Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
Látszik 1980 bol származik a tudasod
Pszihiater adhat diagnózist 3 alkalom volt és tesztek .
Ez a diagnózis! A Bno kód a bizonyíték .
Amúgy azért nem alapitvanynal voltam mert nem fogad felnőtt pácienseket jelenleg nincs pszihiateruk.ott alaposabb mert van vineland teszt de az nem a diagnózis része .
Nem, ez nincs így. A tudásom naprakész.
Az autizmus diagnosztizálása ennél bonyolultabb folyamat. Megvan a protokollja, mellyel tisztában vagyok.
Nincs BNO kódod autizmusról, ami nem meglepő annak tükrében, hogy nem zajlottak le a szükséges vizsgálatok.
Annyi van a begépelt anyagban, hogy FELMERÜL, ami nem jelent diagnózist. A vizsgálatot végző orvos továbbirányított célzott kivizsgálásra. Amire te nem jelentkeztél.
NINCS diagnózisod és BNO kódod autizmusról. Tényszerűen nem vagy autista.
Amiket a vizsgálaton elmondtál, nem élmények. Nem életszerűek. Papagájként felmondtad a wikipédia szócikket. Felsoroltad a sztereotip autisztikus tüneteket. Elfelejtetted egyéniesíteni. Túl átlátszó így. Eljátszottad az egészet, nem igazi válaszokat adtál a teszten, hanem azt húztad be, amit szerinted egy autista jelölne. Mert bemagoltad a tüneteket.
Sajnos ismét lebuktál. Ha elmész a célzott kivizsgálásra, ott is le fogsz bukni, mert a tesztekben vannak olyan kérdések, amiket direkt a szimulálás kiszűrése miatt tettek bele.
Az igazságügyi elmeorvos nem fogja tudni figyelembe venni az autizmus diagnózisodat, mivel nincs autizmus diagnózisod. És ebből az ambuláns lapból pontosan ugyanazokat a következtetéseket fogja levonni, mint én most. Úgyhogy én nem mutogatnám a helyedben, mert nem erősíti a védekezésedet. Ellenkezőleg.
Szerinted így meg szerinted úgy. Nem releváns. Pontosan tudom, hogy egy hazug szarházi vagy, ezért fogom védeni az autistákat veled szemben. Te nem vagy autista, nem vagy neurodivergens. Hiába lesed a tiktokot, hiába magolod be a wikipédiát.
A pedofíliának semmi köze a szociális helyzetedhez. Akarattal vadásztál ezekre a kislányokra, le is írtad, hogy szex reményében manipuláltad őket.
Igenis uralkodni akarsz felettük, ahogyan a lányod anyja felett is uralkodtál. Ezt is leírtad, megvan a screenshot róla.
Nem a szociális fejlettség miatt félsz egy korodbeli nőtől, hanem mert minket már nem lehet játszva manipulálni és elnyomni. Ne tedd a fejedet, nem vagy te lemaradva szociálisan.
Az, hogy idemásolgatsz valamit a wikipédiáról, semmit nem bizonyít. Képfeltöltés.hu névvel és adatokkal együtt. Minden más csak a szokásos kamuid egyike.
Végigolvastam ezt a katyvaszt. Nem úgy néz ki, mint egy igazi vizsgálati lap. A kifejezések, az idézőjelek nem jellemzőek egy vizsgálati lapon. A BNO kódok egyike sem autizmus spektrumzavar. Következetesen aspergert írsz le, ami szintén bizonyítja, hogy amit ide bemásoltál az vagy kamu vagy valaki más évekkel ezelőtti vizsgálati anyagának része, amit átalakítottál egy kicsit, hogy passzoljon. Ugyanis asperger gyanú sincs már.
Az alapítványok fogadnak felnőtt pácienseket, akiknek van diagnózisa. Neked nincs.
Te neked valami arany oklevél kell arról hogy autista vagyok?
Te azt se hiszed el amit saját szemeddel látsz le van írva a rám vonatkozó szakszovegek szerinted én vagyok olyan szinten hogy ilyet írjak?
Autista vagyok akár tetszik neked akár nem! Nem tudok neked többet mondani.
És igenis nem tehetek arról hogy ilyen vagyok így születtem.
435# már bocsi de szerinted én mi a francnak hazudnék minek készítenek ilyen szintű hamisitvanyt??
Szerinted lenne bármi logikus értelme?
Bíróság úgyis utána kérdez őket nem tudnám átverni mi a jó franc miatt hazudnék nektek?
Használj többes számot kérlek, mert legalább két emberrel beszélgetsz most.
Ha FELTÉTELEZEM is, hogy valóban a tied ez az ambuláns lap, akkor is fenntartom amiket írtam az olcsó és lebukós manipulációs technikáidról, amivel talán a szakrendelő pszichiáterét meg tudtad vezetni (véleményem szerint őt sem), de egy szakértőt nem fogsz. Se az autizmusra specializálódott pszichiátert, se az igazságügyi szakértőt. Lebuksz azzal, hogy nem eléggé kidolgozott a karakter, amit alakítani próbálsz. Nem egyénisítetted a bemagolt tüneteket. Gondolom emiatt léptél be a csoportba. Hogy lenyúlhasd az ottani, VALÓBAN autista tagok történeteid, és sajátodként adhasd elő őket.
A begépelt szövegben NINCS BENNE, hogy autista lennél, NINCS ilyen diagnózisod, NINCS ilyen BNO-kódod. Továbbküld vizsgálatra. Amire nem jelentkeztél. Vége a játéknak, nem vagy autista. Rajta van a lapon, hogy nem vagy az. Ez az, amit a saját szememmel látok: NINCS autizmusod. Ez le van írva a papírra. Az, hogy “felmerül”, nem azt jelenti, hogy autista vagy. Egyszerűen nem ezt jelenti a szó.
Ha autista LENNÉL, arról nem tehetnél. Még a pedofil vágyakról sem tehetsz. A TETTEIDRŐL tehetsz. Amiket tudatosan követtél el. Amiket megterveztél. És végrehajtottál. Nem érdekelt, hogy mit művelsz másokkal. És életeket tettél tönkre. Ezért felelősséggel tartozol. És megfizetsz érte.
Igazi diagnózisod kell legyen ahhoz, hogy elfogadjam az autizmus diagnózist. Neked ez nincs. Tehát vergődhetsz, nem vagy autista. Leírkáltál egy rakás baromságot, aminek semmi valóságalapja nincs. Nem vagy autista, akár tetszik neked, akár nem. Felőlem aztán hisztirohamozhatsz meg dühönghetsz is, nem változtat semmin.
Igen, a manipulatív bűnözők MINDENT megtesznek, hogy magukat ártatlannak láttassák. Tehát simán benne van, hogy ezt te csináltad direkt, hogy ezzel megpróbálj szimpátiát szerezni. Nem sikerült, buktad.
Azért hazudsz, mert ez a rossz szokásod. Mindenkinek hazudozol össze-vissza. A gyereked anyjának is hazudtál, így ejtetted teherbe. A saját anyádnak is hazudtál, mert tudtad mekkora bűnt követsz el azzal, hogy egy 14 éves kislányt erőszakolsz meg és ejtesz teherbe.
439# nem hazudtam neki én se tudtam mindent.amit meg csináltam ahhoz törvény adta jogom volt plusz isten parancsait is követtem "szaporodjatok és sokasodjatok"
Az óvszer a fog gátló es az abortusz és a női egyenjogúság ami gonosz és istentelen ami tönkre teszi a mi életünk.
Sose volt bűn amit én csináltam csak ebben a torz világban az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!