Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek ebben az esetben?

Mit tegyek ebben az esetben?

Figyelt kérdés
Apámmal sikerült összevesznünk az ingyenes jogsi lehetősége miatt. Személy szerint én még nem érzem magam késznek arra, hogy az utolsó évemben még a jogsira is fókuszáljak miközben azt később is megtehetném (most nem az a kérdés számomra, hogy ingyen vagy nem ingyen, ha valami nincs ingyen, de úgy érzem, hogy szükséges, azt beszerzem), és jelenleg még nem gondolom, hogy annyira halaszthatatlanul nagy szükségem lenne rá. Apám viszont mindig is akaratos volt, kiborult, hogy én erre miért nem jelentkezek, hogy ez hasznos, aztán sikerült összeveszni, mikor mondtam, hogy én nem szeretnék jelentkezni, a reakciója meg az volt, hogy az nem érdekes, mert én soha nem akarok semmit. Én azt nem értem, hogy miért nem tud inkább meghallgatni ahelyett hogy rögtön kiabálni kezdene, és miért nem kérdezte meg például, hogy én ezt miért nem szeretném, és ez az, ami a legjobban fájt a kérdésben és amivel engem is feldühített. Ez az én életem, és fiatalabbként már így is sok mindenbe belementem amibe egyébként személy szerint nem szerettem volna, most viszont már a saját véleményem szerint szeretnék cselekedni, nem az ő elvárásai szerint.

ma 18:27
 1/8 anonim ***** válasza:
65%

Ad kocsit, benzinpénzt? Mert, ha nem, minek a jogsi?

Jó, csak hülyéskedtem.

Szóval te tudod, hogy mire kell fókuszálnod. Nem kell benyelni, hogy rád erőltesse.

ma 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
53%
37 éves férfiként nincs jogsim és nem hiányzik. Minden héten hallgatom a munkatársak kocsijaival kapcsolatos problémákat, rohadt drága, ha mondjuk egy olajpumpát kell cserélni. Rengeteget spórol az ember autó nélkül. Mert ugye minek a jogsi, ha nem veszel mellé autót. Hidd el, hogy ha nem akarsz jogsit, nem kell lemenni kutyába, mert apád begyöpösödött. Majd ha úgy érzed, csinálsz jogsit. Anyámnak van 1983 óta. 1986-ban vezetett utoljára. Megérte.
ma 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
38%

"Hidd el, hogy ha nem akarsz jogsit, nem kell lemenni kutyába, mert apád begyöpösödött."


Itt te vagy a begyöpösödött...

ma 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
66%
Most van rá időd, van lehetőség, hogy ingyen megcsináld. Én biztos nem hagynám ki.
ma 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
30%
Ingyen...majd emelik a jogsi árakat, nincs az olyan ingyen.
ma 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
így is túl sok a kocsi az utakon.
ma 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Csak akkor érdemes, ha utána rendszeresen vezetsz. Ha nem tudsz gyakorolni, olyan, mint ha le sem vizsgáztál volna. Annak idején a vizsga után csak két vagy három hónap múlva apu autóját vezettem először. Hadd ne mondjam, nem volt egy sikertörténet.

N

ma 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Nyugtasd le apádat, hogy ebben az évben még nem a jogsi ingyenes, csak a Kresz tanfolyam és vizsga, meg az elsősegély, kivéve egy db pilot-iskolában. Jó, lehet, hogy spórolhatnátok 50ezret kb, de akkor két éven belül ki kell pengetni 3-500ezer forintot a gyakorlati órákra és a vezetés vizsgára, kivéve, ha a pilot suliba jársz. Ja, és csak akkor jelentkezhetsz, ha végzős vagy.
ma 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!