Anyám miért talál mindig valamit amivel piszkálni tud?

8 éves koromban kellett diétáznom anyámmal együtt. 8 évesen nem volt semmi bajom sem, egész normál alkatú kislány voltam. De mivel neki diétáznia kellett ezért nekem is, nem volt más választásom. Norbi Update termékeken éltünk kb. egy évig és én konkrét kétszer akkora lettem mint voltam. Innentől kezdve én lettem az osztály "dagadt disznója" ami meghatározta a tinédzser éveimet. Evészavaros voltam nagyjából 12 éves koromtól 18 éves koromig. Mai napig nem tudok ránézni egy kajára se úgy hogy ne matekoznám ki mennyi kalória van benne. Voltak olyan napjaim kb 13-14 éves koromban amikor 3 csésze kávén éltem egy nap. Anyám ezidőben cukkolt engem hogy fogyjak le, nem fog senki se szeretni, szép lennék ha nem lenne ekkora hasam, stb... Apám sem maradhat ki, ő volt az első aki 12 éves koromban ledagadtozott. A következő az, amikor már egész jól lefogytam úgy 16-17 éves koromra (kb -15 vagy -20 kg) és hirtelen jól néztem ki. Hirtelen lett önbizalmam, nem kellett már zsákruhákban járkálnom. Ekkor jött a sok dicséret, hogyan csináltam. Anyám már nem tudott engem szidni, hogy úgymond elértem azt amit ő akart. Ekkor elkezdte szidni a bőrömet, az arcomat. Mennyire ki vagyok pattogva, mennyire ragyás az arcom meg ilyenek. Vettem drágább fajta arclemosót, kitisztult az arcom, ismét anyám nem tudott miért szidni. Mostanában ha menstruáció előtt állok felborulnak a hormonjaim és kipattogok, akkor is csak szidni tud hogy hogyan néz ki az arcom.

Miért kell állandóan csak szidni és piszkálni hogy ez nem jó meg az nem jó velem? Lelkileg ez nagyon megviselt, mostanában próbálom azt, hogy "egyik fülemen be a másikon ki" de közben azért bánt.