Amikor nagyon összevesztek a gyereketekkel, nem juttok el oda, hogy megbánjátok a gyerekvállalást?

Tiszteld édesanyád, ha alapvetően jól bánik veled! Ő hozott világra, ő gondozott, és rohant veled orvoshoz, ha baj volt. Soha nem tudunk elég hálásak lenni egy anyának. Egy élet kevés rá.

Nem

Az hogy valaki megbánja egy vita után vagy bármilyen okból és hátat fordítson a gyerekének után két teljesen különböző dolog az én szememben. Én egy nagyon furcsa és problémás gyerek voltam. Ha valaha is lett volna gyerekem, egy olyan mint én, sosem lettem volna boldog. Úgy éreztem volna magam szülőként, hogy kudarcot vallottam. Azt nem tudom megmondani, hogy ezért magamat vagy a gyereket hibáztattam volna, de ismerve az emberi természetet általánosságban, valószínűleg próbáltam volna mentséget vagy magyarázatot találni a magam számára és a másikat hibáztatni. Sosem volt gyerekem, nem is akartam. Csak sejtem hogy így lett volna. Egyszer volt egy nagyon zűrös ügyem, persze több is volt, de erről ő is tudomást szerzett. Huszonévesen történt amikor már a normális embereknek benőtt a feje lágya és nem csinál olyan faxságokat mint a 14 évesek. Akkor úgy összevesztem az anyámmal, hogy beültem a kocsiba és elindultam az albérletbe vissza. Feldúlt lelkiállapotomban azt találtam ki, hogy nevet változtatok, elköltözök és soha többé nem fog tudni rólam semmit. Egyszerűen eltűnök a föld színéről számára. Ezzel szépen fel is stuffoltam magam, hogy mekkora eszem van és milyen jó kis terv. Kb 15 km-t autóztam, mikor láttam hogy hív. Kicsit gondolkodtam hogy felvegyem e, de végülis felvettem a telefont. Azt mondta, nagyon megbántottam és hogy úgy érzi nem volt igazam, de akkor is és bármi történjék is, én a gyereke vagyok mindig szeretni fog és fontos vagyok neki. És sajnálja hogy összevesztünk, de ha lehiggadtam akkor gondoljam át és hátha belátom hogy soha nem akart nekem rosszat, akkor most miért tenné? És bárhogy is volt, bármi is történt, akárki is a hibás, ő bármilyen szinten képes megalázkodni ha az kell ahhoz, hogy a gyereke beszéljen vele és tudja hogy ő amíg él, mindig ott lesz és számíthat rá. Leraktuk a telefont és fogalmam sincs meddig bőgtem az út szélén, de sokáig. Legközelebb mikor hazamentem, úgy viselkedett mintha ez az egész meg sem történt volna. Azóta benőtt a fejem és ha tehetném, akkor a hátralévő éveimet neki adnám, hogy rendezett és boldog élete lehessen, hogy legalább egy kicsit jóvá tehessem a sok szomorúságot, amit okoztam neki. Nem tudnék szeretni egy olyan gyereket, mint amilyen én voltam vagy vagyok, csak megpróbálnám. Én biztos megbántam volna az ő helyében, hogy ilyen gyerekem lett.

Egész gyerekkoromban azt éreztem nyűg vagyok, nemcsak mikor veszekedtunk.

Enyém megbánja minden 2. alkalommal. Tesomat mar reg megbanta, mert egy utalatos dog, aki ugy kezeli ot, mintha nem tett volna meg ertunk mindent baba korunktol kezdve.. felolem meg erzem, hogy banja. Annyi gondja van hogy en ha mar egy kicsit idegesitem valamivel en mindig hab vagyok a tortan. Igy mindig erzem, hogy kifakad nalam es tudom, hogy nalam is banja.