Szülők, akiket gyerekkorban vertek és lelkileg terrorizáltak, hogy alakult később a szüleitekkel kapcsolatotok, miután már ti is szülőkké váltatok?

Nekem elég sz*r gyerekkorok volt a kontrollmániás, konzervatív, megkeseredett anyám miatt. Kaptunk is neha, az nem volt azért rendszeres, de a lelki bantalmazás igen, feltrm tőle, nem szerettem már gyerekként sem.

Felnőttem, leléptem, egy ideig tartottam még a kapcsolatot társadalmi nyomasból, aztán megszakitottam. Nem is láttam már anyámat évek ota, a gyerekeimet nem is ismeri.

Nekem ez teljesen abszurd, hogy valaki tartja olyan szülőkkel a kapcsolatot, akik verték es lelkoleg is terrorizalták. Hogy kepesek vagytok idamenni gyomorgörccsel, jopofozni, eljátszani, mintha szeretnétek egymást. Persze, azt megérten, hogy nehéz elfogadni, hogy sz*r szüleitek vannak, nekem is nehéz volt, meg igenis ott a tarsadalmi nyomás, a többség úgysem fog megérteni, mert "csakazanyád", de felnőtt emberként 25+ évesen el kell jutni oda, hogy ilyen rossz, mérgező emberekkel nem tartjuk a kapcsolatot.

És ez nem az unokáról szól, hanem rólunk. Az én életembe nem kellenek ilyen emberek, akármilyen nagyszülök is lennének. Nem erdemlik meg azt, hogy az életemben részt vegyenek, tovább mérgezzenek, nyomorítsanak. Az csak egy plusz, hogy a gyerekeknek milyen példa mar az, hogy latják, a szüleik utálják a nagyszülőket meg fordítva?

Te meg menjél el egy pszichiáterhez, ha nem érted, miért kell velük megszakítani a kapcsolatot vagy ne vállalj gyereket. Aki képes az öt verő, terrorizaló szüleit felmenteni(!), meg ilyen súlyos dolgokat elnézni, mert "fontos a család" , az maga sem ép mentálisan, és rzert a gyerekét se fogja tudni mentálisan egészségesen nevelni.

"Részleteket nem írok, mert akkor a többség azt írná, hogy egyáltalán minek tartom velük a kapcsolatot"

És ilyen vállal gyereket, aki leokézza a bántalmazó szülőket.

Négyéves a kisfiam és kétéves a kislányom, sose találkoztak a szüleimmel és ha rajtam múlik, soha nem is fognak. Tizenhét éves korom óta nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel, felőlem ott pusztuljanak, ahol vannak. A gyerekeimről is csak a nagyszüleimen (akiket viszont imádok) keresztül tudnak és hiába próbálták velem felvenni velem a kapcsolatot, sose válaszolok. Ha engem képesek voltak egy évtizeden keresztül bántalmazni, akkor nem fogom kockáztatni, hogy a gyerekeimnek akárcsak egy rossz szóval ártsanak.

Nem bocsátottam meg nekik, soha nem is fogok. Nem egy egyszeri tévedésről volt szó, hanem hosszas évek tudatos bántalmazásáról. Szidásról, verésről. Nem, az én gyerekeim ezt nem fogják elszenvedni. A gyermekeimnek ott vannak a férjem szülei (illetve még mindkettőnk élő nagyszülei), akik pár év alatt többet tettek értem, mint az én szüleim valaha. Az én szüleim felőlem holnap meghalhatnak, nem gyászolnám őket, mert nincs miért.

31/N

Kérdező, ahogy érzed. Itt semmi nem kötelező, úgy alakítsd, ahogy az érzés majd diktálja. Nyilván a te gyermekedet is szeretnek, ahogy a bátyád gyermeket is.

Esetleg ha megszuletik a tiéd, és ott vannak nálad, egy nyugis pillanatban mondd nekik, hogy szeretnél beszélni a múltról egy kicsit, mert téged ez szétfeszít, és jó lenne tudni, utólag ők mit gondolnak erről.

Ha továbbra is azt látod, hogy mereven ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz, semmi megbánás és semmi bocsánatkeres-fele nincs, akkor meg mindig tudod nekik mondani, hogy akkor viszont a jövőt sem látod velük, mert ez a szál nincs kibogozva, nincs elvarrva.

Sajnálom, hogy ilyen rossz körülmények között nőttel fel, nemcsak anyagi szempontból.

1-es vagyok, tovabbra sem értem, miért akarod eljátszani a boldog szerető családot a gyereked mögé bújva.

Azt írod, 7 honapos korodban tudták meg, hogy terhes vagy, ha ilyen szinten nem találkoztok, nem tartjátok a kapcsolatot, akkor mitől fosztanád meg a gyereked, hogy évente 2szer lássa a nagyszüleit? Merthogy hozzám ilyen emberek nem járnának, az tuti, ahogy írtam, ez nem csak a gyerekeidről szól, mászbának bele a te életedbe, gyereknevelésedbe, mérgeznének tovább téged.

