Hogy lehet megakadályozni, hogy a szüleim beleszóljanak a dolgaimba?

Látszik, hogy még éretlen vagy, hogy ilyen kamasz szinten lázadozol.

A szülő nem “beleszól”, hanem érdeklődik, változatlanul részt vesz az életedben, együtt akar örülni veled, s ha bánatod van, segíteni.

A bölcsességhez érned kell.

-Ne aggódj, anyukám. Minden rendben.

Aztán homlokpuszi és teszed a dolgod.

Nőj föl.

A kettessel egyetértek. Egy lázadó tini vagy.

Jaa, és már ha ott laksz ne a szobádba zárkózva éld az életed, hanem vedd a fáradságot, és vegyél részt a család életében. Menjk ki beszélgess velük, nézzetek filmet, stb.

Vagy el lehet költözni..

Sok szülőnek ötlete sincs hogyan kommunikáljon a leszármazottaival, ha azok már nem gyermekkorúak. Próbálják továbbra is használni a korábbi jól bevált paneleket, ami a gyerek feletti kontroll gyakorlásán és a gyerek dolgainak szervezésén alapul, még ha nyilván finomabb formában is.

Nem tinédzserlázadás az, ha valakit zavar amikor nem tud belefogni egy dologba sem úgy, hogy kívülről ne jönne a sok ötlet, mit és hogyan kellene másképp csinálni. Éppen a felnőtt ember igénye az autonómia.

Ha nem sikerül higgadtan megértetni velük, hogy ez zavar, törekedni kell a különélésre.

Megakadályozni nem tudod.

Két dolgot tehetsz.

Magad lelki világát erősíted, és tudatosítod, hogy kb annyira érintsen a véleményük érzelmileg, mint szomszéd Mari nénié. Tehát ha logikus a dolog egyetértesz vele, ha a te logikádba nem fér bele, akkor udvariasan lepattintod.

Legyenek mindenre válaszaid: majd eljön az ideje, most még más van előtte soron, sok lesz ez mind egyszerre stb. És ne állj le vitatkozni. Majd máskor megbeszéljük anyukám.

A szülők is képesek változni, csak nagyon lassan, és hibázunk közben, nem is keveset.

Nekünk két dolog segített.

Kolisok voltak évekig.

Találtunk olyan témát, ami nem aknamező. A munkájukról, szakmai kihívásaikról, érdeklődési körükről mesélnek. Ugyanígy mi ( szülők) is.

Kerüljük a direkt kérdéseket magánélet, munkahelyváltás iránt.

Ezek érzékeny témák, nem a mi dolgunk folyton kérdezgetni. De erre is rá kellett jönni. Idővel a te szüleid is képesek lesznek érzékelni, ha mindig ügyesen leállítod őket.

Ha már leültél beszélni velük erről és nem használt, akkor zárd el az információ csapot, ne válaszolj vagy ködösíts, vagy kérdezz vissza. Pl ők:"Mik a terveid?" Te:" Hát nem is tudom, neked mik a terveid? " Mindig kérdezd vissza ugyanazt vagy mondd ugyanazt, eltúlozva, pl"de szomorúnak látszol! Mi történt?" Te: "Semmi különös, ellenben te sokkal szomorúbb aki látszol, tiszta depressziós fejed van. Mi történt?"

Én ezt egyszer eljátszottam egy ismerőssel, aki folyton azt mondogatta, hogy milyen fáradtnak látszom, rosszul nézek ki, valami baj van? Akkor is, amikor tök kipihent voltam, vidám, talpig sminkben. Úgyhogy elkezdtem a negativitását visszaadagolni neki (" én jól vagyok, ellenben te szörnyen nézel ki! Valami baj van? Tiszta karikás a szemed.") , el sem hittem, de a második után egy hang megjegyzést sem tett.

Nem tudod megakadályozni, viszont válaszolni sem kell. Semmit. Éled az életedet és amint tudsz, elköltözöl.

2-3-4-esnek meg nem tudom, feltűnt-e hogy egy FELNŐTT emberről beszélünk, akinek a szülei csak azért mert még otthon él, úgy érzik, mindenben konrollálhatnak. EZ hányinger és undorító, a szülők lemaradtak 5-6 évet, és azt hiszik, hogy a gyerekük egy tini.