Miért csodálkozik, hogy nem akarok vele beszélgetni, amikor egy jó szava sincs hozzám?

Van(volt) egy barátnőm, akivel kezdetben nagyon jó volt a kapcsolatom, de aztán előjöttek a negatívumok is. Sok ismerősünket kibeszélte a háta mögött, mindenki felett pálcát tört. Elgondolkodtam rajta, hogy valószínűleg velem is ezt teszi a hátam mögött. Ha elmeséltem neki a terveimet, akkor mindig felhozta xy anyjának az ismerősét, hogy neki se jött be, nekem se fog. Ha nem kérdeztem, akkor is felhozott olyan dolgokat, amikben korábban hibáztam, mert naiv voltam. Ezek az ő életét nem, csak az enyémet befolyásolták, de úgy érzem 6 év alatt sokat változik az ember, ugyanazt a hibát pedig soha nem követtem el. A magánélete romokban van, de mégis úgy állítja be magát, mintha ő tökéletes lenne és joga lenne mások életébe beleszólni. Leszólja az öltözködésemet, a párkapcsolatomat, a munkámat, a terveimet, a szokásaimat. Mindezt úgy, hogy én soha nem tettem ezt fordítva. Nagyon elegem lett belőle,és megmondtam neki, hogy többet nem szeretnék vele beszélni. Erre még ő hordott el mindennek, mert szerinte a barátság őszinteségen alapul és ő csak jót akar... és azóta is zaklat.