Csúfolnak anyukám miatt. Hogy mondjam el neki finoman?
Már tavaly is, de főleg idén elkezdtek az osztálytársaim csúfolni, mert anyukám duci. 110kg körül van, ami tényleg sok :( de egyébként Ő próbál tenni ellene, mióta csak az eszemet tudom küzd ezzel. Főleg azzal csúfolnak, hogy apukám aránylag vékony, és hát hogy anya meg nagy, és ocsmány dolgokat találnak ki. Tegnap sírva jöttem haza, mert volt egy lyukas óránk és a többiek azzal szórakoztak, hogy ilyen képszerkesztővel egy tehén fejére szerkesztették anyukám facebookos profilképét :( Annyira rosszul esett, még azok is nevettek, akikkel amúgy elvileg jóban vagyok. Látta tegnap anya, hogy sírtam, de azt mondtam neki, hogy az egyik lánnyal vesztem össze, nem tudom hogyan mesélhetném el neki mi volt igazából. Nem akarom megbántani, de az osztályfőnökkel hiába beszéltem már erről, és napról napra nagyobb hülyeségekkel csúfolnak, már gyűlölök suliba menni. Ma nem kellett mennem, mert rosszul aludtam és reggel is sírtam, de ezt holnap már nem fogja engedni anya, és jó lenne vele beszélgetni erről. Arra gondoltam, hogy először apának említeném meg, de tök mindegy, mert mindenképp rosszul fog esni anyának. Engem nem bánt, hogy duci, még így is szebb és igényesebb, mint sok osztálytársam vékony anyukája, de az nagyon rossz, hogy ezzel bántanak, és mindenki kinevet meg beszólogatnak pl.tesiórán, hogy tegyem oda magam, mert olyan koca leszek, mint anyukám.
Az osztálytársaimmal tudom, hogy nem tudnak mit kezdeni meg nem is azt akarom, hogy bemenjenek balhézni, csak jó lenne velük erről beszélgetni, mert más dologban is mindig ők adják a legjobb tanácsokat, csak hát félek, hogy nagyon a szivére veszi anya :(
Én mint hasonló súlyban lévő anyuka írok. Szólj neki. Én kérdeztem már a fiam nem piszkálják e mert ronda vagyok, de ez szerencsére normális iskola.
Ha ilyen lenne bemennék hozzájuk a suliba halál nyugodtan és megkérném mondják el nekem mi is a problémájuk és mutassák meg a műalkotást kiváncsi vagyok rá. Megszólalni sem mernének.
Annyit mondj, hogy bunkók az osztálytársak, pont.
A többi nem a dolgotok, aki hülye, hülye, és úgyis talál okot, amiért bánthat.
Fiamnak még alsoban mondta osztalytars hogy anyad egy szemüveges nemtommi, apád egy fulbevalos gyökér
Gyerek jól megverte
De ők kb 8 évesek voltak...
Most már nem fog rosszul esni anyukádnak, ugyanis meg fog könnyebbülni.
A felnőtteknek a biztosan tudott rossz dolog még mindig jobban esik, mint amikor csak érzik, hogy baj van, de nem tudják mitől. A bizonyosságtól meg fog könnyebbülni.
A csúfolás úgy nem fog rosszul esni neki, mint egy gyereknek, felnőttek más súlycsoportban vannak.
Ha meg kifejezetten úgy érzed, hogy megbetegszel az iskolában az állandó bántalmazástól, akkor ne menj be. Igen, gyámhatósági vizsgálat lehet belőle, de a betegségnél még az is jobb. Megoldják a felnőttek valahogy, de Te ne betegedj meg.
Mármint úgy értem, hogy egyszerűen mondd el szüleidnek, anyukádnak ebben a szakaszban már nem fog rosszul esni az egész, hanem meg fog könnyebbülni.
Ha meg kifejezetten megbetegít Téged ez a helyzet, azt is nyugodtan mondd meg. A betegségnél meg minden jobb, még az is, ha nyíltan, szüleid előtt (tehát nem titokban) megtagadod, hogy bemenj.
Igazából a tapasztalataim szerint az a hatásos ha határozottan viszaszól az ember, nem kiabálva csak szimplán.
Amikor nem szóltam vissza, folytatták. Amikor már elkezdtem visszaszólni, akkor mérséklődött a helyzet.
Baromi szar tud lenni, de aki nincs benne nem tudja.
Igazuk van az előttem szólóknak. Egy anyát jobban érdekel a saját gyereke lelki nyugalma, mint az, hogy néhány agyatlan kamasz személy szerint mit gondol őróla, mint felnőttről.
Megmondhatod anyukádnak, ő nem fog sírni.
Ő könnyebben is tud beszélni erről az osztályfőnökkel.
Még véletlenül se hagyjátok annyiban.
A felhasználónak nem tudunk üzenetet továbbítani
(nincs ilyen felhasználó vagy már törölte regisztrációját vagy letiltásra került a fiókja
Egész nap hülyére voltatok véve... Kivágták egy másik kamu miatt. Gratulálok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!