Azt mondják a gyerek értelmet ad az életünknek, de mit tudok én adni neki?

Engem anyám azért szült, hogy ne legyen egyedül, mert a nagyanyám egy hónaposan leadta őt dédnagyanyának. Ezt ő mondta el. Állítólag mindig egyedül volt és ezért kellettem én neki 17 évesen.

Önző indokból.

Egész életemben visszaélt azzal, hogy kiáltam mellette. Közben lehetetlenné tette, hogy önállósodjak.

Normális ember számára elviselhetetlen állapotokat tart fenn a lakásban kicsi korom óta, egyszerűen nem mertem senkivel sem barátkozni, mert mindig a kutyaszar meg a macskaszar volt a házban a kertben, mindenhol. Soha nem volt egy tiszta ruhám. Képzelj el valakit, akinek fel sem tűnik, hogy csípi a szemedet a szarszag a vacsora, TV-zés közben. Ez 30-40 éve megy szakadatlanul. Amikor egy állat már öregszik és meghalna kint a hidegben, akkor behozza, aggódik érte, telegyógyszerezi. Az meg kicsit jobban lesz és elkezd mindent összeszarni. Pisifoltokat lépkedek át minden rohadt nap évekig. Aztán végre feldobja a talpát az állatka, de addigra megint lerobban az egyik és így tovább. (Hobbi állat tenyésztésből akart megélni. Egy ideig jól is ment aztán amikor befuccsolt az állatok felszaporodtak és most havi ~80-100e Ft-ba kerülnek. Van rendes állása egyébként amiből fenntartja ezt a szarságot.)

Amikor évtizedek után is felhívom a figyelmét, hogy ne használja ugyanazt a felmosó vizet 2-3 napig, mert az emeletről érzem a szarszagot amit szétken, akkor: Jajj bocs, elfelejtettem, de pengeéles érzékekkel és memóriával rendelkezik, amikor hall egy ismerősömről. Belefurakszik mindenbe. Ha kilépek az ajtón, akkor hova megyek stb.

Egy padláson lakom, fagykódok télen, izzadok nyáron. Ha lemegyek baszogat. Amikor beszélni akar nekem, akkor bekapcsol valamilyen műsort a konyhában, hogy halljam, meg elkezd főzni. Hiába mondtam el ezerszer mi zavar, hiába küldöm el a francba, leszarja. Mindig azt mondja fél tőlem, mert nem érti miért, mikor leszek dühös. Amikor nem törődöm vele addig provokál, amíg szóba nem állok vele, játsza hülyét, úgy telefonál, hogy az egész házban hallani.

Kifelé egy aranyos ember és üzletasszony, aki mindenkivel képes órákig pofázni és mindenki jófejnek tartja. Minden beszélgetés, amit kezd valami nagyon mély témába kell torkolljon és soha nem ér a végére, mindig a másik félnek kell lezárni azt.

Volt olyan, hogy felhívtam a házból mobilon, mert valamit meg akartam kérdezni és így nem csörgött bele egy hívás.

Millió ilyen dolog amit rendszeresen elkövet évtizedek óta.

Hogy ne legyen elég a kínom, rendszeresen megpróbál meggyőzni róla, hogy ismerkedjek meg egy nővel, hogy legyen unokája. Én meg megmondom neki, hogy normális nő nem állna velem szóba ebben a borzalomban amiben élek, egy olyan őrült mint ő meg nem kell és ha képtelen visszafogni magát és nem hagyja, hogy felépítsek magamnak egy életet, akkor el is felejtheti a dolgot.

Persze erről a független életről szó sem lehet. Olyankor mindig eltekint és

látom az arcán, hogy: "Azt majd meglátjuk!". Feltett szándéka, hogy ha el is költözöm, ő a közelembe költözik. Ilyenkor látom magam előtt, ahogy beparkol a házam élé és jelenetet rendez, vagy ottalszik a beállóban. Haláláig akarja, hogy mellette legyek, utána meg leszarja mi lesz, ahogy az állatok is azért kellenek, hogy ne legyen egyedül és utalt is rá, hogy ha mondjuk autóbalesetünk lenne és magukra maradnának, magasról szarik rájuk.

Sokszor jut eszembe, hogy ők a túszai akikkel engem zsarol.

Annak ellenére, hogy mindig elpanaszolja, hogy ő milyen egyedül volt engem elég kegyetlenül elszigetelt.

A viselkedésem is megváltozott az évek alatt: zárkózott vagyok, nem lépek közel és tartom a távolságot. Nem értik az emberek miről dumálok néha, mert a nézőpontom el van tolódva. Mindent ebből a kis magán pokolból látok. Semmi olyat nem találok a világban amiért értelme volt megszületni. Persze vannak szép dolgok, élmények, élvezetek, de ha belegondolok annyit nem ér az egész.

Addig jutottam, hogy végül is öngyilkos még nem akarok lenni. Még bírom egy kicsit, majd végtelen ideig pihenhetek úgyis. Persze még félek is megtenni, de már nem annyra mint régen.

Azt mondják a gyerek értelmet ad az életünknek, de mit tudok én adni neki?