Mi lehet az oka, hogy teljesen kifordulok magamból anyukám mellett?
Figyelt kérdés
Otthon nincs gond, szeretek hazamenni a szüleimhez, beszélgetni, időt tölteni vele, bár sose volt olyan szoros a kapcsolatunk érzelmileg, sose fejezte ki felém az érzéseit, így ha véletlenül megtörténik nem igazán tudok mit kezdeni vele. Ez más emberekkel kapcsolatban nincs így, csak nála. Viszont, ha együtt megyünk valahova tiszta idegbeteg leszek és nem tudok az okát, már útközben is érzem, hogy fusztrált vagyok, én szoktam vezetni, neki nincs jogsija és olyankor idegesít minden és mindenki az utakon pedig alapvetően imádok vezetni és mindig nyugodt vagyok vezetés közben. Àltalában vásárolni megyünk együtt és azt érzem, hogy nincs türelmem, de én se tudom, hogy mihez nincs, tiszta idegbeteg vagyok, még másokkal (pl. Eladó) is tök bunkó vagyok és nem ismerek magamra, nincs semmi konkrét amivel felhúzna, csak valahogy a jelenlétében mindig feszült és fusztrált vagyok. Ha észreveszem magam akkor figyelek magamra, de aztán azon kapom magam, hogy már megint pattogok és azt se tudom, hogy valójában miért. Senki más társaságában nincs ilyen. Lehet ennek valami elfojtott, tudat alatti oka? Arra is gondoltam már, hogy valójában ilyen vagyok és csak mellette merek önmagam lenni, de ezt nem gondolom, mert maga az érzés akkor is meglenne ha mással vagy egyedül vagyok. Olyan szívesen jön velem ide-oda, nem is értem, bár szerintem ő már megszokta és azt hiszi ilyen vagyok, meg azért mindig igyekszem visszafogni magam, és amúgy én is kedvet kapok hozzá mindig ennek ellenére aztàn meg tiszta hülye leszek. Már van időpontom pszichológushoz, szeretném ezeket átbeszélni vele, mert érzem, hogy ez abszolút nem normális, de addig is kíváncsi vagyok a véleményetekre, vagy hogy valaki tapasztal-e már hasonlót esetleg?2024. júl. 16. 04:59
1/11 anonim 
válasza:
válasza:Néha én is érzek hasonlót. Nálam megfelelési kényszer van szerintem, kisgyerek korom óta.Felnőttként is befeszülök, hogy jajj mit fog szólni az anyukam, pedig elmúltam 30 és családos anya vagyok. Ha együtt megyünk vásárolni én is görcsösebb vagyok. Kizökkenek a nyugodt rutinomból.
2/11 anonim 
válasza:
válasza:Magaddal van gondod, nem találod a helyed a Világban, és amikor vele vagy, ezek felerősödnek. Kerestél,(találtál), lehet hogy nem teljesen alaptalanul, egy okozót, az édesanyádat. Lehet hogy gyereknek elnyomott, vagy legalább is, úgy érezted, és most ezek az okok okozzák a szorongásod.
3/11 anonim válasza:
válasza:Én az apámmal érzek így. És igen, szerintem is ez megfelelési kényszer. Szívem szerint én már nem is állnék szóba az apámmal, csak ugye anyukám miatt ez nem kivitelezhető, aki ráadásul fekvőbeteg, így még a közeg is olyan, hogy apám mindig ott van. Bőven nem tini vagyok én sem.
Nekem ilyenkor azt is néznem kell, hogy hogyan szólok neki vissza, mert ő sajnos bosszút áll anyukámon. No, nem fizikálisan, hanem verbálisan. Egy fekvőbetegnek aztán az kb olyan mintha fizikailag bántaná valaki. Nem egyszerű ez sajnos. :(
4/11 anonim válasza:
válasza:Neked kell tudni, hogy milyen volt a viszonyotok gyerekkorodban, de gyanús, hogy soha semmivel nem volt elégedett, te soha nem lehettél elég jó, mindent "csak ő tudott jól csinálni".
5/11 anonim válasza:
válasza:Nagyon jó ötlet a pszichológus, ő majd segít kibogozni, hogy valóban elnyomott-e, esetleg te értelmezted kisgyerekként tévesen a viselkedését. Illetve nem csak anyudét, a tekintélyszemélyekét vagy közülük valakiét. Abból gondolom, hogy valami gubanc van a gondolkodásodban, hogy amúgy meg szeretsz velük lenni, nincsenek kellemetlen érzéseid, csak ha közönség előtt vagy vele.
6/11 anonim válasza:
válasza:Nem váltál le érzelmileg, gyerekszerepbe tolod magad, amikor vele vagy.
