Ha a gyerek felnőtt korában letojja a szüleit, az a szülők hibája?

27. senki nem mondta, én sem írtam, hogy jó az olyan alap értékrend, amkikor a nem jó szülő is megkapja a törődést, gondoskodást, én csak leírtam egy tényt, hogy ez van.

Az, hogy mennyi gyereket tud felelősséggel eltartani egy szülő, nagyon jó kérdés, csak sajnos ez előre akkor sem tudható, ha a legnagyobb körültekintéssel vállalunk gyereket.

Azt írod, a mai fiatalokban kialakult a felelősségvállalás? Igen, ebben van igazság, DE!...

Amennyiben az egyén érdekeit nézzük, akkor egy gyereket sem célszerű vállalni, hiszen 100% garancia nincs rá, hogy egyrészt fel tudjuk őket tisztességel nevelni, másrészt arra sincs garancia, hogy a saját öregkorunkban nem szorulunk-e segítségre, ha az energiáinkat utód neveleésre fordtjuk, mert ezek nem csak rajtunk múlnak. Ez a logika mentén gyakorlatilag megérett az emberiség a kipusztulásra, hiszen semmilyen logikus érvet nem lehet felhozni a gyerekvállalásra az egyén szempontjából. Az már egy következő kérdés, mi lesz akkor, ha senki nem vállal gyereket, mert neki "nem éri meg".

Jeleneleg nem tart ott még a társadalom, hogy a "szar" szülőkről garantáltan nem gondoskodnak a gyerekeik, míg a jókról meg biztosan igen, de az is egy igen összetett kérdés, ki az igazán jó szülő? Számtalan példa van rá, hogy a gondoskodó, szerető szülő később segítség nélkül marad, mert a gyereke pl a világ másik végén él, vagy mert a gyerek még saját magát sem képes eltartani, nem még a szülőjének segíteni, míg egy nyomorban felnőtt gyerek azt tanulta meg, hogy segíteni alap dolog és erőn felül, minden észérv ellenére is gondoskodik a szülőéről.

Nem, most sem mondom azt, hogy ez így jól van, csak azt, hogy ezek is tények.

"Szerintem az is belejátszik, hogy manapság a fiatalabb generáció erősen infantilis."

Az ilyen szövegnél mindig felteszem a kérdést, hogy oké, de az örökké szidott "mai fiatalokat" mégis ki nevelte ilyenné? Mert hogy nem csak úgy maguktól lesz az ember olyan, amilyen.

Amúgy meg ez szimplán nem igaz. A "gonosz mai fiatalság" pont olyan mint a mindenkori mai fiatalság. Éli az életét, családot alapít, dolgozik. Régen is sokak számára nem a szülő volt az első, csak megszokottabb volt, hogy valamelyik szerencsétlen ott marad/ragad a szülő közelében aztán onnantól mindenki számára természetesnek volt véve, hogy majd ő átugrik naponta pár percre, meg levágja a füvet, hiszen neki belefér.

"Régen az idős bölcsnek számított, ma hülye, szenilis nyuggernek."

Lehet annak számított, de ettől még a többség soha nem volt az. Azért ez a bölcs öreg dolog erősen torzított. Azt is tegyük hozzá, régen sokkal nagyobb hierarchia rendszer volt, kár még csak 1-2 generációval előttünk is.

Munkatársam 50+ mindig azt mesélte, hogy mennyivel másabb a világ ma, hogy a fiatalokat is egyenrangúként kell venni és lehet tanulni egymástól. Az ő idejében neki kezdőként, gyakornokként kuss volt a neve. Akkor sem szólhatott, ha neki volt igaza.

Nekem nagymamám például mindig nyomatta a család az első dumát, a család a minden, szeretnem KELL apámat mert mégis csak az apám, igaz hogy egy rohadt alkoholista volt. Anyámnak is nyomatta hogy a férjed mellett ki kell tartani. Aztán már 90+ éves volt a vénlány, amikor beszélgettünk, és egyszer csak mondja, hogy "amikor elváltam nagyapátoktól". Én meg így nézek rá, hogy te elváltál anno? El.

