Szerintetek is apámmal meg fog szakadni a kapcsolat anyám miatt? Jól érzem, hogy nem vagyunk elég fontosak? többi lent.

Anyámmal fél éve nem beszélünk. Egyik oldalról azért, mert ő megint arra vár, hogy én kérjek olyanért bocsánatot, amiben nem én vagyok a hibás, másik oldalról azért, mert nem akarok már vele kapcsolatot tartani azok után, ahogy felnőttem. Igazából nem róla szól a kérdés, de még is, mert szerintem ő nagyban mozgatja a szálakat. Mikor megmondtam, hogy részemről ennyi, akkor apám kiakadt erre, hogy attól még anyámmal nem tartom a kapcsolatot, vele még nem kell megszakítanom. (De persze, előtte még győzködött, hogy nekem kell anyámtól bocsánatot kérni! És megmondtam nem vagyok már gyerek -mert akkor még bejött a lelki zsarolás-, hogy lenyeljem a bántalmazását és most annyi a különbség, hogy tudom, hogy nem én vagyok a hibás /persze gyerekként könnyű volt, mert nem akartam, hogy anya haragudjon rám/.) És innen kezdődik a teher számomra. Ahogy ez a stressz lement rólam (anyámmal megszakadt a kapcsolat), rá egy hónapra teherbe estem. (Azt mondták évek után az orvosok, hogy 10% esélyem van teherbe esni. 7 éve nem sikerült..) Elmondtam apámnak, hogy nagyapa lesz. Első unoka, elvileg várta. És itt jön a dolog, ami már nem egyértelmű számomra. Eddig ha segítség kellett, hívta a férjem. Most már az sem (szerintem anyám már ebben is ellenünk hergelte, hogy még ennyi kapcsolattartás se legyen). Akkor beszélünk - annak ellenére, hogy tudja hol lakunk és bármikor jöhet, szívesen van látva -, ha dolgozik. (Nehogy már anyám előtt beszéljen.) Ha beszélünk, akkor konkrétan elmondja, hogy milyen jó most már az életük. Jut pénz csavarogni (drága kezelések, fürdőzések...). Amit nem irigylek, csak azok után, hogy anyám mennyi pénzzel lehúzott bennünket, most meg érdekes mód már nem csak "paprikás krumplira" jut. (Persze, apám ezekről a pénzekről nem tud!) Meg ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy van erejük menni minden fele. És a legjobb mikor elmondja, hogy voltak abban a városban, ahol lakunk. Na már most ő anyám nélkül nem megy/mehet sehova. Vagy szerintem csak nem akar, hogy ne legyen vita. De könyörgöm. Anyámnak van két másik gyerek különböző apától, ő velük is megszakadt a kapcsolat. (oka volt ott is!) Apámnak én vagyok az egyetlen gyereke. Konkrétan senkijük sincs, mert anyám az évek alatt elmart onnan mindenkit. Eddig mindig az unoka volt a lényeg, hogy mikor jön már és most meg. Mondta, hogy vett(ek) 2 ruhát majd a picinek. És amin már elnevettem magam az az volt, hogy mikor dolgozik, ugorjak be érte. Ezek után, azt is tudom, hogy szülés után se fog jönni látogatni. (Ezt én így gondolom, bár a férjem is osztozik már ebben a nézetemben.) Előadja magát, hogy majd mennek sétálni meg minden.. Hogy? Ha még anyám ott van addig nem fog lépést tenni felénk, mert inkább meghunyászkodik neki? És nekem még az a véleményem, hogy azért megy ez a felszínes bájcsevej, mert ha anyám meghal (10 évvel idősebb apámtól), akkor majd már jó leszek én is neki és kell majd valaki, aki rendezi. De ezt már elrontották. Nekem csak az fáj az egészben, hogy akárhányszor beszélek vele telefonon előjönnek a dolgok, hogy anyámmal mik voltak éveken át, ő pedig papucs szar emberként csak nézte. És még most is mondtam a férjemnek, hogy lehet anyám úgy vázolja fel neki ezt mint egy döntéshelyzetet, de szó sincs erről. Egyetlen lánya és unokája mi vagyunk neki. Ha valóban kíváncsi lenne ránk, ez nem választás kérdése lenne. És eljön, anyám hisztizik pár napot. És? Ebből anyám csinál döntés helyzetet. (De komolyan ez így megy egy normális családban?) De ő ezt nem akarja. Viszont, ha egyedül marad, akkor majd még azt várja, hogy majd én ugorjak neki, mert milyen jó apja lánya viszonyban vagyunk? Nem fogom neki sem elfelejteni, hogy szó nélkül tűrte, hogy anyám folyamatosan bántalmaz minden értelemben. És még most is. Anyámat választja? Lehet. Fáj? A tény igen, hogy ezzel még mindig úgy érzem magam, mint régen. Úgy érzem, hogy felesleges ez a kapcsolattartósdi, mert hiába jön a pici, akkor se fogja magát megerőltetni (vagy anyám miatt vagy csak érdeklődéshiánya miatt). Én meg nem fogom neki helybe vinni. Egy mert megmondtam a szülői házba többet nem megyek, a másik meg elég volt, hogy mindig én bizonygatok. Megint úgy érzem, hogy én adok esélyt hátha. Nekem sosem volt esélyem. Egyszer álltam ki magamért, és azóta borult minden.