A szülők hibázhattak a nevelésben, ha a gyerek ilyen lett?
- Szülei általában a nagyszülőkre bízták, akik koruk miatt már kevésbé foglalkoztak vele. Az alkoholista nagyapja, aki néha állatokat pusztított el, csak lőni tanította meg.
- 10 éves korától korlátozás nélkül használta az internetet: pornográf tartalom, gyilkosságok stb.
- Az apja csak pénzelte, ritkán találkoztak, az anyjától néha kis értékben lopott.
- Iskolából rengeteget hiányzott, társaival volt, hogy betörtek, gyújtogattak.
- Gyógyszereket, és dohányterméket osztogatott az iskolában.
- Egy alkalommal spontán megvágta osztálytársát, még ugyanabban az évben tanulási nehézségek miatt pszichológushoz került, ott nem találtak problémát.
- Korai dohányzás, alkoholfogyasztás, kamaszkorában kétszer is eszméletlenre itta magát.
- Gimnáziumban kirúgással fenyegették, mivel a tanárokat rendszeresen lejáratta.
Én most 50/N vagyok államilag fizetett helyen, ahol egyébként jól érzem magam,jók a főnökeim stb 11-es voltam ,de ez a helyzet államilag! Ezt látom!
A gyerekem félárva,apja 13 éves korában meghalt,magyarán állami árvaságit kap ,a TETÜ,3.jára volt hajlandó elintézni és mikor behoztam a gyerekem apja halotti anyakönyvét,aki nem itt,hanem a mostani Ausztriában hunyt el ez az állami f.dék,még közölte,megvárom vagy elmegyek,amíg lemásolja,persze azért,hogy eltüntesse és aztán röhögjön,mint eddig,hiszen 2 szer is bementem! közölte röhögve a f..dék,hogy kitaláltam az egészet, a képembe,hisz ezért kapja fizetését!
Naná,hogy megvárom,mondtam fenyegetően ,mert ezek az Államon élősködők csak ebből értenek!
"pszichológushoz került, ott nem találtak problémát."
Pszichológushoz mi? Az akinek papírja van róla, még nem lesz pszichológus! :D Ahhoz tudás is kéne.
Igen, a "nevelésben". Ki más? Hisz ez a gyerek egész életében azt tapasztalta, hogy ő le van tójva. Én is hasonló sorsú voltam és kevés régi ismerős, akik hasonló közegből jöttek, ahol nem volt 1 nevelőd sem, szinte mind ilyenek voltunk. 11-13 évesen piálás, az extrémség miatti vandállkodás.. Amiket ide leírtál még kb csak az általános dolgok leszámítva, hogy megvágott valakit.
A szülői elhanyagolás személyiségzavarhoz, különböző mentális problémákhoz vezethet. Vannak veleszületett pszichopaták, akik alapvetően egy érzelmi csorbulást szenvednek el, bizonyítottan az agy egyes területei diszfunkcionálnak, illetve vannak a szociopaták akik a környezetükből “tanulva” válnak ilyenné.
Persze ez nem azt jelenti, hogy itt is biztosan ez a helyzet, de nagyrészt a gyerekkorban elszenvedett sérülések okoznak ilyesfajta személyiségváltozást.
A személyiség fejlődése több tényezőtől is függ, az egyik, hogy mit lát (vagy épp nem lát) otthon a szüleitől a gyerek, a másik pedig, amit a további szociális kapcsolataiban lát (vagy nem lát) maga körül (pl. iskola, barátok stb.).
Szóval igen, a szülők is eléggé "hibásak", de nem 100%-ban csak ők.
8-as "csak ideig-óráig, ha megszűnik ez a befolyás és maga választ befolyást, önmaga lesz"
Ha erősen befolyásolják és elnyomják, akkor olyan marad, mert azt tartja normálisnak, kényelmesnek és követendőnek, amit eddig látott, amiben eddig élt, és nincs kitörés!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!