Anyukák! Mikor tudtátok meg hogy a fiad/fiatok meleg? Hogyan reagáltatok.
Figyelt kérdés
dec. 7. 15:36
1/40 anonim válasza:
Az egyik nő ismerősöm azt mondta a fia valamikor felhívta ezzel olyan huszon évesen,és így közölte vele.
,,anyu ez van"
Ő megèrtően reagált rá
2/40 anonim válasza:
Bocsi az offért, de nekem is fiam van és ha ezt el merné mondani nekem, akkor rá is és magamra is büszke lennék. Ugyanis ha ezt így közli velem, hogy ,,anya, meleg vagyok", akkor valamit nagyon jól csináltam a gyereknevelésben (bízik bennem).
Teljes szívből elfogadnám, nekem a gyerekem boldogsága a legfontosabb. Ha ő boldog, akkor én is.
3/40 anonim válasza:
Nekem ez annyira természetes, hogy elfogadnám 100%-osan.
4/40 anonim válasza:
Volt egy osztálytársam (szakközépben, 16 évesek voltunk), ő nyíltan meleg volt, és évekkel korábban elmondta a szüleinek, akik egyáltalán nem reagáltak rosszul. Az anyukájával nagyon szoros kapcsolatot ápolt, az apjával is jóban volt. A képeikről is az sütött, hogy nagyon büszkék a fiukra, ugyanis nem azt nézték soha, hogy melyik nemet szereti, hanem milyen ember. Idősgondozónak tanult, a szülők is szociális intézményben tevékenykedtek, szerintem a mai napig. Az osztálytársam gyerekkora óta látta a segítségnyújtást az idősek, idősebbek felé, őt is megfogta, saját maga döntötte el, hogy ő is ezt szeretné csinálni, gyakran ment önkénteskedni szabadidejében. Akkoriban, mikor osztálytársak voltunk, éppen volt egy már egy éve tartó kapcsolata, és a szülők már megismerték a srácot, téma volt karácsonykor, hogy akkortájt átmegy ő is.
5/40 anonim válasza:
Az én fiam az egyetem alatt mondta el. Először a nővérének, majd nekem. Bár féltettem őt ettől a hülye világtól, de természetesen elfogadtam. Azóta már több éve van egy társa is. Most vetek közösen lakást. Nálunk az egész család elfogadja, a testvérei is (van 4, 2 édestestvér, 2 féltestvér). Jönnek haza hozzánk, együtt járunk nyaralni... Mindketten diplomások, jól keresnek, intelligensek.
6/40 anonim válasza:
Az én családomban van meleg srác... gyerekkorától egyértelmű volt mkinek. Furcsáltuk is mikor megnősült, de 2 évig tartott... A mai napig próbálják titkolni (szűk család) 2-od unokatesóm. Kisvárosból felköltözött Pestre. Úgymond nyílt titok. Pedig mki elfogadja és semmi negatív elítélés nincs a családban. Mégsem vállalja fel. Őszintén szólva nem értem. Őt nem értem meg, hogy ilyen elfogadó környezetben miért gondolja, hogy el kell tűnnie a család elől... Próbáltam felvenni vele a kapcsolatot.. együtt nőttünk fel.. szeretem és nem érdekel kivel alszik este.. mégsem akar senkivel semmilyen kapcsolatot..
8/40 anonim válasza:
Én mondjuk nem anyuka vagyok, hanemapuka.
De én agyon is ütném ha ezt mondaná.
És lehet ki is tagadnám a családból.
(Őszinte választ akartál, remélem.)
9/40 anonim válasza:
Nekem a szüleim a barátnőmet sem fogadták el, évekig nem tartottuk miatta a kapcsolatot. Jó tanuló voltam, műszaki dolgok érdekeltek, rádiótechnika, automatika, nehezen ismerkedek, 26 évesen volt először komoly barátnőm. 8 osztályt végzett, állami gondozásból jött, félcigány lány, de nagyon kedves természetű volt. A családba furakodó parazitának tartották, engem pedig félresikerültnek, mert ő tetszik. Nem tudom, ha meleg lennék, hogy viselték volna. Én örültem, hogy valaki végre szeret az adottságaimmal. Az anyám utolsó szavai, mielőtt meghalt: fiam, növessz tököt.
10/40 Meton válasza:
Én mindent megtennék, hogy elköltözzön. Nem viselném el, mert undorítónak tartom. Akkor jön, amikor akar, de ha hozni akarja a barátját, akkor diszkréten kell viselkedniük. Maga a tény nem zavar, viszont amit csinálnak, attól elhányom magam. Ettől pedig nem csak magamat kímélném meg, hanem minden ismerősöm, rokonom, mindenkit.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!