

Jelenleg ikrekkel vagyok várandós és ha rajtam múlik, sose fognak a szüleimmel találkozni. Ott lesznek a párom szülei, az én nagyszüleim, az ő nagyszülei, az ő testvérei és az ő rokonai, az én barátaim, az ő barátaim. Nem fog hiányozni senki életéből kettő olyan ember, akikbe semmilyen szeretet és empátia nem szorult. Akik éveken át bántalmazták a saját lányukat. Nem, nem fogom kockáztatni, hogy az én gyermekeim is szenvedjenek. Ők a családban csak szeretet fognak kapni.

Kérdező, egyetlen életed van, ezért fontos, hogy kikkel veszed körbe magadat. Ha valaki árt neked, ha valaki nem hoz semmi pozitívat az életedbe, akkor ne pocsékolj időt rá, mert nem érdemli meg. Nem te választod meg a családodat, de azt igen, hogy kikkel töltesz minőségi időt. Többet érsz te annál, mintsem hogy visszakullogj a bántalmazóidhoz. Hidd el, a világ tele van értékes emberekkel, akik valóban szeretni és becsülni tudnak téged, a szüleid viszont bebizonyították, hogy ők nem ilyenek.

Nevelőapám vert, szóval is fizikailag is. Anyám sosem emelt rám kezet, de nem is tett ellene.

Nevelőapám gyakorlatilag tönkrevágta a gyerekkorom.

23 éves koromban költöztem el, addig ellehetetlenített.

2 évig pszichológushoz jártam. Ő segített feldolgozni.

Megbocsátani, elfelejteni sosem fogom. De már túl tettem magam.

26 voltam, amikor a fiam született. Addig nem tartottam velük egyáltalán a kapcsolatot. Fiam 1 éves kora körül találkoztunk újra először. Azóta javult a viszony, de sosem lesz olyan jó, mint kellene.

Mára 5 éves a fiam, 3 éves a lányom. Imádják anyámat és nevelőapámat is. Velük totál nem úgy viselkednek, mint anno velem.

(Mondjuk ebben az is benne van, hogy nevelőapám tart a férjemtől. Tudja, ha 1x is megütné valamelyik gyereket, vagy csak rosszat szólna, férjem élve elásná)