Milyen fő jelekből lehet tudni azt, ha a család nem szereti vagy érzelmileg elhanyagolja gyermekét? Hogyan érdemes/igazságos a gyereknek foglalkozni a szüleivel, ha a jövőben segítségre szorulnak majd?

Jó esetben ezt az ember nem érdekből teszi, meg nem igazságból. Mindenki úgy teszi, segíti a szüleit ahogy érzi. Ha azt érzed hogy neked ezt kell tenned hogy segíted őket, akkor tedd azt. De nem kötelező semmi.

Vannak akiket sajátságos módon tudnak szeretni a szülei, meg kell találni azt, hogy nekik mi a szeretetnyelvük. Vannak gyerekek akiket sokat simogatnak, bújhatnak, megértenek és meghallgatnak. Másoknak meg ez helyett anyagi javakat adnak, mert azt tudják nyújtani, nincs idejük, türelmük lelki törődést adni.

Aztán amikor felnőnek a gyerekek, hajlamosak ezeket a dolgokat másként értékelni. Aki pénzt kapott, lelki törődésre vágyott volna, aki babusgatást kapott, az meg az anyagi javakat hiányolja. A rossz szülő az, aki csak koloncként éli meg a gyerekét. De a legtöbb szülő szereti a gyerekét, még ha nem is tűnik úgy, csak sokszor a szülők problémája, rossz hangulata sajnos a gyereken csattan.

Engem nem szerettek, vagyis inkább úgy mondanám, hogy egyszerűen alkalmatlanok voltak érzelmileg egy gyerekre, ezért nem szerettek, szerintem nem direkt, de mivel pl. anyám önmagát se szereti, mindenkire irigy még rám is, így nehéz mást szeretnie.

Utólag visszanézve bizonyos eseményeket jöttem rá, hogy érzelmileg mennyire ridegek voltak velem, ami sajnos a felnőtt életemben megbosszulta magát. Mondok egy példát: szülinapi zsúrra meghívtak, életem első zsúrja volt 8 éves voltam. Anyu nem vett ajándékot a kislánynak (merthogy jól élnek azok minek ajándék, hát normálisan éltek, de nem voltak gazdagok vagy ilyesmi), és erre az én kedvenc Bambis könyvemet adta oda, hogy azt csomagoljuk be, meg vett egy tábla csokit, mondtam anyunak, hogy a kislány nem szeret nagyon olvasni, vegyünk neki olyat, aminek örülne, anyáma nem érdekelte. Elmentünk a zsúrra, 15-20-ig tartott kábé, értem 17 órára jöttek, merthogy egy hétvégét se lehet kihagyni menni kell a nagymamához, mi van, ha a nagymama épp azon a hétvégén hal meg, akkor látom utoljára (nagymama még élt utána 15 évet). És ez csak egy példa, vagy pl. leejtettem egy bögrét, utána megkaptam, hogy egy béna szerencsétlen vagyok, aki kétbalkezes, vagy ültem a tévé előtt és gyermeki naivitás, felkiáltottam, hogy de jó lehet tévében szerepelni, szeretnék színésznő lenni (5 éves voltam, ez ilyen gyermeki felkiáltás volt, azóta se akartam az lenni egyébként) erre anyám megszólalt, hogy nem vagy te ahhoz elég szép, hogy színésznő legyél, de még sorolhatnám napestig. Vagy amikor ordított, mert 3-ast kaptam egy dolgozatra matekból (4-5-ös tanuló voltam, néha becsúszott, hogy elszúrtam egy-egy dolgozatot na bumm, előfordul ilyen, na akkor megkaptam, hogy utcaseprő leszek, egy buta vagyok). Ez utóbbi egyébként visszatérő motívum 7 éves koromtól, amikor szeptembertől-decemberig nem olvastam még folyékonyan akkor kezdődött az utcaseprő leszel, egyébként is kisegítő iskolába átiratunk, mert olyan buta vagy, hogy még nem tudsz folyékonyan olvasni, utána meg amikor másodikra nemhogy folyékonyan olvastam, hanem szavalóversenyekre jártam, akkor meg az volt a gond, hogy miért nem vagyok első rajta, minek megyek el, nem tudok első lenni. (hozzáteszem 3 felsőfokú végzettségem van, ők estin végezték el a gimnáziumot).

Apám meg a papucs volt, már legalább 15-16 éves voltam amikor először vissza mert szólni anyámnak kábé, akkor mondta neki, hogy el kéne mennie pszichológushoz, mert tönkretesz maga körül mindenkit, de kb.mintha meg se hallotta volna. Most a viszonyunk hűvös, felhívnak-felhívom meghallgatom, ritkán találkozunk, érzelmileg elhidegültem tőlük, persze, amikor pl. egyikük beteg volt, mentem látogatni a kórházba segítettem neki, de részemről ennyi, ha baj van, segítek, mert megszülettem általuk, de ennyi.

Engem aztán nem érdekel a bajuk. Felnőtt emberek, oldják meg, ahogy akarják.

Felnőttként és kb életemben egyszer kértem volna tőlük - nem anyagi - segítséget, ez volt a válasz rá, aztán kb rámbxták a telefont.

Persze, "én emlékszem rosszul és az nem is úgy volt". Hmmm, nem vagyok ostoba, bármennyire is szeretik ezt hangoztatni.