Hogyan segítsek anyámnak, és rossz gyerek vagyok szerintetek? 16/F
Sziasztok! 16/F
Az én anyám öngyilkos hajlamú, idén háromszor próbált öngyilkossági kísérletet. Mind hármat én akadályoztam meg. Egész életében voltak hangulatingazodásai. Van, hogy ezek napona történnek meg többször. Olyan is van, hogy hónapokig boldog, életkedvel teli. Utána a semmiből szomorú lesz, utálja magát, semmihez sincs kedve. Hetente sír a földön, hogy meg akar halni, a halott ikertesóm jobb lenne helyettem, én basztam el az életét, örülne ha belehalt volna a rákjába, én úgyis börtönbe fogok menni. Van hogy napokig nem szól hozzám, alapból 8-12 órázik, szóval alapból nincs rám ideje. Van olyan is, hogy este 9-10kor kérdezi ki a sulis tananyagot. Viszonylag jól tanulok, nem cigizek, nem drogozok, nem piálok, segítek a házimunkában.
A szüleim úgy vannak velem, hogy négyes-ötös legyek, és azt csinálok amit akarok. És négyes tanuló vagyok. Illetve én nagyon önfejű vagyok, utálom, ha megmondják hogy hogyan cselekedjek. Nem hallgatok a felnőttekre. Illetve furán kötődök az emberekhez. Mindig van egy-két személy az életemben akihez nagyon nagyon kötődök. Nem bírom elviselni ha nem velem foglalkoznak. Mindig egy anya szereplőt keresek az életemben. Aki megért, támogat.
Hogy tudnék segíteni anyumnak illetve saját magamnak?
A szüleim elváltak. Apám nem segít. Apám úgy van vele, hogy ez nem az ő dolga, hogy mi van anyámmal, és egyébként se tud semmit se tenni. Pszichológushoz sem akarok menni, mert volt már rá példa, hogy elmondtam a pszichológusnak a gondjaimat, aztán anyám azzal jött, hogy “mit sározom be a nevét” a pszichológusnak.
Mit tegyek?
Köszönöm!
2es!
Hát nincs nagyon senki aki mérvadó lenne számára. Legjobb barinője 5-6 éve meghalt. Szüleivel nem tartja a kapcsolatot, 1-2 havonta párszor találkoznak/beszélnek telefonon. Sajnos úgy érzem, hogy nem lesz jobb a helyzet. Ő egyszer magától elment pszichológushoz, járt pár hónapig, úgy tűnt, hogy egy minimális szintet mintha segítene, de aztán nekem azt mondta, hogy ő nem megy többet, mivel a pszichológus megbántotta őt. És nem is ment. Illetve együtt elmentünk párszor családterápiára, ami szintúgy mit sem ért, mert ha elmondtam bármit is amit éreztem, annak a terapeutának, akkor a beszélgetések végén anyám a kocsiban nyomatta a “mindig csak hazudsz fiam össze-vissza.”
Suliban már beszéltem az egyik bizalmas tanárommal erről. És ő jófej és megért és stb… mert nem mondta vissza senkinek se ezeket amiket elmondtam neki anyámmal kapcsolatosan. És fura vagyok, mert erre a tanárra tekintek kvázi anyámként. Mert ő az akihez tudok fordulni, ő az aki meghallgat.
Volt kb másfél-két hónapja egy rendőrségi ügyem. Semmi komoly. Nem zebrán mentem át, “elütött” egy autó, de semmi bajom nem lett. Behívtak rendőrségre, mert kiderült, hogy én hazudtam a helyszínelőknek. Annyit hazudtam, hogy a zebrán mentem át és ott csaptak el. Csak azért hazudtam mert féltem, ha elmondom az igazat, hogy én voltam aki rohangált az úttesten, akkor majd jön valami pénzbírság vagy nem tudom. Azt meg nem akartam. Szóval a helyszínelőknek nyomtam egy kamu story-t. Na mindegy. És majd elmentem valami jogász csajhoz, ott volt anyám is. És a jogász csaj mondta, hogy van felvétel, és, hogy amit én mondtam, az nem felel meg a valóságnak. Miután kijöttünk a rendőrségről, utána anyámat nem is érdekelte a dolog.
“Csalódtam benned. Hogy tudtál egy hónapig a szemembe nézni és hazudni erről az egészről.” Bár őszintén ez nem hatott meg.🤷♂️ Nem én tehetek arról, hogy nem merek neki ilyenekről beszélni.
7es!
