Mi lehet az oka, hogy teljesen kifordulok magamból anyukám mellett?

Otthon nincs gond, szeretek hazamenni a szüleimhez, beszélgetni, időt tölteni vele, bár sose volt olyan szoros a kapcsolatunk érzelmileg, sose fejezte ki felém az érzéseit, így ha véletlenül megtörténik nem igazán tudok mit kezdeni vele. Ez más emberekkel kapcsolatban nincs így, csak nála. Viszont, ha együtt megyünk valahova tiszta idegbeteg leszek és nem tudok az okát, már útközben is érzem, hogy fusztrált vagyok, én szoktam vezetni, neki nincs jogsija és olyankor idegesít minden és mindenki az utakon pedig alapvetően imádok vezetni és mindig nyugodt vagyok vezetés közben. Àltalában vásárolni megyünk együtt és azt érzem, hogy nincs türelmem, de én se tudom, hogy mihez nincs, tiszta idegbeteg vagyok, még másokkal (pl. Eladó) is tök bunkó vagyok és nem ismerek magamra, nincs semmi konkrét amivel felhúzna, csak valahogy a jelenlétében mindig feszült és fusztrált vagyok. Ha észreveszem magam akkor figyelek magamra, de aztán azon kapom magam, hogy már megint pattogok és azt se tudom, hogy valójában miért. Senki más társaságában nincs ilyen. Lehet ennek valami elfojtott, tudat alatti oka? Arra is gondoltam már, hogy valójában ilyen vagyok és csak mellette merek önmagam lenni, de ezt nem gondolom, mert maga az érzés akkor is meglenne ha mással vagy egyedül vagyok. Olyan szívesen jön velem ide-oda, nem is értem, bár szerintem ő már megszokta és azt hiszi ilyen vagyok, meg azért mindig igyekszem visszafogni magam, és amúgy én is kedvet kapok hozzá mindig ennek ellenére aztàn meg tiszta hülye leszek. Már van időpontom pszichológushoz, szeretném ezeket átbeszélni vele, mert érzem, hogy ez abszolút nem normális, de addig is kíváncsi vagyok a véleményetekre, vagy hogy valaki tapasztal-e már hasonlót esetleg?