Szerintetek mennyire normális, hogy apám mikor mesél valamiről, akkor mindig csak a 60-80-as évekből emel ki valami sztorit?

Ilyen az emberi agy.

Minél idősebb, annál jobban elfelejti a friss emlékeket, a régieket viszont élete végéig megőrzi.

Ez így normális.

Mert akkor volt fiatal es akkor tortent vele a legtobb dolog gondolom.

Oszinten mondom, hogy a hetkoznapok nagyon be tudjak daralni az embert, foleg ha valakinek mar csaladja van.

Ezt en is tapasztalom magamon, szinte minden napom ugyanugy telik, amiota megszuletett a kisfiam. Oke hogy megyunk ide-oda, de azert ez mar nem az az elet, amit 15-26 eves korom kozott eltem :D

Rutinszeru, monoton az egesz. En se nagyon tudok mit meselni, mert az, hogy elmegyunk a boltba meg a jatszohazba, valljuk be, nem valami izgalmas es maradando elmeny.

Én 33 éves vagyok, és a lányomnak mindig csak arról mesélek mi volt akkoriban az iskolában, miket éltem át, vagy a gyerekkoromban milyen volt otthon, miket csináltam

A 2010 előtti dolgokat.

2010-ben jöttem össze a férjemmel, és valóban az utána való dolgokról már nem nagyon mesélek neki

Valahogy önkéntelenül jön az ilyesmi. Pályakezdőként azt hittem már nem is emlékszem a kisgyerek koromra.

Ahogy meg anya lettem, az ovis gyerekemnek az ovis koromról, a sulisnak az iskolai emlékeiről, és így tovább meséltem. Valahogy azok a helyzetek, amibe a gyerekünk belekerül, előhívja az azonos életkorunkban átélt dolgokat.

Abszolút normális. Akkor volt gyerek ill. fiatal. Közel 70 évesen jó visszaemlékeznie erre az életkorára.

Nem értem, mi bajod van ezzel.

Abszolut normális, és neked hasznos is, mert így azokról az időkről szerzel konkrét ismereteket. Egyébként a szülő - bármilyen korú - a gyerekének legszívesebben abból az életkorából mesél, amilyen korú a gyerek (vagy unoka), kicsit nevelési célzattal, jó tanácsként vagy éppen elrettentésként.

8. : PONTOSAN!