Vagy mindig arról beszélt, hogy a mai fiatalok milyenek. Bezzeg az ő korában ő otthon ült és jó kislány volt. Ja, ő igen, a nővéreit meg az emeletről szöktették a fiúk, hogy menjenek bálozni ami a mai bulizással ért fel.

Az öregedés "tabusítása" megint egy érdekes dolog.

Tekintve, hogy ma már a nagyszülők sem azok a klasszikus otthon ülős várom az unokát mert az unoka a minden emberek. Ugyanúgy vannak barátaik, hobbijuk, munkájuk, sportolnak, mozognak, utazgatnak.

Túrázni szoktam, látok sok idős embert, tök vicces amikor 60-70 éves nagymamák út közben az unokákról beszélnek.

Mindegyik úgy van vele, ha jönnek a gyerekek, rokonok örülnek nekik, de nem is abból áll az életük, hogy ülnek otthon és várják, hogy megint ott legyen a gyerek.

"Túrázni szoktam, látok sok idős embert, tök vicces amikor 60-70 éves nagymamák út közben az unokákról beszélnek."

Nekem pl az a vicces, hogy a 60 éves túrázót öregnek tartod, de azt pl nem értem, mi a vicces azon, hogy útközben az unokákról beszélnek?

"az idős kor mennyire meghosszabbodott"

Ezt sajnos saját nagyszülőmön keresztül éltük át. 90+ évet megélt úgy, hogy már 70 éves korában mást sem hallottunk, csak hogy mennyire szeretne már meghalni, másról sem szólt az élete, csak a halni akarásról. És ezt nyomta már akkor, amikor még teljesen jó fizikai és mentális állapotban volt, nem hogy később amikor épült lefelé.

Ismerősöm nagyszülője hosszú évekig öntudatlan fekvőbeteg volt. Azzal a címszóval ápolták, hogy ha ő meghal, akkor a húgának nem marad élő testvére és így legalább él. Ja él, egy növény szintjén amit 24 órában gondozni kell.

Ráadásul gondoljunk bele, egyre később vállalnak az emberek gyereket, 30 éves koruk körül, mire felnevelik ott vannak, hogy 50+ évesek. Mire kirepülne a gyerek és élhetnék a maguk életét, nyugalom lenne, jutna idő és pénz mindenre akkor "beesik" az idős szülő és kezdődik minden elölről.

Saját anyámon látom, hogy tönkretette ez a dolog mentálisan, azóta sem mászott ki belőle. Hát én nem akarok erre a "sorsra" jutni.

#35 Tök feleslegesen forgatod ki a szavaimat. De akkor átfogalmazom, nem vicces, hanem aranyos. Remélem így már nem sérti a pici lelkedet.

Amúgy technikailag 60 felett "aggkor" van. Ami lehet régen igaz volt, ma már 60 év felett s olyan fitt sok ember, mint más 30 évesen sem.

[link]

A mondanivalóm lényege meg ugyanaz. Felénk az ilyen korú emberek már csak otthon ültek, éltek a kis nyugdíjból, meg életük minden perce az unoka volt. Szüleim egész életcélja az volt, hogy túléljék 60-ig mert akkor mehetnek nyugdíjba.

Ma meg már nem áll meg az élet időskorban sem. Egy rész dolgozol, másrészt van életed a családon túl is.

#27 Felelősség letolásba is apám volt a király.

Egész életemben azt hallgattam, hogy nekem sosem lesz semmim mert lusta szar vagyok (nem voltam). Meg hogy én nem fogok tőle kapni semmit. Ők erénynek állították be, hogy semmit nem "tolnak a seggem alá". Mert hát ők is megdolgoztak érte, maguk építették fel a házukat, életüket...

Ja maguk...

Érdekes módon arról sosem beszélt apám, ahhoz, hogy felépüljön a ház, 30 éves koráig ott éltek anyámmal a szüleiknél. Arról nem beszélt, hogy a szülei meg a fél rokonság építették a házat, és nem ő egyedül. Arról sosem beszélt kiktől, mennyit kellett ehhez kölcsön kérnie és meddig tartozott.

Engem mégis simán kib_sztak az életbe 18 évesen nullával, azzal a mondattal, hogy örüljek hogy egyáltalán felneveltek. Hát örülök neki.