Hogyan érint titeket az, hogy a szüleitek nagy tempóval öregszenek? Olyanok válaszát várom, akiknek a szülei 65 felett vannak.

Az, hogy nem tudsz kommunikálni, és mondod a véleményedet, szintén nem amiatt van, hogy ők öregek.

Sértődős az ország 90%-a, te is meg fogsz ezen a kommenten.

10

Ez azért van, mert el akarja kerülni a "segítségre szoruló öregek" skatulyat.

Majd ha szüksége lesz valamire, szól. Addig hagyjátok.

Egyébként ilyenkor belegondolok, hogy a kerdezohoz hasonló emberek rögtön mindig mindent tudtak gyerekkorukban? Türelmesen meghallgatták a szüleiket, ha esetleg épp elmagyaraztak valamit? Nem sertodtek meg, ha úgy szóltak hozzájuk, vagy épp csak a semmin? Nem volt olyan, hogy egyik percről a másikra megváltoztatták volna a véleményüket ? Nem volt tolerálva a kamasz kori hisztijük?

Úgy tűnik nem, hiszen ők sem tolerálják a szüleik öregedését/viselkedését.

Én magamon érzem az öregedés kellemetlen tüneteit (79. léptem be), elsősorban az egészségi vonatkozásban.

A számítástechnika világának ismerete/nem ismerete csak érintőlegesen kapcsolódik az öregedéshez. Amikor a '90-es években kezdett jobban elterjedni a számítógép használata, akkor a hivatali főnökünk szándékosan gátolta, hogy azok is hozzáférjenek számítógéphez, akiknek nem volt vele napi feladatuk. Így aztán a mai 70-90 év közöttiek jelentős része azért "analfabéta" a számítástechnikában, számítógép kezelésben, mert erősen hiányzanak az alapok és a mindennapos gyakorlat. Sebészorvos ismerősöm nem volt rákényszerítve aktív korában, hogy akár csak írjon számítógépen, mert ott volt az adminisztrátor/asszisztens, akinek diktálta a szöveget. 78 éves volt háziorvosunk szintén nem tanult meg "számítógépül", mert az asszisztense végezte ezeket a feladatokat és ő maga meg nem ült oda az asszisztensnő mellé "tanulni". Azt hiszem, hogy ez az egész dolog nem is volt intézményesen megszervezve, holott arra lett volna szükség.

Ami a mobiltelefont illeti, az meg olyan, hogy aki csak telefonként használja, esetleg fotózásra, az leragad ezen a szinten, ilyen vagyok én is.

Viszont hadd írjak valamit az ellenoldalról. Tapasztalatom szerint az én generációm többet tud a mindennapi technikai feladatokról, több benne a gyakorlata és tapasztalata, mint sok 60 alattinak. Merthogy én még annak idején szereztem szakmunkás bizonyítványt, javítottam a háztartási gépeinket, végeztem asztalos munkát, a mai napig én dolgozom otthon varrógéppel, én restaurálom a ramaty állapotban vásárolt festményeket, tavaly kis melegházat építettem. Ilyen dolgokat sem a fiam, sem az unokám nem csinál, még csak érdeklődést sem mutatnak ezek irányában és a környezetemben másokat sem látok ilyen területen tevékenykedni.

Engem nagyon rosszul érint, alig tudom elhinni, hogy ez megtörténhet az én szüleimmel. És valóban nem nagy dolgok ezek - ahogyan itt többen is írják - de a korábbi életteli, rugalmas, jó természetű, vidám önmagukhoz képest rettenetesen sokat romlott a teljes egyéniségük, szóval nem is csak az egészségükkel van gond, hanem egyre rosszabb a hozzáállásuk, véleményük, életkedvük, minden.

Megértelek, hogy ez téged elszomorít, mert ugyanígy vagyok ezzel én is. Anyukán 68 éves, korábban hetente 3-4 szer hívott fel, most naponta 10-12-szer minden ok nélkül. Nehéz ezt jól kezelnek, mert sose tudhatom, hogy miért hív, baj van-e, vagy unatkozik, de eddig mindig csak unatkozott, ma már 7-szer hívott, csak hogy megkérdezze, mi a helyzet, és elmondja, hogy mi volt a tv-ben. Én meg dolgoznék. Apuval se könnyű, nem akar orvoshoz menni, nagy rábeszélő tehetség kell, hogy valahogy rávegyük.

Sok más fura dolog is jellemzi őket, azok egytől - egyig, amiket te is írsz.

Persze az idősebb korú válaszolók ezt nem így látják, de tulajdonképpen nem is az ő véleményüket kérdezted, szóval ez a nagy helyzet nálunk is, meg gondolom, nagyjából mindenhol hasonló.

Ez azért így nem tűnik még nagy tempóval öregedésnek, de a saját szüleimen is látom, hogy egyre hangsúlyosabbak lesznek azok a - nem túl kellemes - tulajdonságaik, amiket régebben jobban kordában tudtak tartani. Az egyik gyanakvóbb, a másik türelmetlen és mindenkit kritizál, feledékenyebbek, mint régen. Ami nehéz lehet nekik (is), hogy régen ők többet tudtak a világról, mint a gyerekeik. Most viszont a világ jelentős részét áthatja a számítástechnika, ők pedig napról napra szembesülnek azzal, hogy - általánosítva - a fiatalság ahhoz jobban ért. Ők sem hülyék hozzá, amennyire általában kell, használják is, szerintem elég ügyesen, de frusztráló lehet minden kis probléma miatt a gyereküktől kérni a segítséget.

A nagy tempójú öregedés kerüljön el mindenkit! Nem tudom, mi a rosszabb: a demencia vagy a fizikai leépülés.

Szerintem a szüleid csak nem bírják elfogadni a segítséget. Sokan nem is tudják elfogadni a tényt sem, hogy segítségre szorulnak, és amint segíteni akarsz nekik akkor azt saját kudarcként veszik, mert akkor ők nem képesek valamire.

Egy szülőnek fura érzés hogy a gyerekének kell őt segíteni, sokan nem erre tudnak átállni.

Például az én szüleim is ebben a szindrómában élnek, kötelességüknek érzik hogy magukról gondoskodjanak, ami egyrészt jó, de másrészt nem, mert nincsenek teljesen tisztában a saját képességeikkel. Például anyám sok tizenév után újra autóba akar ülni, holott rengeteg minden változott azóta, nem biztonságos. Ahogy idősödnek úgy fejlődnek vissza, és erre muszáj figyelni, mert saját maguk nem érzékelik. Jobb mindig figyelmeztetni őket hogy már nem huszonévesek, mert ha nagyon elkezdenek a saját fejük után menni, akkor már állhatsz is át őrszolgálatba.

Beszélgess sokat velük mert az elhanyagolás és az elszigeteltség érzés is szülhet ilyen rossz irányokat. Jobb megelőzni ezt és valahogy a bizalmat fenntartani.

Nagyon szar érzés lehet megöregedni. A félelem a haláltól, szembesülni azzal, hogy ami nemrég még simán ment, már nem megy. Hogy elfelejti a dolgokat, hogy kiszolgáltatott lesz,hogy mindenki meghal körülötte. Hogy teher,hogy akadály, pedig nem is olyan régen még mindenki rá számított. A "nincs rám szükség" érzése. Szívszorító.

Amúgy Apukám 76, de jobban ért a gépekhez,mint én. 44/N