Hogy bántalmazott a szülőtök? Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

Mindenhogy:

-szakkal: megálázó szidalmak,lekezelés,k.rva,rbanc,f@@szszopó,fanatikus,debil, minen voltam. Mások előtt is kiabált rám, elhordott mindennek,akár osztálytársak előtt is. Random dolgok miatt megalázott, pl.mondtam, anyának, hogy holnaptól jön 2 új gyerek az osztályban, erre az "apám": úgyse fognak veled fogalalkozni, mert f@@szopó bolond vagy. Vagy mondtam, hogy éhes a kutya , a válasz :szopd le akkor.

-fizikailag:mindenért megvert, elég volt ha véletlenül leejtettem egy poharat vagy ha sáros lábbal mentem be,vagy ha hangosan néztem a tv-t, vagy ha elküldtek a boltba és 500 ft helyett 550 ft-t költöttem - mindenétt belém tudott kötni, szintén volt, hogy osztálytársak előtt ütött, akik aztán csúfoltak.

-anyagi felelőtlenség: mióta eszem tudom sosem dolgozott, legfeljebb 23 évente pár hónapot közmunkát. 1 szobás lakásban laktunk víz és rendes fűtés nélkül, a segély és családi után 3-4 nappal már éheztünk egész a következő hónapig. Nem volt rendes ruhám, 1-2 nadrágba és 1 cipőbe évekig járram télen-nyáron. Télen nem volt csizmám, meleg pulcsijaim, egy ezeréves rongyos kabátban éveket jártam, nyáron nem volt papucsom vagy szandálom, sem szoknyám,rövidnadrágnak régi rossz nadrágokat vágtam el, pólóm 1-2 turis volt,átmeneti kabátot,sapkát,sálat,kesztyűt csak a kirakatban láttam. Osztálykiránduláson sosem voltam és vokt,hogy hetekig hiányoztam az iskolából mert osztálypénzt követelt az osztályfőnök,amit nem tudtam beadni. Az osztályfőnök pedig rendszeresen megszégyenített az osztály előtt, így inkább nem mentem. Tovább tanulni nem tudtam, szakmám nem volt.

25 évesen érettségiztem le.

-Az utolsó csepp az volt, mikor 24 évnyi munkanélküliség után végre elment egy gyárba dolgozni, de a fizetését italra költötte és részegen terrorizált minket. Volt,hogy hajnalok hajnalán még fent ültünk rettegve a szobában, ő meg tört-zúzott és fenyegetett minket. Aztán egy este arra mentem haza, hogy totál részeg (már reggel 5kor elkezdte az ivást) majd késsel a kezében és ordítozva bejött, hogy eltakarodok, vagy elvágja a nyakam. Előbb nekem akart ugrani a késsel, erre én a szoba másik sarkába ugrottam, és kiszaladtam az ajtón. Ő meg kivonszolta az ágyam az udvarra és felgyújtotta. Utána kidobálta a ruháimat, hogy takarodjak. Az udvarra dobált ruhákból felöltöztem, kimentem a buszmegállóba megvárni anyát, aki nemsokkal később jött. Mondtam,hogy mi a helyzet és hogy nem mehetünk haza. Anya szülőfalujába mentünk, ahol egy üres házban húztuk meg magunkat néhány napig. Majd egy kedves bácsi,kiadta nekünk az üresen álló, lepusztult házát.

Szinte azonnal találtunk munkát,fél év múlva egy rendezett albérletbe költöztünk. Közben elkezdtem az esti gimit, 3 évvel később saját ingatlant vettem hitelből. Leérettségiztem majd, majd elkezdtem az egyetemet,tavaly diplomáztam.

#4 Sajnos még él.

Mindentől és mindenkitől elszigetelten éltünk, senki sem látott bele az életünkbe. Anyát elválasztotta a családjától,testvéreitől, barátai nem lehettek, és nem járhatott hozzánk senki. Így nem is tudta senki,hogy pontosan mi zajlik nálunk.

"Csak" verbális abúzus történt, szóval nem vertek, de... őszintén, annak legalább látható nyoma lett volna, és komolyan veszik.

Helyette szavakkal ütöttek bármikor és bármiért, ami anyámnak nem tetszett. A szemében sohasem voltam szép, jó, okos, ügyes, vagy bármi, ami pozitív, e legalább minden nap megkaptam, hogy csalódást jelentek, buta vagyok, semmire nem viszem majd, ugyan milyen férfi szeretne belém...

Kaamszkoromtóm kezdve a súlyommal bszogatott, meg a kajával, úgyhogy étkezési zavaros lettem, és depressziós, többször gondolkoztam az öngyilk-on, mert nem láttam más kiutat.

Érettségi előtt megint kezdte a beszólogatásait, aztán az egyetemen kattogott, hogy nem vesznek fel úgysem, mehetek szart pucolni...

Mindegy, 22 múltam, amikor elköltöztem - ha a híd alatt kaptam volna átmeneti szállást, akkor oda is mentem volna. Bárhová, csak elhúzhassak otthonról.

Aztán pszichológus, de máig önértékelési zavarom van, az étkezési zavarom, hol visszajön, hol épp jobb, utálom magam - minden egyes porcikámat -, csendes, zárkózott vagyok... köszi. Remek élet ez így.

És mindezt azrét, mert anyám egy segg.

Nem voltam jó gyerek a felső tagozatban. Hazudoztam, lógtam az iskolából, nem tanultam, cigiztem, a kajapénzt hülyeségekre költöttem, elloptam a padtársam cseresznyéjét, megettem, őt is megkínáltam belőle. Meghamisítottam az ellenőrző könyvemet, aláírtam anyám nevét. A hóban eláztattam szánkózás közben az új cipőmet. Kiöntöttem a gyümölcslevest az ablakon, mert nem szerettem. Puskaport gyártottam, rakétához, rakéta hajtású kisautóhoz. Benzinnel és injekciós fecskendővel lángszórót csináltam. (Nem gyújtottam fel semmit, meg sem tudták)

Néha foglalkoztak velem, többnyire nem értek rá. Egyszer tízévesen azt mondtam, hogy elmegyek. Apám rámadta a kabátomat és kilökött az ajtón. Ott álltam az ajtó előtt a hideg esőben, vagy két órát. Akkor kinézett, és megkérdezte, akarok-e még menni?

Kutattak a holmijaim között. Ha valami kiderült, anyám cipővel, kézzel, fakanállal vert. Apám a kétcsatos tiszti derékszíjjal. Egyszer kicsúszott a kezéből a szíj csatos vége, és körbecsapódva képen talált, majd' kitört a fogam. Nyolcadikos voltam. 160 centi voltam, ötven kiló. Ez volt az utolsó csepp. Sírva ordítottam, hogy veréssel nem lehet gyereket nevelni. Apám kinevetett, de többet nem bántott. 18 voltam, amikor 46 évesen meghalt. Aztán állandóan hiányzott. Anyám is elment már, de öregkorára megzakkant, mindenféle hulladékot gyűjtött. 3 hónapig tartott, amíg rendberaktam a lakást.