Milyen anya az olyan, hogy hiába voltál kitűnő kicsinált egy 4-esért is?

Amikor kiírtam a hasonló történetemet gyakorira, azt mondták, hogy hazudok, lehetetlen, hogy egy szülő ilyen legyen. De bizony, sajnos létezik.

Mostanra eltelt pár év, mióta felnőttem, anyám megenyhült, idősödik, próbál közeledni, és csodálkozik azon, hogy nem szeretem mélyen, szívből.

Nagyon irigylem azokat, akik szerető családi légkörben nőhetnek fel.

Általánosban kitűnő voltam, aztán megjelent egy 4-es a bizonyítványomban. Na, amit kaptam érte, az csak rontott a helyzeten, középiskolában még buktam is.

Mégis többre vittem az életem 33 éve alatt, mint ő 63 év alatt...

Már megint te?

Évek óta itt sírsz. Qrva gyorsan keress fel egy pszichiátert.

Átérzem. Általánosban ötösnél rosszabbért büntetést kaptam és ordítást, de volt, hogy azért is lecseszett, mert nem lett hibátlan egy szövegértés feladatom (10ből egy alkalommal vesztettem talán 2 pontot). A jó eredményért persze semmit se kaptam, egy dicséretet se, mondván "magadért tanulsz". Egyszer mikor kaptam egy kettest, nem mertem hazajönni, órákig bújkáltam az árokparton. Versenyekre muszáj volt járnom, de ott szerencsére nem lettem büntetve, ha nem lett kiemelkedő eredményem.

Ezek miatt gimi elején jött egy hatalmas kiégés, depresszió és pánikbetegség, ekkor állt le végre anyám. Mondjuk ekkor meg átesett a ló túloldalára és akkor ordított velem, ha túl sokat tanultam.

Szerintem nálunk az okozta, hogy anyám sose volt egy kiemelkedő diák, voltak is bajai bizonyos tárgyakkal. Nekem minden sokkal könnyebben ment, szóval velem akart elérni minden olyat, ami neki nem sikerült. Hála ennek lett egy maximalista, megfelelési kényszeres, sokszor kiégéssel küzdő gyereke. Utolsó gimis évben pl. egy szót nemigen tanultam. Érettségin csak a szóbeli tételeket magoltam be, de külön semmit se készültem. Egyetemre is művészetire mentem, mert nem akartam többé tankönyvek felett görnyedni.

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert sosem bántottak (se fizikailag, se lelkileg) rossz jegy miatt. Kilencedikes koromban matekból el is kaszáltak, pótvizsgán szerencsére átmentem, bár készültem rá rengeteget. Érettségiig csapnivaló tanuló voltam, aztán elvégeztem a csecsemő és gyermekápoló szakmát (végig kitűnő tanuló voltam, és a vizsgám is ötös lett) akkor viszont éreztem, hogy anyukám nagyon büszke rám.

Férjem velem ellentétben viszont a nevelőapja által volt folyamatosan fenyegetve, bántalmazva a jegyei miatt. Egyszer egy matek egyes miatt úgy nyakon verte, hogy lefejelte az asztalt, és letört a foga. Elég sok trauma maradt benne ezáltal, így mindketten egyetértünk abban, hogy a fizikai,lelki, akármilyen bántalmazás nem fér bele a gyermeknevelésbe.. Se a jegyek miatt, sem más miatt.

Mostmár én is anyuka vagyok, igaz még csak egy 7 hónapos pöttöm fiam van, de eszem ágában sincs bántalmazni a jegyek miatt, persze nem fogom engedni, hogy telibe tojja, de ha becsúszik pár rossz jegy az sem a világvége, majd kijavítja.