Hogyan lépjek ki ebből?
Figyelt kérdés
Sajnos az emberi kapcsolataimban visszaköszön az apámmal való kapcsolatom. A számomra fontos emberekkel rendszerint eltávolodunk egymástól elhagynak faképnél hagynak. Én nagyon szeretem őket és ők hátat fordítanak nekem. Apámmal volt ilyen a viszonyom. Nagyon brutális ember volt mégis ragaszkodtam hozzá valamiért. Pedig rendszeresen elhagyott magamra hagyott és elutasított. Érzelmileg és fizikailag is távol tartott magától. Emlékszem mennyire rosszul esett. Mennyire vágytam rá hogy figyeljen rám és szeressen. Sokszor erőszakosan és durván elutasított ha szerettem volna közel kerülni hozzá. Sem lelkileg sem fizikailag nem érhettem hozzá mert akár tettlegesen is bántott volna. Az emberi kapcsolataim sorra hasonlóan alakulnak. Mikor nagyon megszeretek valakit akkor egy darabig kapom vissza ezt az érzést érdeklődést. Utána elfordulnak tőlem nem vagyok fontos egyáltalán. Én ettől szenvedek és próbálok mindent megtenni hogy ne így legyen de jelentéktelenné válok számukra. Érzelmileg és fizikailag is elérhetetlenek lesznek. Ugyanazt élem át újra meg újra mint apámmal. Hogyan léphetnék ki ebből? Mit tegyek? Nagyon fájó érzés ez.2023. máj. 18. 12:53
1/5 anonim válasza:
Mivel ez egy mintázat ezért pszichológus segítségével.
2/5 anonim válasza:
Azért történik veled ez újra és újra, mert tudat alatt az programozódott beléd, hogy te nem érheted el ezt a szeretetet, nem vagy elég méltó arra, hogy viszont szeressenek, illetve folyamatos félelem van benned, hogy "mi van ha ő is elutasít, elhagy?", ennek köszönhetően távol tartod magad (tudat alatt, lelki szinten) az emberektől, hogy ez a fájdalom ne jelenjen meg ismét az életedben, de persze pont ezért történik meg újra.
Pszichológus és önismeret gyakorlása sokat segíthet.
3/5 anonim válasza:
Nem lehet, hogy annyira vágysz a szeretetre és az elfogadásra, hogy kapaszkodsz beléjük és ez nekik egy idő után sok lesz, ezért távolodnak el tőled?
5/5 anonim válasza:
Írd össze: "mit kaptál", "milyen nem szeretnél lenni, min szeretnél változtatni"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!