Hogyan dolgozzam ezt fel? Anyukám (még nem) elvesztése, rossz kapcsolat amit szinte lehetetlen kijavítani?
Anyukám nemrég lett 68 éves, már pár éve nyugdíjas. Viszont engem 20 éves korom óta majdnem 15 éven keresztül (most 35 vagyok) válogatott traumáknak tett ki. Mindenből veszekedést csinált és többször kidobott otthonról miközben én semmi rosszat nem tettem ellene. Persze néha felszólaltam az elnyomás ellen. Ennek az lett a vége, hogy idő előtt kellett otthonról elköltözni, a tanulmányaimat nem tudtam befejezni és az életemet albérletből kellett elkezdeni, ahogy nyilván mindenki másnak is, de ha még adott volna 5 évet, le tudtam volna mesterdiplomázni és akár egy komoly külföldi karrierrel kezdhettem volna az életemet.
Nem ez a probléma.
A probléma az, hogy ő akkor is megcsinálja a bajt, ha csak felhívod telefonon, vagy hétvégén átmész hozzá. Sajnos a megoldás amire rájöttem az, hogy akár kedveskedik, akár kötekszik durván rá kell szólni mint egy kisgyerekre, illetve lehetőleg figyelmen kívül kell hagyni. "dolgozom", "nem érek rá ne haragudj" "nincs időm" "légyszíves fejezd be, nem kell kötekedni" rájöttem, hogy ezekkel szinte teljesen le lehet fojtani azt, hogy a semmiből is hetekig tartó lelki terrort, világháborút kreáljon ami örökké csak forog, csak forog és megrágja az agyamat. Ráadásul nem is mondok el neki semmit amire gondolok vagy ami történik éppen velem mert azonnal belémköt és még hetekig fel is hozza, szóval megtartom magamnak mintha, ahogy ő fogalmazott "idegenek lennénk"
Viszont sajnos ezzel a távolságtartással a kedves dolgokból és gyakorlatilag mindenből elvágom. Mivel ő már 68 éves, a magyarországon a nők várható élettartama pedig átlagban nézve 78 év, gyakorlatilag 10 éve van még hátra, tehát 10 évig "foghatom édesanyám kezét" 10 évig mondhatok neki kedves szavakat, 10 évig adhatok neki élményeket, közös sétákat, bármit. Utána már ő nem lesz. Soha többet.
Tehát bánni fogom azt, hogy az esetek 90%-ban "nem érek rá" "dolgozom" ezzel leráztam és nem mentem bele az ötleteibe, kéréseibe. Nem ugrottam azonnal amikor eszébe jutott valami, hogy menjünk el ide/ vagy oda együtt. Persze amikor én mondom, hogy most ráérek és elmehetünk neki sosem jó. Látom leépülni, hogy folyamatosan a TV előtt ül, gyakorlatilag fekszik a kanapén és már ebből áll az élete 90%-a. De nem tudom kimozdítani ebből és nem is szeretném, mert nem szeretném az életemet túlságosan kötni az övéhez.
Nekem 35 évesen már feleségemnek kéne lassan lenni és gyerekeimnek és velük kellene foglalkozni, helyette a rengeteg probléma miatt amit a szüleim okoztak 35 évesen is olyan vagyok mint egy jóllakott iskolás otthon délután és rengeteg magánéleti problémám is van. Ezek elkezdtek megszűnni mióta a szüleimmel elkezdtem megszakítani a kapcsolatot és kevésbé hagyom, hogy beleszóljanak az életembe, kevésbé szinte egyáltalán nem mondom el nekik mi történik velem.
Szóval nekem csak egy dolog jár a fejemben, hogy ha meghal, nagyon fogom bánni, hogy nem tettem szebbé az életét. Nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy a kapcsolatunk jobb legyen. De a jelenben mégis ez számomra egy védőburkot képez és nyugodtabb életet jelent. Ő egyébként sokszor tesz kísérleteket arra, hogy kifejezze a szeretetét. Én ezt már feladtam. Már csak belül örlöm magam ezen amit leírtam, mert ha nyitok, akkor azonnal támad is, irányítani próbál és sajnos sokszor kárt okoz és fölösleges durva konfliktusokat, kiabálást, veszekedést, stb, ezért zárva kell tartanom az életemet előtte. Ha egy beszélgetés, vagy egy kis nyitottság még pozitív dolgokkal is kezdődik, a megnyitás után könnyen elszalad vele a ló és átfordítja negatív dolgokba vagy felbátorodik és beleszól olyanokba amikbe nem kéne sőt belém is köt.
Ezért a
"légyszíves hagyj békén hagy csináljam a dolgaim"
"légyszíves ne szólj bele"
"légyszíves ne kötekedj, köszönöm"
Általában a nyitásait ezekkel kell elfojtanom.
De visszatérve az alap kérdésre, ha elveszítem mennyire fogom bánni, hogy ez az utolsó 10 évében a kapcsolatunk erről szólt? És nem adtam bele sokkal többet? Más is van, vagy volt ezzel így? Őszínte tanácsokat kérek és nem lehurrogást.
Én évente 2x megyek haza, untig elég is, de lehet már annyiszor sem.
Okkal, és nem érdekel senki hisztije, zsarolási kísérlete, etc nem is veszem fel a telefont, hogyha hívnak.
Köszönjék maguknak.
Kérdező, szállj le a magas lóról! Te kérsz segítséget, aztán leugatod, aki segíteni akar.
Akkor oldd meg egymagad, ha ilyen nagy a szád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!