Nagyobb gyerekeiteket ugyanúgy szeretitek mint amikor kisebbek voltak?

Az életedből legalább 10 évet kicsi gyerekek mellett töltöttél otthon. Ez rengeteg idő ahhoz, hogy beleszokj ebbe a helyzetbe.

Nem írod, hogy dolgozol vagy háztartásbeli vagy, de ez a jelenlegi állapot bizonyos szempontból nézve üresnek tűnhet ahhoz képest, hogy évekig mindig nyüzsgött körülötted 1-2-3 kisgyerek. A gyerekeid már a maguk dolgaival vannak elfoglalva, hazatérve sem anya mellett játszanak és mesélnek. Más lett a bizalmasuk, a baráti körükre sincs olyan rálátásod. Értem, hogy ez hiányzik. De neked kell dolgoznod azon, hogy megtaláld magad az üresen maradt idődben és azt tedd, ami téged tesz boldoggá, nem "csak" a családod körüli teendőkből áll.

Ha kell, keress hozzá szakembert, nehéz ebből egyedül kiszakadni.

Én érteni vélem. Nagyobb gyereket nehezebb szeretni: onnantól hogy kinő a "bármit csinál full cuki" korból bizony jobban bele kell invesztálni a kapcsolatba. Sokan ezért szülnek sorban, mert ezt nem akarják elfogadni, és újra át akarják élni azt, hogy egy csecsemő csak tőlük függ, nincsenek önálló gondolatai, nem ellenkezik, hálás már egy pelenkacseréért is.

Ezzel szemben egy nagyobb gyerekkel már meló van, meg is kell küzdeni a szeretetéért.

Egyrészt csecsemőről írtam. A sírás diszkomfort, nem dac. De a lényeg azon volt, hogy míg egy baba akkor is örül, ha a fenekét nem csípi a pisi és tele a pocakja, egy nagyobb gyereknél nem úszod meg ennyivel. Nem fog hálasan mosolyogni rád, ha tele a hasa, így úm. "nehezebb is szeretni" egy visszabeszélő, saját, nem feltétlenül mind szimpatikus személyiségjegyekkel rendelkező lazadó kiskamaszt, mint egy "ártatlan" kicsit.

Az, hogy nekünk pl: a kisgyerekkor se volt egyszerű, lényegtelen. Általánosságban nem így van.