Vszeg ő is olyan, mint az enyém, hogy csak az a jó, amit ő csinál, kritizál, önbizalomromboló és sorolhatnám.
Elköltöztem, pszichológus!!!!!, és azóta jó magasról szrom le. Amint elkezd pattogni vagy okoskodni, felállok és hazajövök.
7/11 A kérdező kommentje:
Szerintem rátapintottatok a lényegre, tényleg mindig kritizàlt, mindenbe beleszólt gyerekkoromban, és a mai napig is, de már 25 éves vagyok, van saját életem, saját döntéseim és saját keresetem is, önálló életet élek, de elég nehezen engedett el, így lehet valóban nem váltam le teljesen érzelmileg. A jó tanácsokat elfogadom, de sokmindent okoskodó jelleggel tesz inkább, pl beleszól a vezetésembe, pedig ő sose vezetett, nyilván ezt is meg lehetne érteni, ha balesetveszélyesen vezetnék, de ilyen apróságokba, hogy miért ide parkoltam, miért nem oda, miért 55-el megyek a városban (amikor a kilóméteróra amúgy is többet mutat), piros lámpánál szerinte túl közel álltam meg a másikhoz. A boltban miért ezt veszem, miért nem azt, nyilván a jó tanácsokat itt is elfogadom, de kb arról van szó, hogy neki pl a másik felső jobban tetszett, nekem az miért nem tetszik vagy sose volt sok pénzünk, mindig spórolós volt, én felépítettem a saját életem, nem szórom a pénzt fölöslegesen, de ha valamire szükségem van és megengedhetem magamnak azt megveszem, ilyenkor jön az, hogy olcsóbban is kijöhettem volna. Ő azt hiszi segítő szándék van mögötte, de nekem már sok. Nem veszekedő jelleggel vagy negatív hangsúllyal mondja ezeket, de mégis zavar. Aztán bűntudatom van, hogy ilyeneket gondolok, meg, hogy ő jól érzi magát velem, rajtam meg sokszor látszik, hogy ideges vagyok. Meg elég negatív is tud lenni, sokszor szorong, így ha pl elmegyünk valamerre kikapcsolódni, a folyamatos aggódás, túlgondolás, átragad rám és idegesít, hogy miért nem tudjuk csak jólérezni magunkat, ilyenkor azzal jön, hogy én ezzel ne foglalkozzak, ő ilyen, ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Havonta 1-2 alkalommal megyünk együtt amúgy valahova. Bár azt folyamatosan érezteti velem, hogy zavarja, hogy elköltöztem, mert otthon szerinte jobb dolgom lenne, nincs még családom, szerinte így fölösleges külön lennem. Én viszont élvezem a szabadságot, csak valahogy mégse érzem, hogy teljesen szabad lennék, mert mindig bűntudatom van miatta.
2024. júl. 17. 03:13
8/11 anonim válasza:
válasza:Nem kell a jótanácsokat sem megfogadni. Nem kell SEMMIT megfogadni, egyszerűen közölni vele, hogy vagy felnőttként kezel - ergo nem kritizál és szól bele az életedbe - vagy nem kommunikáltok.
Nekem megvolt a próbálkozás, hogy leállítsam, nem is egy, ami aztán addig fajult, hogy most már tízéve nem beszélek vele. Nem érdekel, telefonszám-csere, nem tudja, hol lakok és talán négyszer láttam tízév alatt.
Nem én akartam ezt, de amikor nem ért a szép szóból és a kevésbé szép szóból, akkor így járt.
Az én életem 99% stresszmentesebb lett, hogy anyám nem a része.
9/11 anonim válasza:
válasza:Hát ne legyen bűntudatod! Függetlenedj. Mondj nemet arra, ami neked nem jó. Anyád kártékony.
10/11 anonim válasza:
válasza:7, ezért jobb ha kifejted a valóságot, akkor nem kell tippelgetni. Vissza is vonom az 5-t, ehhez nem kell pszichológus, teljesen logikus a feszültséged. A helyedben közölném vele, hogy csak gyerekként köteles az ember az anyja kedvében járni és úgy tenni mint ha nem zavarná a viselkedése. Mivel már felnőttél vagy abbahagyja a felesleges okoskodást ami téged kifejezetten irritál, vagy nagyon-nagyon ritkán fogtok találkozni. Természetesen csak akkor tedd ezt ha el tudod viselni, hogy ő vérig sértődik és minden hozzátartozód le akarja tolni a torkodon, hogy ugyan már, csak jót akar, tudod, ő ilyen. Akkor kell megmondani, hogy én meg olyan vagyok aki ettől idegbajt kap, viseljék el ők, te nem vagy hajlandó. Ha neki nem fontos, hogy te jól érezd magad, neked sem kell az ő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!