Egy szülőnek mennyire lehet nehéz beletörődnie, hogy az egy szem gyereke a saját neméhez vonzódik?

Lehet örökbe fogadni, vannak béranyaprogramok stb.

Mi komplikált ezen? Manapság annyi a meddő-majdnem meddő ember, hogy a heteróknak is nehéz gyermeket vállalni.

Amúgy teljesen mindegy, mit akar a szülő. A gyerek majd eldönti, ő akar-e gyereket.

Ma már nem kell ehhez meleg gyerek.

Az enyémnek nyolc éve van párja, a középiskola elvégzése óta. Mindketten dolgoznak. Maradtak volna bármelyik szülői házban, hogy gyűjteni tudjanak, de vasiak vagyunk, ők meg a munka miatt (egyikük konduktor, a másik hallássérülteket tanít) Bp-n élnek. A nem túl magas bérükből fizetik az albit, mostanában esély nincs sajátrra, addig nem vállalnak gyereket.

Egyre több barátnőm, ismerősöm unokázik, látom, mennyire különleges kapcsolatuk van a kicsikkel és igen, szánalom vagy sem, irigy vagyok és fáj, mert kb sejtem, hogy nekem ez kimarad az életemből.

De a gyereknek nyilván nem mondom, persze, ha szóba kerül, akkor nem titkolom el, hogy örülnék neki, de az sose hangzott el a számból, hogy mikor szülsz, szülj már, stb.

Egyre több fiatal marad gyermek nélkül ellenkező nemű társsal is, kérdező.

Az irigység csúnya dolog! Meg persze, most minden szép és jó.

De ha majd a gyerekkel valami gond lesz, azt is irigyeljék.

#19

A rózsaszín köd, eddig terjed a gondolkodás.

Fel se fogom ki az, aki közel a nyugdíjhoz, megfáradtan arra vágyik, hogy újra babázzon, gyerekre vigyázzon.

Főleg, ha valami viselkedészavar is lesz a gyereknél, ma sok a hiperaktív, figyelemzavaros gyerek.

Inkább örülne, hogy ebből kimarad.

Más nagyszülőt meg bsztatják, hogy miért nem unokázik.

Szerintem marhára nem ezzel kellene nyugdíjas korban foglalkozni.

Hanem megélni végre a szabadságot.