Majd járnak oda, osztják az észt, te felrobbansz, idegbeteg leszel, gyűlölködsz, gyomorgörcsben varod, mikor jönnek,,szerinted ez rendben lesz így?

És de, igenis mentegeted őket a felelőssegük alól. Másnak ia nehéz anyagilag, mégsem veri meg terrorizálja éveken át(!) a gyerekeit. Az, hogy volt ajandek a karácsonyfa alatt, nen teszi semmissé a többit.

A testvéreddel sem muzsáj náluk találkozni.

De nyilván hivába írjuk ezt le, te láthatóan nem tudsz leválni róluk, nem vagy egészségesp pszichésen-mentálisan, képtelwn vagy megszakítani a kapcsolatot a bantalmazó szüeleiddel. Ha képea lennél ra, rég megtetted volna, úgyis engeded majd őket unokázni, akármit írunk, hagyod majd, hogy továnbbra is bántsanak lelkileg.

Nincsenek a férjednek szülei?

Őszintén, nehéz kérdés.

Én nem értek egyet azokkal akik itt üvöltik, hogy "szakítsd meg velük a kapcsolatot, különben szar anya vagy!" és a többi.

Ez a te döntésed is, de én ezt a te és az unokád oldaláról is átérzem.

Engem is bántottak a szüleim, testileg és mentálisan is, rengeteget sérültem, ezt sajnos nem tudom tagadni.

De szintén olyanok voltak, mint a tieid, hogy hiányt ugyanakkor sohasem szenvedtem anyagiakban, mindig engem és a testvéreim helyezték előtérbe.

Igazából, nem ítélem el őket, bár fáj amiket tettek, főleg apám, de tudom, hogy nekik sem volt egyszerű sem a saját szüleikkel, sem az élettel. Összességében képtelen vagyok őket vagy bárkit is igazán gyűlölni, mert amikor rá nézek ezekre az emberekre, azt látom hogy pont olyan vagy méginkább összetörtek mint én. És én is néha úgy vagyok vele, hogy akkor minek vállaltak gyereket, és a mai napig sem értem. De ennek ellenére a szüleim, és nem a társadalmi nyomás miatt bocsátok meg nekik, hanem mert látom az ő oldalukat is.

És emlékezz csak vissza, biztos nincs egyetlen egy jó emléked sem? Tudod, a rossz emlékek gyakran elnyomják az apró örömöket, de fontos, hogy mi van a fókuszban. Koncentrálj a jó dolgokra.

És, szintén igen, a megbocsátás szabaddá tesz, bármennyire is nehéz és hosszadalmas maga a folyamat, de a vége mindig jó, hidd el, ezerszer tapasztaltam már.

Nálam a bátyáméknál már vannak unokák, szülők imádják őket, és úgy vélem, helyes, hogy ott vannak, főleg, hogy bátyám családja is labilis.

Nővérem nem bírta ki a szüleimet, elhúzott és alig jön haza, itthagyott engem meg a fiatalabbik bátyám, és bár megértem attól még fáj.

És most, az unoka szempontjából:

Nálunk mind2 nagyszülői család utálva van, apámat bántalmazta nagyanyám, ezért állandó a feszültség ha ott vagyunk, illetve anyósa, apósa ki nem állhatja, mert erdélyi, és az nekik annyit tesz hogy "román". Nos, ez az ő konfliktusuk, megértem ezt az oldalt is, de tudod, én mindig rohadt irigy voltam azokra a barátnőimre akik a nagyszülőknél tölthettek néha pár napot, együtt játszottak, sütni tanultak, annyira idilli volt és utáltam hogy nekem ebben soha nem lehet részem, illetve ez elszakított a család többi tagjától is, soha nem éreztem azt hogy a nagy család tagja lennék, sokáig az unokatestvéreim nevét sem tudtam. Ez az egyik ok amiért én úgy döntöttem hogy ha gyerekem lesz nem zárom el a nagyszüleitől.

Szeretném megadni neki mindazt a jót amit én nem kaphattam meg az én szüleimtől, mégha számomra ez nem is lesz a legkellemesebb.

És tudod, ez nem gyengeség. ERŐ ha meg tudsz bocsátani. Erő, bölcsesség és türelem. A megbocsátás számomra a legnagyobb erény. Mert ha valakit szeretek megbocsátok. És remélem hogy az én gyerekeim is képesek lesznek majd megbocsátani ha hibázok.

Ennyit akartam, ez az én utam, az én véleményem, természetesen nem biztos hogy neked is ez lesz a megoldás ami békességet ad, de én erre esküszöm ^^