Őrült, kibírhatatlan apát hogy lehet elviselni?

Egész életemben rossz volt a helyzet, de ahogy idősödik mintha egyre jobban bekattanna. Szellemileg egy 3 éves gyerek szintjén van, elvárja hogy anya állandóan figyeljen rá, néha már azon is hisztizik meg kiabál hogy dolgozik, nem vele van. Semmi házimunkát nem csinál, szemetel (pl megeszik egy cukrot és eldobja a papírját), személyes higiéniája 0, a nap nagy részében elviselhetetlen szaga van, emellett extrémen túlsúlyos. Állandóan sajnáltatja magát, elvárja hogy mindenki őt pátyolgassa. De a legrosszabb, hogy dühkitörései vannak, mindenért képes kiabálni. Nem lehet neki nemet mondani, mert akkor ordít mint a sakál (mint mondtam, kb 3 éves szintjén van). Ez elég durva dolgokra is kiterjed. Még másfél évig nem tudok elköltözni, megnéztem minden albérletet, minden diákmunkát, minden pénzszerzési lehetőséget, de lehetetlen összehangolni az órarendemmel, a kollégiummal meg nem vagyok előrébb (hétvégén ugyanúgy haza kellene mennem). Az a fő bajom, hogy sokszor "kihozza belőlem az állatot", pl mikor ordít velem ok nélkül, akkor nagyon erősen kell koncetrálnom, hogy ne vágjam pofán. Anyámból is egy idegroncsot csinált, már csak árnyéka önmagának, pedig egy nagyon jó ember, aki milliószor jobbat érdemelt volna az élettől. Néha megkérdőjelezem, hogy én is beleőrültem-e már ebbe,mert ilyenkor általában a családtagok magukat hibáztatják, meghunyászkonak, és tagadják hogy szar az életük, de én pontosan tudom hogy apám egy köcs*g abuzív f*sz, és sokszor szívesen eltenném láb alól a francba. Tudom hogy egy ép elméjű ember ilyeneket nem gondol, azért mondtam hogy talán már nekem is az agyamra ment ez a helyzet. Igazából teljesen tanácstalan vagyok, mert ha ezt elmondom egy pszichológusnak, mehetek a zárt osztályra, közveszélyes címszó alatt, ami ha kiderül a suliba szerintem ki is b_sznak, és onnantól pláne nem lesz elég pénzem, hogy elköltözzek. Soha.