Sokan miért nem mernek konfrontálódni a szüleikkel, ha tudják, hogy az adott vitás helyzetben nem nekik van igazuk?

Na, szerinted miért? Mert mondjuk a szüleje tartja el? Mert mondjuk tudja, hogy úgysem győzi meg a szülőjét a tévedéséről, és nem pazarolja az energiáját felesleges szócséplésre? Mert félnek attól, hogy esetleg kapnának olyan ellenérvet, ami után kiderülne, hogy mégis a szülőknek van igaza, vagy ha nincs is, neki sincs, hanem valahol a kettő között lenne a megoldás, de a beszélgetés és racionális vita senkinek nem tetszik?

Nyugodtan lehet még ötletelni, de nagyjából ezek a körvonalak. Mindenki szereti azt hinni, hogy igaza van, és senki nem fog másokat meggyőzni a "nemigazáról", ha

ad1. lehetetlen

ad2. annyira azért mégsem biztos magában, és azt kockáztatná, hogy saját magát cáfolja meg a végén.

Nekem konkrétan anyám képes hozzám vágni a papucsot, ha nem tetszik neki valami.

Én inkább kerülöm a konfrontációt.

Egyetértek az elsővel. Annyiban még tódítanám is az állítását, hogy szerintem a legtöbb ember (70, 80% ?) konfliktuskerülő. Én is ilyen vagyok.

Válasz: félelemből, érdekből, kényelemből? Félelem a szülők szeretetének elvesztésétől?

Beleálltam a konfliktusba, aminek mi lett a vége? Három hét csenddel verés, passzív-agresszív beszólás, lenézés...

Akkor inkább elkönyveltem, hogy xy hülye, hagyjuk is, de ilyen dedósokkal nem állok le vitatkozni, mikor végül úgyis bevágja a durcát.

Kell a francnak a felesleges feszkó, csak mert szerinte amit ő mond, az minden esetben igaz és más a hülye, sohasem ő.