Lebuktam, mit kéne csináljak a helyzettel?

24. válaszoló, ennek ellenére a rosszindulat csak úgy sugárzik belőled. Szomorú! :)

47 éves amúgy, szóval nem épp szottyadt vénember, temetni sem kell még, de hétköznapinak sem mondanám a korkülönbséget közöttünk.

Nem szégyellem, soha nem is szégyelltem. Nincs miért.

Sikeres, humoros, úriember és jól is néz ki (mert nem is tudnék olyannal lenni, akihez nem vonzódom). De nyilván az apám lehetne, ha az életkorát nézem, és tudom, hogy most még nincs gond ezzel a korkülönbséggel, de 20-25 év múlva már lenne.

Nem vagyok álszent, nem amiatt vágtam bele ebbe, mert ne lett volna ételre pénzem, vagy a híd alatt kellett volna lakjak Pesten.

A szüleim is sikeres, tanult emberek, anyagilag (is) tudok rájuk számítani, átlagon felül támogatnak.

De közben hatalmas nyomást is helyeztek rám, hogy mihez kezdek majd a diplomámmal, nagyon kíváncsiak lesznek, hogyan boldogulok majd vele stb.

Közben meg ők anno annyira az orvosit erőltették, én meg annyira a saját szakomat, hogy nem akartam beismerni, én 1 napot nem akarok a szakmámban dolgozni, mert nem érdekel és nem tudom elképzelni, hogy én heti 40 órát gürizzek egy irodában, évi 20 nap szabadsággal és ennyi legyen az életem.

Barátnőim mondták, hogy tanuljak mást, kezdjek el egy vállalkozást, de az igazat megvallva, semmi nem érdekel annyira, hogy vállalkozást alapítsak rá. Félnék is az azzal járó hatalmas felelősségtől, vagy attól, hogy nem lennék sikeres.

De nyilván nem írom ki a homlokomra, hogy én felnőttként leginkább a "pilates mom with Range Rover" életstílust tudnám elképzelni magamnak.