Hát kb mindenben. Ha valaki tanácsot ad akkor azt nem fogadom meg, vagy megkérnek, hogy pl. ne az úttesten sétáljak (az úttest legszélén, a járda mellett sétálok) akkor is ott megyek tovább. Illetve mi a margit szigetre mentünk osztálykirándulás gyanánt. A buszon hangoskodtunk, beszélgettünk, mivel mindenki boldog volt, hogy végre nem az osztályteremben ültünk. A tanár folyton csitítgatott minket, hogy “viselkedjetek kultúráltan”. A bussofőr is odaszólt nekünk, hogy “maradjatok csöndben romák, vezetni próbálok”. (Nem tudom, hogy le lehet-e írni a C betűs szót). Mondjuk én nekem csak a mamám anyja/anyám nagyanyja (kinek hogy tetszik) volt roma. Szóval én is egy kicsit az vagyok. Mindig is annak tekintettem magam. Valahogy mindig jobban kijöttem a romákkal, jobban megértettem magam velük, mint mássokkal. Ezek nem a drogos, problémás romák, azokat én se bírom. Ezek azok akik be tudtak illeszkedni, dolgoznak stb… A bőrömön egyébként nem látszik, hogy az vagyok, max annyi, hogy jól le tudok barnulni nyaranta. És a roma haverjaimmal mindig azt érezzük, hogy nekünk “többségi” ne mondja meg, hogy mit tegyünk. (Remélem nem törlik a kommentet “rasszistáskodás” miatt) Rólam érdemes tudni, hogy ami a szívemen az a számon. Nem köntörfalazok, ki mondom amire gondolok. Nem állandóan beszélek vagy ilyesmi, de tömören, nyersen fogalmazok. Az érzéseimet nem tudom elrejteni. Ahogy érzek az kiül az arcomra és a viselkedésemre. A haverjaim is ilyenek. A margit szigeten a tanár nem engedett el minket semerre se, vele együtt kellett sétálnunk. Mi és néhány haverjaimmal elszöktünk akkor is. És zenét hallgattunk. Sokan megbámultak, hogy 8 tini hangszórók hallgat zenét. XDD Ez tegnapi eset volt osztálykiránduláson. Vagy pl. suliban a tanár mondja, hogy tegyem el a telefonomat. Én akkor se teszem el. Igazából meg is mondtam a tanárnak, hogy 3,94 vagyok a tárgyából, szóval nincs értelme odafigyelnem, úgyis megy. Meg hát alapból unalmas a tantárgy. És a 34 gyerekből tizenpáran buknak a tárgyból, szóval az én négyesem egy remek jegy szerintem. Ami érdekes, az viszont az, hogy francián (ennek a tanárnak mondtam el az anyámmal kapcsolatos dolgokat) odafigyelés nélkül vagyok 4,83. Megjegyzem az anyagot gyorsan, és amíg a többiek szötymörögnek addig szétunom az agyam és telózok. Fülessel. Szóval senkit se zavarok ezzel. De most mi mást csináljak?😂 Francia tanár leszídott, vagyis inkább csak megemlítette azt is, hogy ne tegezzem. Mondtam “Miért? 4,83 vagyok a tárgyából, nálunk otthon alapból sincsen ilyen magázósdi és alapból is a szüleim úgy vannak vele, hogy ameddig négyes-ötös vagyok addig azt csinálok amit akarok”. De komolyan nem értem ezt a magázósdit. Miért kell? Csak mert ő nálam feljebbvaló? Utálom ha valaki azt érezteti velem, hogy én kevesebb vagyok nála. Ofőmet eléggé gyűlölöm. Ilyen kis 50es éveiben járó kontrolmániás. Mindig azt hiszi, hogy irányíthat. Nagyon nem bírom az ilyen embereket. Tehát én nem keresem a bajt vagy direkt nem vagyok rossz gyerek, nem verek szét kettő wc aktót, vagy graffitizem szét az iskola falát, mint ahogy egyik osztálytársam megtette. Én nekem csak vannak bizonyos élethelyzetek, szituációk, ahol (eléggé) rosszul reagálok.
Bocsi, nagyon kusza lett, attól még remélem érthető.
Ha komolyan gondolná az öngyilkosságot, már rég megtette volna, nem várná meg, míg közbe lépsz.
Ettől függetlenül ez egy súlyos probléma, szakemberre lenne szüksége, de amíg ő nem látja be, nem tudsz mit tenni.
Neked is jót tenne legalább az iskola pszichológussal ezekről a problémáiról és édesanyádról beszélni, ő ezért van, nem hinném, hogy tőle vissza jutna anyukádhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!