A szülők miért gondolják, hogy egy gyereknek pozitív, ha ő létrejön?

6-os, pontosan ugyanezt érzem én is!

Sajnos az utóbbi években pedig már általánosságban az emberiség előtt sem látok szép jövőt.

Apám is azt hitte, NEKEM milyen jó, hogy élek (anya elég korán meghalt).

Nem, nem volt az.

Egy OCD-s toxic nevelőanyával a képben, de persze legyek hálás, hogy felneveltek.

És ugyan miért? A napi szintű verbális abúzusért a nevelőanyám részéről? Bocs, inkább rájuk sem nyitom az ajtót ezek után.

Aki tenyleg gondolkodik és nem az ösztönei után megy, az nem gondol ilyenre.

De azt azért mégsem mondhatja, hogy csak azért akar gyereket, hogy legyen egy kis mása, akit irányíthat.

Önzőek, kell nekik a szórakozás a gyerek személyében. Vagy csak mennek az ösztöneik után agy nélkül.

Nekem egyáltalán nincs rossz életem, kényelmes leginkább, de mégis azt mondom, hogy ha megkérdeztek volna, annak idején, hogy akarom-e ezt az egész élet nevű herce-hurcát, lehet, hogy azt mondom, kihagyom. Nem vagyok kalandvágyó, nem igazán érdekel mélyen semmi, de nem vagyok depressziós sem, egyszerűen csak cinikus és nihil.

#10

A szüleim alacsonyak, én sem lettem 163 cm-nél magasabb.

Mindig én voltam a legalacsonyabb a tornasorban, csak 1 lány volt alacsonyabb tőlem a 30 fős osztályban.

Emiatt már gyerekként kaptam az alázást.

Amúgy kitűnő tanuló voltam, ez még külön bántotta egyeseket.

Mivel fiatalabbnak néztem ki mindig a koromnál, sokan gyerekként kezeltek még 30 évesen is.

De gimiben is volt, hogy kinevettek 9-esek, hogy én hogy lehetek 12-es.

A szüleim.

Apám szociális fóbiás, amit örököltem is.

Anyám fél családja alkoholista, amit szerencsére nem vittem tovább.

A szüleim mindkettem nagy családból származnak, tehát semmi támogatást nem kaptak senkitől, ennek ellenére ők is 3 gyereket csináltak a semmire.

Persze másokra nagyon irigyek, akik jól házasodtak, gazdag családba, nincs, csak 1 gyerekük, akiknek házat vettek, fizették neki az egyetemeket 30 éves korig.

Most sikeres az életben, van önbizalma.

Ráadásul még a társadalom is azokat bélyegzi meg, akiket eddig is tapostak.

A lét, mindig több a nemlétnél. Ez a legtöbb amit adahunk valakinek.

Mint az összes élőnek, így az emberszülőknek is termésetes vágya, hogy életüket továbbadják, teljesebbé tegyék a gyerekeikben (gyermekeikkel). Szinte ösztönös vágy.

Nem tudom, a kérdező hogyan gondolja a gyermekvállalást? Megkérdem a még nem létező gyermekemet, hogy jó lesz-e neki, ha megszületik? És ha igennel válaszol akkor fogok bele a gyermeknemzésbe? Ha nem, akkor megvárom a következő peteérést, és ismét kérdezősködök?!

Nem tudjuk, nem kiszámítható, hogy milyen élete lesz valakinek (háborús idők, válságok, természeti katasztrófák, ...), reméljük a legjobbakat.

A szülő természetszerűleg gondolja, hogy a gyermekének boldog élete lesz. Ezért vállalja be ezt "feladatot". Kiszúrásból senki nem akar gyermekének életet adni. Ha tudnám, hogy rossz élete lesz nyilvánvalóan nem idítanám el ezen az úton. Ha ebben nem bíznánk leállítanánk a gyermeknemzést, és akkor nem születnének olyan gyerekek, akik ilyen ostobaságot kérdeznek. :) De ki tudja ezt előre megmondani?

Teljesen más kérdés, hogy egy "nemvárt/nemakart gyermek" életét hogyan befolyásolja a foganásának, születésének, nevelkedésének alakulása.

#19

Mondjuk nem ártana önvizsgálatot tartani.

"Ő nem gondolta, hogy rosszat ad tovább"

A valóság nem ismerete nem menti fel a szülőt!

Persze ehhez az egoizmuson túl kellene lépni!

Hány olyan kérdés olvasható itt is, ahol a nagyszülők követelik az unokát (az ilyen nárcisztikusoknak már eleve nem kellene szaporodni), a nyomi, szerencsétlen, önbizalomhiányos gyereküktől.

Aztán a gyerek is ugyanilyen lesz és "élvezheti" az áldozatszerepet egész életében!