Most a szüleim miért csodálkoznak, hogy nem akarok velük lakni?

ismerős...szarni rájuk magasról. kb ennyi.

sanyarú begyepesedett irigy emberek lehetnek, akik sose értek el semmit, így lenézik azt, aki tenni akar a jobb életért. az ilyenekre tényleg szarni kell, mert ez mind negatív, visszahúzó tenyező. a mi családunk is kb ilyen. kétszinű dögök.

akkor meg pont azért, mert gazdagok, lenéznek mindenkit. nekem is vannak ilyen ügyfeleim. arrogánsak, fent hordják az orrukat. kerülni kell őket, azt kész.

Ne foglalkozz velük. Csak a te boldogságod látja kárát annak, ha azzal törődsz, hogy ők mit mondtak, mit gondolnak. Tipikusan azok az emberek, akik azért vállaltak gyereket, mert az az "elvárt", nem pedig azért, mert ők szerettek volna, vagy egyáltalán alkalmasak lennének rá. Kifelé mutatták a tökéletes családot, de mivel nem lehet egy életen át szinészkedni, veled szemben előjött az igazi énjük, ami ilyen, ahogy láttad. Örülj, hogy sikerült megszabadulni tőlük, és jól élsz.

Ismerős, én is mindig bántva voltam, nem vihettem haza soha vendéget, már felnőtt voltam és akkor is hívogattak este 10kor hogy hol vagyok és azonnal takarodjak haza, stb stb sorolhatnám. Aztán meg így néztek hogy wtf el akar költözni mi a f.asz? Ami azért is furcsa, mert 26 évesen költöztem el anyagi okok miatt, akkor lett csak olyan munkám, amivel kerestem annyit, hogy albi szobát béreljek, hát ilyen ez a Budapest, kevés fizu magas árak. Aztán jöttek azzal, hogy ki se tudom majd fizetni (nyilván kalkuláltam rengeteget mielőtt aláírtam a szerződést), meg hogy én nem tudok alkalmazkodni (azt csináltam velük 26 évig), és hogy nem szoktam főzni meg takarítani (de már akkor is csináltam ezeket, de nyilván ha kell akkor többet fogok). Fogalmam sincs, mit nem érzékelnek abban, hogy szar otthon neked, gondolom nekik ez a természetes, hogy folyton bántanak, biztos ők is ilyen szeretetet kaptak otthon.

A miért-re nem tudom a választ, de az én szüleim is ilyenek voltak. Sőt, anyám néha kitalált kudarcokat mesélt rólam mindenkinek, pl. jajj, szegény "Tündikét" nem vették fel a színművészetire - miközben pontosan tudta, hogy soha nem is jelentkeztem oda, nem is akartam. Aztán jött, hogy szegény én, milyen rossz nekem egyedül (akkor már évek óta együtt éltünk a párommal, csak nem volt hajlandó erről tudomást venni). Volt olyan sztorija is, hogy szegény én csak narancsszedő munkát találtam Spanyolországban - közben meg járt bent a munkahelyemen itthon, a titkárnőm kínálta kávéval. Évekkel később egyszer megkérdeztem, miért, akkor meg letagadta az egészet.