Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
Csak gyermekpornográfia a vad és remélem ez nem is változik.
Folytatólagos kihallgatásra idézték be most ami lehet azért is mert fél éve amikor hívtak nem tettem vallomást.
De bármi miatt lehet.
Ha át tudnám adni az érzést ahogy én élek senki nemtartana bűnösnek de nehéz az alapotom leírni
Téged nem bűnösnek “tartanak” az emberek, te bűnös vagy.
Legfeljebb valami áldott jó lélek sajnálna téged kicsit.
Meg kell értened, hogy amit tettél, akkora tabu, olyan súlyos bűn a társadalom szemében, hogy senki nem fogja elfogadni a mentegetőzést. Megtetted, és most szembe kell nézned a következményekkel.
Nem érdekelnek az érzéseid senkit. Egyetlen bűnöző érzései sem relevánsak. Az a releváns, amit tettél.
Nem csak az számít, ami szerinted vad. A teljes életed számít.
Egyébként valószínűleg most fogják elmondani, hogy mit mondott az elmeszakértő. Valszeg azt, hogy beszàmítható vagy. Ha nem lennél az, akkor már aznap közlik.
124# túl szabadon mertem élni az életem az történt.
És még voltam olyan bolond hogy elmeseljem nyilvánosan és aztán kijöttek vizsgálódni és gyermekpornot találtak egy kisebb mennyiséget de tudnak minden feljelentesemrol meg az élettortenetemrol is.
Pszihologusnak elmeséltem mindent azt is amit gyerekkoromban muveltem állatokkal is műveltem dolgokat aztán felnőttkorban már nem.
Folyamatosan jönnek a bolondab gondolatok ne mondjátok hogy az normális?
Mikor a párom elhagyott másfél hónapig belülről nyomott egy érzés hogy bántsam őt véglegesen.
Ez normális hogy így éreztem?
Aztán végülis akor jó döntést hoztam mert akor tudtam hogy bűn lenne bántani végülis ott tullendultem ezzen az erzeseken és kegyelmet gyakoroltam.
Az a baj mikor ez a pornográfia történt ezt egyáltalán nem éreztem bűnnek
Ezeket mind elmeséltem pszihologusnak
Jogilag igenis számít hogy te direkt csinálsz valamit vagy csak véletlenül
Minthogy te ezt mind direkt, akarattal tetted és be is ismered, számít. Nem érdekel semmit, hogy szerinted bűn vagy sem. Megtetted, pedig törvény tiltja. Innentől kezdve felelősségre vonható vagy. Kegyelmet gyakoroltál? Mégis hogyan? Kényszerítettél egy kislányt arra, hogy teherbe essen és megszülje, pedig nem akarta. Tehát erőszakot követtél el rajta, ő pedig nem mert ellened vallani. Amit nem is csodálok, mert ezek szerint meg akartad ölni. Persze, hogy fél tőled.
Nem mondja senki, hogy normális, amit tettél. De az sem lenne normális, ha szabadlábon hagynának. Bár megnyugodhatsz, mert nem maradsz szabadlábon. Mivel beszámítható vagy (hiszen a kóros elmeállapotú egyének azonnal megkapják a diagnózist az igazságügyi elmeszakértői vizsgálaton), ezért fegyházbüntetésre számíthatsz. Onnantóp kezdve, hogy bekerülsz, meg vannak számlálva a napjaid, mert a pedofilokat sehol nem hagyják sokáig életben.
126# te bíróság nélkül is agyonlovetnel 😀 de nek vagyok rossz ember.
Egyszerűen úgy érzem ez a sorsom mintha gyerek koromtól nem is lett volna sose választásom egyértelmű hogy én konfliktusba kerülök.
Pedig csak békésen akartam élni.
Néha előjönnek ilyen érzelem foszlanyok az agyamba akor eltudom képzelni milyen lehet nektek neurotipikusoknak milyen meleg érzés lehet.
De nagyrészt egy érzelem mentes gép vagyok
Egyszerűen tényleg elegem van most már ebből, miféle kifejezés, hogy “kegyelmet gyakoroltam”???? Most akkor dicséretet érdemelsz, mert nem ölted meg, amiért el mert hagyni??? Remélem, hogy most segít neki valaki feldolgozni ezt az egészet.
Felnőtt nő is fél egy ilyen “extől”.
Megint ez az érzelemmentesség stb duma, ezzel sem fogod tudni bizonyítani a nem létező autizmusodat, ők nem érzelemmentes gépek, ahogy te képzeled. Az a baj, hogy erről sem tudsz semmit, felsorolsz minden ostoba sztereotípiát, és azt hiszed, át tudsz verni, de nem! Meg olyanokat keversz ide, amiknek köze nincs az autizmushoz. Egyszerűen felháborító, ahogy ártatlan embereket bántasz és próbálsz besározni. Hazugságokat terjesztesz egy védtelen közösségről. Kár, hogy ezt nem bünteti a bíróság.
Amit meg a kislánnyal tettél, arra nincsenek szavak.
O már boldogan él új párjával és új gyermekével nekik egy fiúk született tavaly.
Kezdetben furán éltem meg hogy elhagyott nagyon nehezen viseltem mert tudtam lesz neki más és mástól is gyerek,ezt elfogadni hogy ez az egész szabad akarbol működik és simán megtehet bármit nehéz volt.
Mivel én úgy tekintettem rá mint aki már az enyem és kész .
Óriási harc ment a fejembe simán tonkretehetem volna a formálódó kapcsolatát meg rosszabb dolgok...
De végülis normálisan elengedtem a mi kapcsolatunkbol ez bizonyítja hogy alapvetően nem vagyok rossz ember
Csak családra vágytam és egy gyermekre arra hogy kitorjek az örök maganybol amit az autizmusom okoz.
Nem éreztem szégyenletesnek hogy fiatal volt nem is gondoltam bele ez neki mivel fog járni.jo talán objektív szemmel nézve lehet adni kellet volna esélyt neki hogy kipróbálja magát de mi van ha akor összejött volna egy másik felnőttel ?
A féltékenység is egy szempont volt a gyerekcsinalas szempontjából sajnos féltem már akor
Szóval érzelemmentes gépnek mondod magad, de szerelmes leszel gyerekekbe. Mondom én, hogy csak rossz szöveg ez az autizmus. Pontosan ezekkel az ellentmondásokkal fog majd meg az ügyészség. Igen, simán agyonlövetnélek, példát statuálnék veled. Mert ezt érdemled. Igen, rossz ember vagy, akármennyire is igyekszel nem annak tűnni.
Senkit nem érdekel mi ment a fejedben. Elmenekült tőled, aki ráerőltettél egy gyereket, amit nem is akart. 14 évesen tönkretetted, kihasználtad arra alapozva, hogy ha te nem, majd valaki más megteszi. Gusztustalan, számító, aljas trükk pont egy szegregátumi lány választani, akinek semmi kilátása sincs az életre és kevésbé öntudatos, mint egy átlagos fiatal lány. 12 éves korától kezdve manipuláltad, senkit nem izgat hogy szűz volt-e vagy sem, élvezte-e vagy sem. Mellesleg biztosan nem élvezte, ahogyan egy nem kívánt gyerek kihordását és megszülését sem.
Az autizmus nem okoz magányt. A legtöbb autista egyàltalán nem magányos, ez nem tünet.
Hiába mosdatod magad, neked annyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!