Szüleim rajonganak a páromért, aki nem is a párom? Ebből hogy jöjjek ki jól?

Egy támogatói/sugar kapcsolat van közöttünk, nem gondolom, hogy ez a mai világban annyira meglepő, hihetetlen lenne... Nem (csak) a pénze érdekel, vonzódom hozzá, nagyon jól megvagyunk, de van több tényező, ami miatt közöttünk egy normális, hosszútávú, "egymással tervezzük leélni az életünket" kapcsolat sosem működne. Ő is tudja, én is tudom.

De a szüleimnek sem akartam hazudni, nekünk mindig olyan kapcsolatunk volt, hogy beszélhettem nekik bármiről, mehettem bárhová, de cserébe elvárták az őszinteséget. Próbáltam az elején titokban tartani ezt a kapcsolatot, de aztán úgy voltam vele, hogy felnőtt vagyok, külön élek, nem 16 évesen rejtegetek egy fiút a gyerekszobámban hétvégente... Elmondtam, hogy van Ő, jól elvagyunk, de ez ennyi, nem lesz házasság, család stb. Azt nem pedzegettem annyira, hogy mennyi pénzt is kapok tőle, meg miért, de tudják, hogy valamennyire támaszkodom rá anyagilag.

Találkoztak is vele párszor. Na, azóta meg vannak érte bolondulva. Mennyire értelmes, milyen okos, hát érezzem magam szerencsésnek, hogy sikerült megfogni, viselkedjek vele nagyon kedvesen... Ha hazamegyek, anyám első kérdése, hogy "XY-t is viszem?", ha mondom, hogy nem, megvan a saját élete, tudok nélküle is mozogni, akkor jön az, hogy hát de miért hagyom itt Pesten egyedül, biztos rossz lesz neki nélkülem (2 napot). Aztán otthon megy az, hogy MINDENBŐL pakol neki anyám, legutóbb egy nagy ikeás szatyrot rakott tele kajával, sütivel, meg hogy legutóbb ízlett neki a pálinka, amivel kínálták, vett neki még két litert, odarakja azt is (????). Vagy felhívott azzal, hogy milyen csokikat szeret, mert úgy gondolta, csináltat neki egy ajándékcsomagot, amiért ELVISEL... Hallgatom, hogy hát biztos nagyon szerethet, ha visz nyaralni, meg ennyi mindent vesz nekem, elintéz mindent és legyek hálás neki.

Minden telefonálásunk alkalmával kérdezik, hogy jaj mi van vele, most vele vagyok? Miért nem vagyok vele?

Már bánom, hogy egyáltalán beszéltem nekik erről, meg, hogy még haza is vittem bemutatni, megismerkedni. Azóta piedesztálra van emelve, ha néha elegem lesz és mondom anyámnak, hogy azért ez nem ennyire egyszerű, meg ő is megéri a pénzét, hallgatom, hogy "ááá, biztos nem, ő ezt el sem tudja róla képzelni".

Ciki, kellemetlen nagyon az egész.